Ambrus
-7 °C
3 °C

Elavultnak tartja, ezért nem tartja be a törvényt az IM

2006.06.14. 11:38
Mit tehet a civil szféra, ha a törvény adta lehetőségénél fogva meg akarja ismerni a következő évekre tervezett törvényeket? Az igazságügyi és rendészeti minisztérium államtitkára az érdeklődésre széttárja a kezét, és azt mondja, a hatályos törvényt elavultnak tartja, ezért, nem tudja mit lehet tenni. Kondorosi Ferenc államtitkár és a TASZ csodálatos levelezését alább ismerheti meg.

Az 1987-ben életbe lépett jogalkotási törvény szerint a "jogalkotási program összeállításához ki kell kérni a társadalmi szervezetek javaslatait", azaz a kormányprogramban tervbe vett törvényekhez a civil társadalom is hozzászólhat. Pontosabban, csak szólhatna, mert a Társaság a Szabadságjogok májusi érdeklődését az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára, Kondorosi Ferenc, állítólag a minisztere megbízásából, visszautasította.

Kondorosi Ferenc ismét
A Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet végrehajtót kért a Miniszterelnöki Hivatal által felügyelt Közlönykiadó ellen, mert jogerős bírósági ítélet ellenére a kiadó szerkesztőbizottságának díjazásairól nem árulnak el semmit. Kondorosi is tagja a szerkesztőbizottságnak nevezett testületnek.
Az Indexhez is eljuttatott levél alapján Földes Ádám, a TASZ munkatársa szerint Kondorosi bizonytalan abban, hogy be kell-e tartani a hatályos törvényeket. Kondorosi szerint a törvény elavult, és ők megpróbálták 2003-ban módosítani, de kétharmados támogatás híján megbukott a kezdeményezés.

A hatályban maradt törvény tehát továbbra is előírja a társadalmi szervezetek tájékoztatását, de Kondorosi szerint "elavult", idejétmút" jogintézménnyel állunk szemben, ezért ő a maga és a miniszter nevében a civileket nem tudja tájékoztatni "az előkészületben lévő ötéves jogalkotási programról, ennek következtében arról sem, hogy a társadalmi szervezetek miként tudnak élni jogukkal". A TASZ tenne javaslatokat, de a levél alapján azt sem tudják, hogyan tegyék, és Kondorosi ebben nem segít nekik.

A TASZ szerint való igaz, hogy a "törvényt majd húsz éve alkották meg, és számos rendelkezése felett valóban eljárt az idő, de mégiscsak ez a hatályos jog". Földes elmondta, csak azt akarták megtudni, milyen jogszabályokat akar hozni a kabinet.

Az Index szerette volna Kondorosi államtitkár álláspontját kikérni a részletekről, de ő eddig elérhetetlennek bizonyult.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.