1991: meghalt Krassó György

Kommentek

• 2008.02.13 12:27:10salamon

  rip, és zseniális a történet

• 2008.02.13 12:34:58extrém először tölts

  érdekes adalék a fentiekhez: kibulizottorszag.net/

• 2008.02.13 12:39:19Crni

  Még szintén 14 éves gyerekként hallgattam ezt az ominózus Rádiókabaré felvételt, és még jól emlékszem Krassó szövegére a bemutatkozásnál: "Krassó György vagyok a Magyar Október Párt képviseletében, és jelenleg mint trójai faló szerepelek itt..."
  
  Megariszpekt Krassónak, egy hozzá hasonlóan őszinte, radikális és hiteles figura qrvára hiányzik a közéletből/politikából.
  
  Bár lehet, hogy azóta ő is megégett volna, vagy mittomén... Olyan sokakban kellett csalódni már.

• 2008.02.13 12:47:20Molnár Tamás

  Mindannyian köszönjük, hogy ismét megemlékeztél Gyurról. Ő volt az első, aki teljesen jogosan kritizálni merészelte az ellenzéki kerekasztal tevékenységét és a választójogi törvényt. Milyen igazavolt! Az egyik legjobb, legtisztességesebb és legszerethetőbb politikusunk volt. Sajnos nem csoda, hogy méltatlanul elfeledi ez a hazug korszak.

• 2008.02.13 13:03:16ditti

  hm érett 14 éves lehetett....

• 2008.02.13 13:07:37Hoffy

  Igazi lelkes követője voltam, és az Október pártnak tagjaként tiszteltem. Ő beismerte, hogy párttag volt, de csalódott. Nem úgy mint ez a sok mai szélhámos politikus.

• 2008.02.13 13:11:12László

  Kevés hasonlóan hiteles ember maradt az 56-osok közül. Ő valóban gondolta, amit mondott, talán Csengey Dénes elszántsága és következetessége hasonlítható az övéhez. Az eltelt idő már igazolja ezt a megállapítást. Érdekelne egyébként az akkori SZER-es, ma népszabis, vagy népszavás Kasza László hogy vélekedne ma Krassóról. Ellentétben Krassóval ő sokat változott...

• 2008.02.13 13:38:29andreasue

  Emlékszem a párt választási reklámjára.
  
  Kommunisták! Nem fogtok lógni!
  
  ...
  
  Dolgozni fogtok!
  
  
  
  Brilliant :)

• 2008.02.13 13:44:23hmmmmm

  hmmmmm, most akartam megvédeni Bogád urat, az előbbi hmmmm kritkus megjegyzés ,miatt,erre valaki törölte a commentet. hogy van ez?
  
  

• 2008.02.13 13:49:10Butch

  Én is jó szívvel emlékszem rá. Együtt ült édesapámmal. Jót tenne a közéletnek, ha ma is élne.

• 2008.02.13 14:10:35asztrov

  a mai közélet őt is (próbálná) bemocskolni...
  
  
  
  az előbbi hszekből is kitűnik, nem csak szerintem volt Krassó az utolsó szerethető politikus. arról, hogy mit kell komolyan venni és min kell viccelődni, példát vehetne róla a teljes, '91 után regnáló parlamenti bagázs.

• 2008.02.13 14:15:20asztrov

  Együtt ült édesapámmal. -> Butch, ez egy fájdalmasan gyönyörű mondat, és azt hiszem igazán nem értheti meg senki.

• 2008.02.13 14:26:36bb

  Ez a Nádor utca átnevezés az, amiről a Hofi beszélt burkoltan a "Ez a Münnich Feren cucca" viccben?

• 2008.02.13 14:29:16zutyu

  a vicc előbbi, mint maga az akció volt

• 2008.02.13 14:49:40pupak

  Vazzze ez az az ember akinek igazán van vér a pucájában. Ilyen emberből lett volna néhány, ma nem itt tartanánk.

• 2008.02.13 14:59:39s.nob

  "a Csepeli Vas-és Fémművekbe, ami akkor éppen Rákosi Mátyás nevét viselte" 1946-ban? A Weiss Manfréd? Hogy is van ez?
  
  Azért, mert Krakkó anarchista volt, újságot még nem kell anarchistán írni...

• 2008.02.13 16:04:03Andreasue

  De ki az a Krakkó? KraKKó az anarchista?
  
