'Taxis Gyula' nem fordított a K&H-ügyön

2003.11.26. 07:24
A rendőrök fordulatot vártak Sz. Gyula taxis kihallgatásától a brókerügyben, de a tízmilliókat Kulcsár Attila megbízásából nylonzacskóban szállító fuvarozó az ügyészség után a rendőrségen is megtagadta a vallomástételt. A rendőrség azt remélte, hogy a gyanúsított sofőr vallomásában megerősíti annak a listának a létezését, amelyről korábban tanúként már beszélt.
Új fordulatot várt a rendőrség a K&H Equities brókerbotrány nyomozása sorána Sz. Gyula szerdára tervezett gyanúsítotti kihallgatásával. A Kulcsár Attila megbízásából tízmillókat fuvarozó taxis azonban Garamvölgyi László ORFK-szóvivő tájékoztatása szerint gyanúsítoti kihallgatásán élt a vallomástétel megtagadásának jogával.

A sofőr rendszeresen szállíthatott több tízmilliós összegeket az Inter-Európa Bankból különböző személyekhez Kulcsár Attila megbízásából. A pénzt legtöbbször a pénzintézetnél számlát vezető arab üzletembertől, El Abed Hasszantól vette át, akit a bíróság már augusztus végén előzetes letartóztatásba helyezett - írja a Magyar Hírlap.

Sz. Gyulát a múlt héten gyanúsítottként hallgatták ki a Fővárosi Főügyészségen. A lap úgy tudja, az ügyészek álláspontja szerint a taxis tudhatott arról, hogy bűncselekményből származó pénzek mozgatásában segédkezett. Ezért pénzmosás alapos gyanúja miatt bűnsegédként idézték be. Sz. Gyula már akkor is megtagadta a vallomást.

Sz. Gyula még tanúként tett vallomásában mintegy húsz személyt nevezett meg azok közül, akik számára különböző összegeket fuvarozott. A Magyar Hírlap információi szerint köztük van egy ismert televíziós is, akinek nevét, illetve cégét már az elmúlt hetekben összefüggésbe hozták a brókerbotránnyal. A sofőr ugyancsak többször említette a pénzintézet korábbi vezérigazgatójának, Rejtő E. Tibornak a nevét is, aki szeptember eleje óta előzetes letartóztatásban van.

A Magyar Hírlap szerint egyébként az Sz. Gyula tanúkénti meghallgatásán megemlített húsz személy is számíthat ügyészségi források szerint arra, hogy esetleg gyanúsítottként hallgatják ki. Az érvelés szerint ugyanis a tízmilliók címzettjeinek tudnia kellett, hogy a pénzek bűncselekmény elkövetéséből származnak.

Újabb nyomozás Kulcsár ellen

A Fôvárosi Fôügyészség újabb nyomozást rendelt el tegnap Kulcsár Attila ellen, ezúttal közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt - számolt be a hírről a Magyar hírlap. Az ügyészség adatai szerint a K&H Equities volt brókere hamis érettségi bizonyítványt és hamisított brókervizsgát mutatott be munkaadójának. A rendôrség elévülés miatt már egyszer megtagadta az eljárást az ügyben, ám egy panasznak helyt adva az ügyészség ezúttal elrendelte a nyomozást.