Sztrájkoltak a reptéri dolgozók

2003.12.14. 20:27
Vasárnap délután 16 és 18 óra között a Budapest Airport Rt. három szakszervezete tartott figyelmeztető sztrájkot. A Malév-utasokat egyáltalán nem érintette a sztrájk, mert járataik földi kiszolgálásáról nem a Budapest Airport, hanem a légitársaság alkalmazottai gondoskodtak.
Két órás figyelmeztető sztrájkot tartott három repülőtéri szakszervezet vasárnap délután 16-18 óra között Ferihegyen; az érdekképviseletek sikeresnek és mindkét fél számára tanulságosnak tartják a munkabeszüntetést, a munkáltató szerint a sztrájk csak kisebb késéseket okozott. A Budapest Airportnál tevékenykedő szakszervezetek közül a munkabeszüntetést a dolgozók többségét képviselő három, a Repülőtéri Minibusz Gépkocsivezetők Szakszervezete (RMGSZ), a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) és a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) hirdette meg.

A Budapest Airport szerint az utasok szinte semmit nem érzékeltek a munkabeszüntetésből. Ebben az időben 17 repülőgép közlekedett, ebből két-három indult későbbi időpontban, a legnagyobb késés 1 óra volt. Ezzel szemben a sztrájkbizottság szóvivője szerint a munkabeszüntetés ideje alatt 3 repülőgépnek kellett volna felszállnia, ám ezek a munkabeszüntetés miatt 6 óráig nem tudtak elindulni. Nem közlekedtek ebben az időben a repülőtéri minibuszok sem. A szakszervezetek értékelése szerint a járatok összes késése 4 óra 25 perc volt. A Malév által kiszolgált járatokat nem érintette a sztrájk, ebben az időben a nemzeti légitársaságnak 13 járata közlekedett fennakadás nélkül, menetrend szerint.

A szakszervezetek a Budapest Airportnál tervezett és már megkezdett 152 fő elbocsátása ellen, illetve egyes tevékenységek közöttük a minibusz szolgáltatás kiszervezése ellen tiltakoznak. Kifogásolják, hogy ezekben a kérdésekben a munkáltató nem kezdeményezett időben tárgyalást a szakszervezetekkel, illetve, hogy a létszámleépítést és kiszervezést nem kellően átgondoltan hajtja végre. Véleményük szerint a menedzsment intézkedései kedvezőtlen hatással lehetnek a repülőtér biztonságos működésére is.

Az egyeztetéseket tovább folytatja a két oldal. Amennyiben megegyezés nem születik a szakszervezetek december 19-re általános sztrájkot helyeztek kilátásba hajnali 4 óra 30 perctől délután 18 óráig. A Munkástanácsok Országos Szövetsége, illetve a légiirányítók egyik reprezentatív érdekképviselete, a Légiforgalmi Irányítók Független Szakszervezete LIFSZ szolidaritási sztrájkot helyezett kilátásba az általános sztrájk idejére. A Budapest Airportnál 152 dolgozó elbocsátását tervezik az idén és a minibusz szolgáltatás kiszervezésével további 209 munkavállalótól válna meg a BA, úgy, hogy foglalkoztatásukra 5 éves garanciát kér a vevőtől, a Volánbusztól.