  
  
  

• 2008.02.13 16:05:19pec

  Ő akkor hiteles volt, de az is maradt volna? Akkor még pl. Demszky is annak tűnt..
  
  
  
  Mellesleg a fentebb említett kibulizottorszag.net télleg szuper!!
  
  
  
  Minden itt hozzászólónak ajánlom!

• 2008.02.13 16:20:30Butch

  Kedves asztrov!
  
  
  
  Ezt már a 4 évvel fiatalabb feleségem sem érti, pedig mesélek neki arról, milyenek voltak a Kádári konszolidáció börtönévei, aztán a szabadulás után a csendes terror, a lehallgatásokkal, fenyegetésekkel.
  
  Egyébként elég exkluzív társaságba került apám a börtönben: Darvas Iván, Déry Tibor, Göncz Árpád, Mécs Imre stb.
  
  Privát üzenetet küldhetsz nekem a panaszfal.hu-n, ha érdekelnek további részletek.

• 2008.02.13 17:36:5768nyara

  Kedves Butch
  
  
  
  Nagyapám szintén velük ült...
  
  
  
  De az én feleségem sem érti már...

• 2008.02.13 18:09:10Bereznay András

  Pec: A kérdés nem úgy jelenik meg, ki minek tűnt. Krassó már akkor, még bőven az Antall kormány megalakulása előtt a nyilvánosság előtt a fejére olvasta az összes pártnak, illetve vezető embereiknek, amit sokkal később fedez(ett) föl a szélesebb nyilvánosság. Nem véletlenül hívták ők a Magyar Október Pártot az ellenzék ellenzékének. Mi, a MOP, ezt úgy korrigáltuk, hogy az ellenzék lelkiismerete vagyunk.(Ellenzéknek akkor az az MSzMP-n kívüli összes párt számított.)

• 2008.02.13 18:12:07Bereznay András

  andreasue: Majdnem. Pontosabban így szólt:
  
  
  
  „Nem fogtok lógni!
  
  
  
  Munkát a kommunistáknak!”

• 2008.02.13 18:13:28Bereznay András

  Pec: És persze kösz.

• 2008.02.13 18:22:28Bereznay András

  asztrov: Már az akkori is megtette. Rendszeresen kigúnyolták. A Zutyu által leírt akciókat értelmükből kiforgatva úgy állították be, mintha valami pojácáé lettek volna. Sokaknak volt emiatt torz képük róla. Emllett állandó volt a vádaskodés ellene az akkori két fő párt, az MDF és az SZDSZ emberei részéről, hogy vérontást akar. Nagyon féltek tőle, hogy Krassó és a nép egymásra találnak.

• 2008.02.13 18:35:11Bereznay András

  Zutyu: Remek cikk, de ha szabad egy korrekciót:
  
  
  
  Az ajánlócédulákkal az igazi probléma nem az, hogy
  
  az ajánlási rendszer megszünteti az esélyegyenlőséget, hanem, hogy természeténél fogva antidemokratikus, mert amit szolgál, az ú.n. jelölés ha a szavakkal való játékot elhagyjuk, nyílt, azaz nem titkos szavazást jelent. Ilyesmi pedig demokráciában elfogadhatatlan. Nincs is máshol. Ezt támadta Krassó. Az esélyegyenlőség hiánya ennek csak egyik káros következménye a sok közül.

• 2008.02.13 21:52:46agika

  Minden tiszteletem Krassó emlékét ápolóknak és a MOP-osoknak is!
  
  

• 2008.03.21 17:36:14Cornholio

  Krassó halálával lezárult annak a politikának a lehetősége, amikor nem lopásról szólt a politika. Pártállástól függetlenül tetü az egész bagázs. Tüntetni ellenük tök felesleges, egyedüli értelmes dolog az, ha a lehetőségekkel élve külföldön adózol. Nekem ez sgít. tudom, hogy nem az én pénzem lopják el.
  
  
  
  In memoriam Gyuri!

• 2008.03.21 17:37:39Cornholio

  Krassó halálával lezárult annak a politikának a lehetősége, amikor nem lopásról szólt a politika. Pártállástól függetlenül tetü az egész bagázs. Tüntetni ellenük tök felesleges, egyedüli értelmes dolog az, ha a lehetőségekkel élve külföldön adózol. Nekem ez sgít. tudom, hogy nem az én pénzem lopják el.
  
