Továbbra sincs hivatalos amerikai felkérés

2003.08.27. 23:58
Nincs elképzelés a kiképzendő iraki rendőrök számáról és a képzés helyszínéről sem, állítja az amerikai külügyminisztérium szóvivője, de Taszárt megfelelőnek tartják.
Az Egyesült Államok semmifajta hivatalos megállapodást nem kötött a magyar kormánnyal az iraki rendőrök lehetséges taszári kiképzésére vonatkozóan - jelentette ki a Magyar Távirati Irodának szerdán Philip Reeker, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

A szóvivő az MTI megkeresésére nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ezzel kapcsolatban semmifajta hivatalos kérést vagy megkeresést nem küldtek a magyar kormánynak, s egyelőre nem is terveznek ilyen lépést. Philip Reeker hangsúlyozta, hogy az iraki rendőrök tervezett külföldi kiképzése jelenleg csak terv, amely az iraki biztonság megszilárdítását célozza, de a kiképzendő rendőrök számáról, illetve egyéb, a képzésre vonatkozó részletekről még nem született semmifajta konkrét elképzelés Washingtonban.

A külügyi szóvivő ennek kapcsán minden szempontból elhamarkodottnak nevezte a The New York Times hétfői cikkét az iraki rendőrök magyarországi kiképzésének részleteiről, s nyomatékosan cáfolta a lapban megjelent azon állítást, hogy hivatalos megkeresést küldtek volna Budapestre.

Reeker jelezte, hogy az iraki rendőrök külföldi kiképzésének lehetőségéről - mint fogalmazott - az Egyesült Államok konzultációkat folytat Magyarországgal, továbbá néhány más ország kormányával. Nem erősítette meg ugyanakkor a The New York Timesnak azt az utalását sem, hogy kelet-európai országokról lenne szó.

Taszár jó hely

Az MTI-nek nyilatkozva Reeker utalt arra, hogy Magyarország az Egyesült Államok szoros szövetségese, amit korábban kifejezésre juttatott a balkáni stabilitás megteremtésében, illetve ennek kapcsán az IFOR-ban és az SFOR-ban való szerepvállalásával, most pedig egy szállító zászlóalj Irakba küldésével is. Hozzátette azt is, hogy az iraki rendőrök esetleges kiképzésével kapcsolatban Taszár mindenképp megfelelő helyszín lenne. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a háború előtt iraki önkéntesek egy csoportját már a somogyi bázison képezték ki.

- Minderről azonban még tárgyalni kell a magyar kormánnyal, s majd meglátjuk, hogy a tárgyalások milyen eredményre vezetnek. A döntést mindenesetre Magyarországnak kell majd meghoznia - hangsúlyozta az MTI-nek Philip Reeker, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.