Bekakilt a kommunizmus, de lehet belőle Lollobrigida

2006.02.28. 11:37
A magát kommunistának valló dunaújvárosi Sztankó János 1994 óta indul a választáson, legjobb eredményét 1998-ban érte el, akkor 3,94 százalékot kapott. A Thürmer-féle vezetésben csalódott filozófiai tudományok kandidátusára a pártirodán találunk rá.

A Munkáspárt dunaújvárosi irodája a Vasmű út egyik szocreál palotájának első emeletén. Jól megfér itt a kommunisták mellett a Jobbik, a Fidesz, a Pofosz, az SZDSZ vagy az MDF. A helyiségben fűtés nincs, arra nem telik. Odabent nagykabátban ül Sztankó János, a helyi jelölt és politikai költő, akiről csak a beszélgetés közben derült ki, hogy szakadár. A falon régi választási plakátok, egy hatalmas festmény, Lenin-kötetek, üres heinekenes sörösdobozok, kommunista vezetők kisplasztikái, ezekről is beszélgettünk.


Nézzenek szét, ilyet még úgysem láttak.

Ilyet még tényleg nem.

Ez itt Szabó István Munkácsy-díjas festő munkája. Az ország újjáépítését ábrázolja. A képen az látható, hogy a kommunisták újjáépítik a fasiszták által lerombolt országot.

És mit keres a szekrény tetején az MSZP-zászló?

Az iroda egy múzeum. Megszűnt a munkásmozgalmi múzeum, ezért valamennyi dokumentumunkat összegyűjtjük.

Na jó, de mit keres itt az MSZP-s zászló?

Ez azt jelenti, hogy az elmúlt tizenhat évben volt olyan választási ciklus, amikor az MSZP-vel megállapodtunk az együttműködésben és a második fordulóban az MSZP jelöltjét támogattuk. Ennek az emlékére adták ezt a zászlót.

És a "Kovács László pártkönyvtár" kiírás a Lenin-összes köteteknél? Ez nem az a Kovács László, ugye?

Nem, ez a Kovács László egy párttagunk volt, aki buszsofőr volt és egyszer egy barátja telkére kiment megetetni a kutyáit, macskáit, egy részeg diszkós a szigetről ment hazafelé, és elütötte gépkocsival, úgyhogy darabokra szakadt. Két óra múlva elkapták a rendőrök. A felesége azt mondta, hogy ideadja, de hát csak ideiglenesen van így, mert nincs helyünk.

És ott van egy Lenin kisplasztika is...

A tagjaink gyűjtögették.

És nincs méltatlan helyen Lenin az üres heinekenes dobozok között?


Sztankó János egyik politikai költeménye a 2006-os választásról

Nem méltatlan. Annak is megvan a jelentősége.

Na?

Amikor együttműködési tárgyalásokat folytattunk az MSZP-vel, akkor ezt az italt fogyasztottuk.

Aha. Az MSZP-vel való együttműködés emléke ilyen mély nyomokat hagyott? Ennek már van vagy négy éve.

Valamikor testvérek voltunk, azután ők elmentek kicsit jobbra. Mi maradtunk baloldalt. Ahogy mondani szokták: az örökösök megosztoztak, ők vitték a tőkét, nekünk maradt Marx.

És azért isznak Heinekent, mert szerepel rajta a vörös csillag?

Igen, ebbe nem köthet bele senki. Ez egy fintor a hülye jobboldalnak, hogy betiltották a vörös csillagot, mert a vörös csillag jegyében gyilkoltak. Miért nem tiltják be a keresztet? A kereszt nevében hány százezer embert irtott ki az inkvizíció?

Látom, kint van Kádár János arcképe is.

Természetes.

Ha élne, kire szavazna? Az MSZP-re vagy a Munkáspártra?

Kádár? Hát nyilván a Munkáspártra. Kádár az egyetlen államfője a magyar történelemnek, aki megmaradt annak, aki volt. Valamennyi államfő nálunk hagyományosan meggazdagodott, ő egy háromszobás, villának nevezhetjük, kis családi házban élte le az életét, felesége tyúkokat tartott a kertben vagy az udvaron, és ahogy emlegetik: szerette a krumplilevest.

Látom, az asztalon van még a kis mű karácsonyfa. Ez egy gesztus a jobboldal felé, vagy micsoda?

Ez emléke annak, hogy volt egy szép karácsonyi összejövetelünk.

A szocialistákkal volt az is?

Nem, nem. A mi tagjaink voltak itt. A nőtagozat szokta szervezni.