  
  
  In memoriam Gyuri!

• 2008.03.30 11:49:54belekotty

  Azon a bizonyos napon, mikor a taxisokhoz szólt, mellette állhattam, hallhattam hangját közvetlen közelről, s habár szavait, röptében kifejtett terveit már tizenkilenc éves fejjel is túlzónak éreztem, mégis úgy gondoltam, szívből szól. Oly módon óhajtott volna akkor és ott politikát csinálni, ahogyan és amikor a tömeg, mely nem is várta őt oda, nem akart. Ez végzetes hiba egy politikus esetében. De Krassó György messze nem volt a szó professzionális, de talán még csak műkedvelő értelmében véve sem politikus. Népi kezdeményező volt: minden szavával, megmozdulásával tetemre hívó alkat, nehéz idők ellen lázadó dicső napok megélője, hírnöke és krónikása, aki úgy vélte, nem illúzió a közéletet morálisan kilúgozni és alapjaitól újraépíteni. De az ember örök, törekvései mindig érdekeire mutatnak és vallanak, a donquijotékat meg rendre fölkapja, megforgatja, majd porba veti a pénzőrlő malmok örökmozgó szárnya, a forgás ereje. Nem rokkant bele, de ráment az élete, amiből neki is, akárcsak másnak, csupán egyetlen adatott. Jó fej volt, s mert páran még ma is emlékszünk rá, talán nem is halt ő meg egészen. Mikor már senki sem tudna róla, lehetne csupán mondani: elmúlt. De szerencsére nem így van.

• 2008.03.30 18:26:05Bereznay András

  Jó belekotty volt ez.
  
  
  
  Arra gondoltam, hogy mert több ponton is rímel rá, idemásolom azt az 1992-es, majd kis frissítésel 1994-es írásomat, melynek megjelentetését annak idején különböző lapoknál dolgozó több barátom is megígérte, de végül egyikük sem tartotta be. Erre épült jóval később a most több helyen is megtalálható Kibulizott ország.
  
  
  
  Születésnapjára szántam a megjelenést:
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  Én nem temetni jöttem Krassót, én dícsérni jöttem
  
  
  
  
  
  Ma 62 éves. Ma lenne hatvankét éves. Az egyetlen magyar politikus a mostani időkben akinek tudása is van, értelme is van, tisztességes is, demokrata is, jó hazafi is. Volt. Aki nem saját hiúsága, zsebe, hatalomvágya kielégítésén dolgozott. Az egyetlen aki tényleg arról beszélt, amit az egész ország akart, de aminek megértésére, azon a szinten ahogy ő azt mondta, az ország akkor még nem állt készen. De már kezd megérni rá.
  
  Nézeteinek érvényességén a halála óta eltelt néhány év mit sem változtatott. Az idő minden előre¬jelzését igazolta. Olyan világ van ma Magyarországon amilyennek veszélyére ő nemcsak fi¬gyelmeztetett, de aminek bekövetkeztét minden erejéböl igyekezett is megakadályozni. Közvetlen eredményt küzdelme nem hozott, egyedül volt. Mégsem elveszett ügy amit képviselt. A világ története megmutatja, hogy hosszabb távon mindig minden küzdelemböl azok az erők kerülnek ki győztesen amelyeket Krassó támogatott. Az egyszerű ember érdekeit képviselő erők. A nép erői. Ezek az erők Magyarországon ma még csak a mélyben forrnak. Önben, uram. És önben, asszonyom. Vágyaik, kívánságaik, egy nap fölszínre törnek majd, politikai megfogalmazást nyernek. Úgy ahogy azt Krassó, már 1989-ben szerette volna elérni. Kis, megszünt pártjának fő jelszava az ön számára felelősséget kínált: "A NÉP, TE VAGY!" Halálával ennek érvényessége nem szünt meg.
  
  A legtöbb amit a megemlékező tehet az, hogy összefoglalja, mégegyszer, Krassó képét az ország állapotáról. A legtöbb, amit ön tehet az, hogy ezt átgondolja. A többi, az idő dolga.
  
