Ambrus
-7 °C
3 °C

Vasárnap érkezik Taszárra az előőrs

2003.01.03. 22:25
Vasárnap érkezik Taszárra az amerikai hadsereg előőrse, amely előkészíti majd a hadsereg kötelékébe tartozó irakiak kiképzését. A védelmi bizottság vezetője nem erősítette meg ugyan az MTI információját, ám közölte: úgy tudja napokon belül megérkezik néhány katona.
Vasárnap megérkezik Taszárra az amerikai hadsereg kötelékébe tartozó irakiak kiképzését irányító katonák előkészítő csoportja. A MTI értesülését a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnöke pénteken este nem erősítette meg, azt azonban közölte: legfrissebb információi szerint napokon belül megérkezik az előőrs. Mindössze egy szűk, néhány főből álló csoport érkezése várható, akik a felmérik és előkészítik a bázist - mondta.

Az amerikai katonatisztek annak a kiképző programnak a keretében érkeznek Taszárra, amelyről korábban már többször is tájékoztatott a kormányszóvivő, illetve a honvédelmi miniszter. E szerint az amerikai kormány kérésének eleget téve a magyar kormány hozzájárult ahhoz, hogy a taszári amerikai bázison két turnusban, egyenként legfeljebb három hónap időtartamra az amerikai hadsereg állományába tartozó irakiakat képezzenek ki tolmácsolásra és egyéb, a civil kapcsolatokat erősítő feladatokra egy esetleges Irak elleni fellépés esetén.

A jelenlegi ismeretek szerint mintegy ötezren vesznek részt az esetlegesen heteken belül megkezdődő taszári kiképzésen. Ez idő alatt szigorú biztonsági előírások vonatkoznak a taszári bázisra, kettős - magyar és amerikai - katonai ellenőrzés lép életbe, s a bázis nem hagyhatják el a kiképzés résztvevői.