Ezek a relikviák - van Marx-szobor is, sok könyv - honnan kerültek ide?

Összehordták a párttagjaink.

A munkahelyeikről?

Igen, vagy a könyvtárakban kidobálták, így összeszedték és elhozták.

Milyen esélye van a választáson a Munkáspártnak?


Vers a Munkáspárt szakadásáról

A mi célunk az, hogy őrizzük a lángot. Az embereknek legyen választási lehetőségük.

Hány százalékra számítanak?

Százalékos esélyt mondani felelőtlenség lenne. Biztos tudnak róla, hogy a Munkáspárton belül végbement egy szakadás. Ha nem tudtuk elérni a teljes létszámmal az öt százalékot, akkor most sincs esélyünk az öt százalékra. A tagság 99 százaléka Dunaújvárosban egységes, mégis van egy pár ember, akiket a megyeiek támogatnak, és hát bizony ellenkampány van.

Valaki levált a Munkáspártról?

Úgy vált le, hogy - hogy is mondjam... A tagságnak 99 százaléka egységesen maradt, méghozzá úgy, hogy hátat fordított a Thürmer Gyula-féle antidemokratikus pártvezetésnek.

Ó... És ezt Ön is elismeri, hogy antidemokratikus?

Persze. És ezért mi a Fratanolo és Vajnai által szervezett Magyarországi Munkáspárt 2006-ot támogatjuk, amelynek ott van a jelvénye.

Látom, a nemzetiszínű Magyarország térkép. Az zavart meg, hogy az irodában mindenütt a Thürmer-féle logók vannak.

Igen, ezek emlékek. Két vagy három ember van, akik ingadoztak, nem tudták, hová álljanak.

Lehet, hogy Önök jobban szerepelnek, mint a Thürmerék?

Itt helyben biztos. Nekik is van jelöltjük, de hadd ne minősítsem.

Minősítse csak, bátran!

Ismeretlen személy, politikai tapasztalatok nélkül.

És ahhoz mit szólna Kádár, hogy még a maréknyi kommunisták is összevesztek?

Azt mondaná, hogy ez bűn, és ezért a felelősség valakit terhel. Majd a történelem el fogja dönteni, hogy ki volt ezért a felelős.

Thürmert hogy nem lehetett kigolyózni annyi vesztes választás után?

A magyar társadalomban van egy hagyomány, a gátlástalan tekintélytisztelet. Ez a régi cselédsorból maradt fenn, hogy az urakkal mindig gazsuláltak, és aki egy emelettel feljebb lakott, az már úrnak számított.

Az előző rendszerben mit dolgozott?

Amit most is. Filozófiaoktató vagyok, a filozófiai tudományok kandidátusa, és a dunaújvárosi főiskolán tanítok.

Azok az igazi kommunisták, akik 1989 után is kitartottak az MSZMP mellett?

Érdekes módon én a rendszerváltás előtt soha nem hangoztattam azt, hogy kommunista vagyok. Most viszont joggal mondom azt, mert nem forgattam köpönyeget.

Részt vett Sztálinváros építésében?

Részt vettem.

És nem sajnálta, hogy 1961-ben nevet változtatott a város?

Nem, jóhangzásúnak tartottam a Dunaújváros nevet.

És nem volt sztálini nosztalgiája?

Nem, én Sztálin személyét tudom értékelni, de a hibáit, bűneit nem tudom elnézni.

És inkább vagy negatív vagy pozitív figura volt? Egyrészt megnyert egy világháborút, másrészt több millió ember élete szárad a lelkén...

Tudja, az egy buta szöveg, amit a Terror Házának a Schmidt Máriája is mondott; hogy több mint százmillió ember halt meg a kommunizmus miatt? Hát, ez nyilván baromság.

Akkor hogyan gyilkolódtak le ezek az emberek?

Nem, hát százmillió ember óriási tömeg. Nyilván a polgárháborúban is, a világháborúban is sok millióan haltak meg.

De azért voltak koncepciós perek, volt egy ukrajnai éhínség_

Persze, ezeket kell elítélni. Na most ezek olyanok, mint a gyermekbetegség. Kiskorában a kis csecsemő, akiből esetleg később egy csodálatos Gina Lollobrigida lesz, sajnos még bepisil és bekakil.

És lesz valaha is a kommunizmusból Gina Lollobrigida?

Lesz, lesz, lesz. Nekem meggyőződésem. A történelmi fejlődést nem lehet megállítani. Ez a hetven éves kísérlet az emberiség évezredeihez képest semmi.