  
  
  
  
  A Kádár-rendszer nem szünt meg. Lényege, szemben más kommunista rendszerekkel az volt, hogy az uralkodó kommunisták 1956-ban megrendült pozíciójuk megerősítése érdekében az értelmiség egy rétegét megvesztegették és ezen keresztül bevonták uralmuk gyakorlásába, csendestársként. E réteg tagjaitól nem várták el, hogy párttagok legyenek, a közvetlen hatalomban nem is vehettek részt, de cserébe azért, hogy lemondtak a rendszer bírálatáról, ugyanazokat a kiváltságokat élvezhették mint maguk a kommunisták. Az eltelt évtizedek alatt e réteg a kommunistákkal személyi szálakon is összefonódott, és a rendszer fönntartása, hogy kiváltságait a társadalom más rétegeinek kárára tovább élvezhesse, érdekévé vált. A kommunisták maguk is egyre többet vesztettek eközben ideológiai beállítottságukból, a rendszer fönntartását mindinkább csak érdekeik érvényesítése szempontjából tartották kívánatosnak, az ideológia egyre inkább csak jelszószerü eszközzé vált számukra hatalmuk és kiváltságaik megtartása szolgálatában.
  
  
  
  Időközben azonban az ideológia ésszerűtlenségei által gúzsbakötött gazdaság fokozatosan romlott és nehézségei mind több társadalmi feszültséget is szültek. Az így növekvő problémák mindinkább indokolttá -, a szovjet vezetésben bekövetkezett változás, mely a magyar kommunistákat elbizonytalanította, egyidejűleg lehetővé is tette, hogy szűk értemiségi csoportok a változó viszonyok között újravizsgálják helyzetüket és új utakat keressenek. (Ebből keletkezett később, elsősorban, az MDF.) Egy másik, még kisebb része az értelmiségnek már ezt megelőzően saját utat talált magának, amennyiben csendestársi szerepét részlegesen föladva, akkor még főleg a rendszer saját ideológiájának fölhasználásával bírálta a rendszer egyes vonásait. (Ez volt az SZDSZ gyökere.)
  
  
  
  Ezzel párhuzamosan történt, hogy a szovjet vezetés arra a belátásra jutott, hogy kénytelen visszavonulni Kelet Európából, melynek megtartása túlságosan költségessé vált számára. A magyar elvtársakat is értesítették, hogy a jövőben ne számítsanak rájuk. Ez a hír a kommunistákat nagyon megíjesztette. Mindenki tudta, elsősorban ők maguk, hogy uralmuk már 1948 óta mindenekelőtt a szovjet csapatok jelenlétének volt köszönhető, amit, ha bárkinek kétsége lett volna, 1956 tökéletesen bizonyított. Mihez fognak kezdeni, ha elmennek az oroszok, különösen olyan helyzetben, melyben még a gazdaság is rohamosan romlik? Féltek, és joggal. Bűneik nagyok voltak, elszámolnivalójuk rengeteg.
  
  
  
  Egyetlen kiút kínálkozott a számukra. Átjátszani a hatalmat, minél zökkenőmentesebben, olyanoknak, akik bántatlanságukat és minél több kiváltságuk megtartását hajlandóak biztosítani. Kézenfekfő volt az addigi csendestársakhoz fordulni. Egyidejűleg föltünően nyitottak Nyugat felé is. Az egész világ ünnepelte a hirtelen meglepően liberálissá vált 'bátor' és 'önálló' magyar kommunistákat, pedig csak annyi történt, hogy a bőrüket mentették.
  
  
  
  A hatalom átjátszása demokratikus módon természetesen nem történhetett volna meg. Módja a háromoldalú kerekasztal tárgyalások voltak, eszköze a választási szabályok melyeket ott kidolgoztak. A résztvevők senki mást nem képviseltek, csak önmagukat. Ebből a szempontból mindenesetre volt különbség a kommunisták és a kis értelmiségi, ellenzéki csoportocskák között. Az előbbiek szándékosan nem kerestek a néptől semmilyen meghatalmazást, pedig erre az eltelt negyven év alatt minden módjuk megvolt. Az ellenzékieknek viszont nem volt ilyen lehetőségük. Igy még szigorúan demokratikus megközelítésben sem föltétlenül kifogásolható, hogy elfogadták, hogy a kommunistákkal az ország sorsáról tárgyalásokba bocsátkozzanak. Nem volt ugyan a néptől erre fölhatalmazásuk, de ha jószándékúan demokraták, fölmenthették magukat azzal, hogy valahol a dolgokat - ha tökéletlenül is -, el kellett kezdeni. Demokratikus elkötelezettségük hiánya abból derül ki egyértelműen, hogy belementek, hogy a tárgyalások a nyilvánosság kizárásával, titkosan follyanak. Demokratikus megközelítésben ilyen lépéshez egészen egyszerűen nem volt joguk. Ha őszintén demokraták, ha az ország javát keresik, ilyen föltételt semmiképpen sem fogadnak el. Egyidejűleg a népnek önálló kezdeményezésre esetleg hajlamos részét a munkásőrség illetve az oroszok részéről addigra ugyan már nyilvánvalóan nem fönnálló, de fenyegetőnek beállított veszéllyel félemlítették meg kiszámítottan, és így sikerrel semlegesítették. Eközben önmaguk, mint megfontoltan demokratikus erők számára előlegezett bizalmat kértek.
  
