Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Hamarosan kiderül, ki valójában Tamás András

2000.09.02. 11:32
Nem hoztak nyilvánosságra újabb adatokat az utolsó oroszországi magyar hadifogoly személyazonosságáról az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben pénteken. Veér András főigazgató mégis azt ígérte, rövid időn belül fény derül arra, ki is valójában Tamás András.

Tervszerűen halad, így rövid időn belül eredményes lesz a Tamás András néven nyilvántartott volt oroszországi hadifogoly személyazonosságának felderítése - tájékoztatta a nyilvánosságot pénteken Veér András, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) vezetője. Az elmúlt két hét tapasztalatai alapján még azt is el tudom képzelni, hogy hamarosan saját ügyei intézésére is képes lesz- tette hozzá a főigazgató.

Viccelődik a nővérekkel

Tamás András
Barth Ákos kezelőorvos elmondta, hogy Tamás András egészségi állapota jó, értelmi leépülése pedig nem olyan súlyos, mint ahogy azt korábban gondolták. Olykor már másfél-két órát is beszél, ám rendszerint csak az ötven évvel ezelőtti, háborús emlékeit idézi fel. Tamás András a beszéd mellett sokat nevet, és a nővérekkel is viccelődik olykor. A rég áhított műlába már elkészült, és a napokban egy rehabilitációs intézet tanpályáján már gyakorolja is vele a mozgást. - számolt be az idős ember egészségi állapotáról a kezelőorvos. Tamás András egy beszélgetés során még azt is megemlítette: ha már jól működik majd a lába, cigányzenekart hívat, hogy táncolhasson.

Élvezte a katonaságot

Erdős László alezredes szerint, aki csütörtökön hosszan beszélgetett Tamás Andrással, az idős ember számára meghatározó és nagyon pozitív élmény volt katonaideje. A beszélgetés során Tamás András egy nyíregyházi katonai laktanyát említett, és bizonyos ,,négyesfogatolókat". A kutatás kiderítette, hogy a városban, a harmincas években valóban működött több laktanya is, és az egyikben fogatolt tüzérek szolgáltak. Ez az utalás a patkolásra az alezredes szerint összefüggésben lehet Tamás András eddig feltételezett polgári foglalkozásával, a kovácsmesterséggel.

Rövidesen magyar állampolgár lehet a titokzatos hadifogoly

Bárándy György ügyvéd, Tamás András jogi képviselője beszámolt arról, hogy közbenjárására a volt hadifogoly rövidesen megkaphatja személyi igazolványát, tehát hivatalosan is magyar állampolgár válik belőle. A hivatalos okmánnyal kapcsolatban felmerült az aláírás szükségessége is. Ennek megszerzésére Barth Ákos kezelőorvos szerint azonban kevés az esély, Tamás András ugyanis feltűnően idegessé vált, amikor arra kérték, szignáljon egy iratot. A személyigazolvány feltétlenül szükséges ahhoz, hogy Tamás András megkaphassa havi húszezer forintos nyugdíját.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!