Szeszre vágyik az utolsó magyar hadifogoly
Két hét múlva nyilvános lesz Tamás András múltja
Két hét múlva hozzák nyilvánosságra Tamás András teljes oroszországi múltját. Az utolsó magyar hadifogolyként számon tartott idős férfi egészségi állapota jó, egyre kedélyesebb, sokat beszél és gyakran emlegeti a ,,jó magyar szeszt". Rég áhított műlábát a jövő héten kaphatja meg.
Magyar szeszt szeretne
Tamás András
Közlegényként esett hadifogságba Oroszországban
A napról napra jobb közérzetű Tamás András most már majdnem bizonyos, hogy a Nyíregyháza környéki bokortanya-világból származik, és közlegényként esett hadifogságba Oroszországban -számolt be az idős emberrel napi kapcsolatban álló Erdős László alezredes, aki ahogy elmondta ,,lassan bentlakónak érzi magát" a pszichiátrián.
Az alezredes elmesélte még, hogy Tamás Andrástól többször is hallotta a következőket: ,,három tank húzta a Napot", amelyből arra következtettek, hogy a hadifoglyokat éjszakánként is dolgoztatták, és a munkaterületet, ahol kettesével pakolták csillékre a téglát, a tankokra felszerelt fényszórókkal világították meg.
Erdős alezredes ezen kívül megemlítette, hogy Tamás András rengeteget beszél a szeszről és a szeszfőzdékről, amikor azonban vodkával majd whiskyvel kínálták, elutasította, és igazi magyar szeszt követelt.
Egy hét múlva elkészül a másfél kilós műláb
Hardi Lilla kezelőorvos elmondta, hogy Tamás András elmebetegsége gyógyszerekkel kezelhető, fogpótlásait három héten belül, hallókészülékét pedig a jövő héten kapja majd meg. Veér András, elmondta még, hogy a jövő héten elkészül Tamás András új, a mostaninál mintegy másfél kilóval könnyebb műlába is. Addig a rehabilitációs szakorvosok utasításai alapján a három kilós, úgynevezett ,,kalózlábbal" gyakorolja a járást a rehabilitációs intézet tanpályáján.
|
| Veér András: "Teljes oroszországi múltját ismerjük" |
A beszélgetés során többször említette a fogászaton szerzett élményeit, illetve az oroszországi munkát. Tamás András többször is elmondta, hogy három éve levágták a lábát, és nagyon szeretne újat illetve magyar szeszt akart inni, ám a szatmári szilvapálinkát ,,ez nem magyar" kijelentéssel elutasította. Arra az újságírói kérdésre, hogy tudja-e, hol van, nem adott választ.