  
  
  A kerekasztal tárgyalások egyik eredménye a választási rendszer kidolgozása volt. Ez a rendszer egészen egyedülálló. Az úgynevezett "jelölés"-t mint önmagától értetődő szükségességet fogadtatták el az ország politikai részletkérdésekben tájékozatlan lakosságával. A jelölés valóban elkerülhetetlen minden választáson, de az normális, vagyis demokratikus körülmények között az indulni szándékozó pártok vagy egyének részéről történik, és abból áll, hogy a kérdéses személyek bejelentik, hogy indulnak a választáson ami által automatikusan jelöltekké válnak, illetve abból, hogy pártjuk kijelöli öket, hogy induljanak a párt nevében. Egyik oldalról van a szándék bejelentése a képviselői állás megszerzésére (ez a jelölés), a másik oldalról, a választók oldaláról, annak eldöntése, hogy ezt ki kapja meg. Azt mondani, hogy a választók döntésétől függ, hogy ki indulhat, értelmetlen belső ellentmondás. A választók nem "jelöl¬nek", hanem választanak. Igy van ez Magyarországon is, még akkor is, ha, ahogy ez történik, a választások első fordulóját valami másnak, jelölésnek nevezik.
  
  
  
  Hogy akkor miért nevezik így? Nagyon egyszerű oka van. Ez az első forduló nyílt, ezáltal nem demokratikus szavazás, amit a törvény megalkotói el kívántak kendőzni. A választások nyílt szavazásos fordulója (a választó személyi igazolvány számával ellátott, általa aláírt ú.n. kopogtatócédulák begyűjtése) rendkívül alkalmas arra, hogy a szavazások kimenetelét fölmérhetetlenül nagy mértékben eltorzítsa. Nem véletlenül építették bele a választási rendszerbe, hanem annak garanciájaként, hogy manipulálhatósága folytán ezzel biztosítsák a kommunisták részéről korábbi csendestársaik számára a hatalom átjátszását, annak látszólagos népi jóváhagyást biztosítva. Más jelentős önkényes elemeket is építettek a választási rendszerbe, hasonló meggondolásból és hasonló szellemben.
  
  
  
  A hatalom átjátszása sikerült. Mindössze súlyponteltolódás történt a Kádár-rendszeren belül. 1990-től a kommunisták váltak, személyükben legalábbis, csendestársakká, hatalomra korábbi csendestársaik kerültek. Az, hogy az ideológiát, a jelszó és szimbólumrendszert gyökerestül megváltoztatták, ezen mit sem változtat. Ami a lényeg, az az, hogy a népet megint sikerült kihagyni a döntéshozatalból, a hatalom gyakorlásából. A legfontosabb kérdésekben a parlamenti pártok, melyek mindnyájan cinkosok a nép kisemmizésében, együtt kormányoznak, a legfontosabb kérdésekben a döntések nem a parlamentben születnek. Ami a választások óta Magyarországon politikai élet címén történik az valójában csak színjáték, a demokratikus közélet létezésének színlelése. A pártok nem eltérő nézetek képviselői, csak eltérő érdekcsoportok, melyeknek érdekei annyiból azért közösek, hogy a néppel, mint az érdekeiket fenyegető lehetséges konkurrenciával mindannyian szemebenállnak. Ennek megfelelően a pártok vitái főként álviták és álproblémákról folynak.
  
  
  
  A nép érzi ezt. Ennek súlyos következményei vannak máris, és még továbbiak várhatók. A következmények elsősorban gazdaságiak. A gazdaságnak van egy ritkán emlegetett, de nagyon fontos pszichológiai oldala. 1945-48 között, amikor a magyar nép úgy érezte, sorsának irányítását saját kezébe tudja venni, hihetetlen gazdasági energiák szabadultak föl, az ország lélegzetelállítóan rövid idő alatt tért magához a háborús pusztításból. Az elért eredmény ennek, és nem közgazdászok bölcs számításainak volt köszönhetö. Hasonló erők megjelenésének, hasonló okokból, 1956-ban is voltak jelei. Most azonban mindez elsikkadt. Elsikkasztották. A nép, mely kezdetben oly nagy várakozással fordult a megindult változások felé, ha a részletek megértése nélkül is talán, de fölfogta, hogy kijátszották. A cinikus lehangoltság, mely ennek természetes következménye, nem élénkíti a gazdasági életet. De nem élénkítették azt a kormányzat intézkedései sem. A döntések felemások, félszívvel meghozottak, elkésettek, lassúak voltak. Elsősorban azért, mert főként politikai szempontok alapján születtek. A hatalom új urai bizonytalanul viselkedtek. Bármekkora szükség lett volna is rá, nem mertek olyan intézkedéseket hozni melyek a dolgokat gyors pezsgézsbe hozták volna, fölgyorsították volna a változásokat és nagyobb önállóságot, gazdasági hatalmat adtak volna a legkülönbözőbb társadalmi rétegek kezébe. Féltek a radikális változásoktól, nehogy kicsússzon a kezükből az ellenőrzés.
  
  
  
  Az 1990-től kormányzó vezetés egy lényeges tekintetben még nagyobb kárt tett az országnak mint a kommunisták. A kommunizmus uralma alatt bármilyen elviselhetetlen volt is az adott helyzet, a magyarságban mindvégig élt a remény, hogy egy nap visszacsatlakozhat a Nyugathoz. Élt a hit a demokráciában. A magát demokratikusnak állító, de távolról sem demokratikus vezetés egy ország utolsó reményét csúfolta meg.
  
  
  
  A nép kétségbeesett válasza az idei választások eredménye volt. A döntés minden tragikussága mellett is kiderült, hogy a nép politikai ösztönei nem tompultak még el teljesen. Kiderült, a nép minden félrevezetettsége, manipuláltsága és politikai artikuláltságának hiánya mellett is fölismerte, hogy folytatódó kisemmizettségéért nem egyszerűen az éppen hivatalban lévő kormány pártjai a felelősek, hanem az az egész áldemokratikus garnitúra mely a hatalmat a kommunistáktól 1989-ben együttesen vette át. A szavazás logikus eredménye, ha nem így lett volna, csak más, még ki nem próbált párt vagy pártok megválasztása lehetett volna. Természetesen a hatalomba így akármilyen néven visszakerült kommunistáktól sem lehet semmi jót várni. Az a veszély mindenesetre nem fenyeget, hogy korábbi módszereikhez térnek vissza. Ez nem érdekük a megváltozott körülmények között, és az ország sorsával szemben lényegében ugyan közömbös, de bizonyos emberi jogi minimum betartását azért elváró Nyugat befolyásának köszönhetően, módjuk sincs rá. A helyzet tragikuma az, hogy megválasztásuk az áldemokratákat mintegy arculcsapó gesztuson túl semmire sem volt jó. Ők maguk természetesen nem jelentenek alternatívát a demokrácia szempontjából a többi hasonlóan nem demokratikus párthoz képest, erkölcsileg pedig még azoknál is kevésbé elfogadhatóak. Hasznos nem elfelejteni, hogy az MSZP vezetői karrierjüket még abban a pártban futották be, annak a pártnak egész múltjával és eszmerendszerével azonosultak amíg az hatalmon volt, mely negyven év diktatúráért, nagyszámú gyilkosságért, az ország függetlenségének föladásáért és gazdaságának lezüllesztéséért felelős.
  
  
  
  Nincs tehát kik közül választani. Mégsem reménytelen minden. Bármennyire áldemokratikusak is csak a mostani viszonyok, erőszakhoz a hatalmon lévők, legyenek kommunisták vagy egyebek, aligha mernek folyamodni. Igy szavukon lehet fogni őket. