Miklós
-7 °C
4 °C

Rákészültek a tanklopásra a tüntetők

2006.10.24. 10:23
Kapcsolódó cikkek (1)
Előre fel kellett készülniük a tanklopásra a tüntetőknek, nyilatkozta a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója. A tankból a kiállítás idejére eltávolították az akkumulátort és a kábelezést. A tüntetők két, sorba kötött autóakkumulátorral és szakszerű újrakábelezéssel tették mozgásképessé az ellopott harcjárművet.

Felkészült tüntetők kötötték el a Városháza parkban kiállított T-34-est, nyilatkozta az MTI-nek Dr. Holló József nyugalmazott altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Mint monsta, a harckocsi tankjába csak egészen minimális mennyiségű üzemanyagot töltöttek, amire azért volt szükség, hogy a tank önerőből fel tudjon gördülni arra a szállítójárműre, ami a Városháza parkhoz szállította.

Ezt bizonyítja az is, hogy a harckocsi mintegy száz méter megtétele után üzemanyaghiány miatt állt le. Az Index helyszíni tudósítói a könnygázgránátok füstjétől nem látták pontosan a történteket. Mivel a tank előtt egy vízágyú állt keresztbe, úgy vélték, az állhatta el a T-34-es útját. A leállt harckocsit a rendőrök ezután könnygázzal lőtték, így kényszerítették menekülésre a benne ülőket.

Elindul a tank

Holló elmondása szerint a kiállított tank elektromos zsinórzatát biztonsági okokból eltávolították, azaz a felkészült tüntetőknek a beindításhoz a kábeleket is pótolniuk kellett. Mint mondta, a tüntetők ezt szakszerűen tették. A tank eltávolított akumulátorát két, sorba kötött autóakkumulátorral pótolták.

Holló amúgy köztörvényes bűncselekménynek, műtárgylopásnak nevezte a tank elkötését, hiszen a járművet többszörösen is lezárták, egyrészt az úgynevezett toronykulccsal, másrészt lakattal is.

"Elképzelni sem tudtuk, hogy erre is fel kell készülnünk" - nyilatkozta Holló az MTI-nek.

A tank elindulásáról készült indexes videót bloggerek is kitették honlapjaikra, tőlük pedig a többi online lap is átvette. A harcjármű Holló elmondása szerint nem a hétfői zavargásokkor szerepelt először filmen, többek között ez a jármű is látható a hétfőn bemutatott Szabadság, szerelem című játékfilmben.