István, Vajk
17 °C
22 °C

MSZP-s összetartás Tapolcán

2003.09.04. 20:39
A frakcióhétvégén "aktuális politikai kérdések" megtárgyalása mellett Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és Lendvai Ildikó frakcióvezető tárja a hallgatóság elé, hogy merre tart a szocialista párt.
A miniszterelnök helyzetértékelése mellett az aktuális politikai kérdéseket és az MSZP-ben a nyár folyamán történteket is megvitatják a szocialista képviselőcsoport kétnapos, Tapolcán tartandó ülésén. Pénteken Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László pártelnök és Lendvai Ildikó frakcióvezető tart előadást Hol tartunk, merre megyünk? címmel, ezt az előadások vitája követi. A délután folyamán a kormányfő Kovács Lászlóval az MSZP, és Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével egyeztet az adócsökkentés lehetőségeiről.

Az MSZP perel a K&H-s vádak miatt
Az MSZP elnöksége csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben cáfolta, hogy a párt bármilyen módon érintett lenne a K and H brókercégének ügyében, és beperli az alaptalanul rágalmazókat. "A Magyar Szocialista Párt semmilyen formában nem érintett a K&H-ügyben, az úgynevezett brókerbotrányban, ezért határozottan visszautasítja Demeter Ervin és a Fidesz vádjait" - áll a közleményben. Az elnökség rámutat, hogy a Fidesz részéről hónapok óta tartó "becstelen támadások során köztörvényes, gazdasági bűncselekményből, sikkasztásból és pénzmosásból igyekszik politikai ügyet kreálni". A közleményben a szocialista párt elnöksége bejelenti, hogy az MSZP rágalmazásért beperli Demeter Ervint, Rogán Antalt "és mindazokat, akik a párt jó hírét alaptalanul bemocskolják.

Gyanúsnak nevezhető ügyek

Szombaton folytatódik a bevezető előadások vitája, illetve megtárgyalják az Országgyűlés hétfői és keddi ülésének napirendjét és elfogadják a frakció munkatervét. A frakcióülésen minden bizonnyal szó lesz az utóbbi hetekben a pártban történtekről is annak kapcsán, hogy nyáron több MSZP-s politikus úgy nyilatkozott, a pártban megújulásra van szükség. Szili Katalin elnökhelyettes szerint az MSZP-ben szükség van megújulásra, a szocialista pártnak és a kormánynak közös felelőssége, hogy megfelelő morális mércét állítson fel a közéletben.

A politikus egy interjúban Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter korábbi üdülővásárlásával kapcsolatosan úgy fogalmazott: "mindaddig, amíg a párt nem szabadul meg a nómenklatúrájától", addig ilyen ügyekkel szembe kell nézni. Jánosi György, az MSZP választmányának elnöke sürgette, tisztázzák a "gyanúsnak nevezhető" ügyeket, például Gyurcsány Ferenc korábbi ingatlanvásárlását, illetve a K and H brókercégének botrányát.

Az MSZP-frakció a legfőbb ügyészt kérdezi
Az MSZP képviselői kérdést kívánnak feltenni a legfőbb ügyésznek arról, mi az oka, hogy eddig nem gyanúsították meg a Kulcsár Attila körüli bűncselekmények többi résztvevőjét - jelentette be az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja. A közlemény szerint a képviselők meg akarják tudakolni, valóban feltételezi-e az ügyészség, hogy magányos elkövetőről van szó?

Nem sértett törvényt

Az MSZP elnökségének keddi ülésén után Kovács László leszögezte, MSZP nem fogadja el a hatalommal való visszaélést, a tisztségek felhasználását anyagi előnyök szerzésére. A politikus Szili Katalin kijelentésével kapcsolatosan úgy fogalmazott: "ha bárki jogsértést követ el, nem védjük meg, ha bárki megsérti az etikai-erkölcsi normákat, neki kell levonnia a személyére vonatkozó konzekvenciákat". A pártelnök azt is hangsúlyozta, "kormánytisztségben lévő szocialista politikus nem sértett törvényt, nincs erre utaló semmilyen jel".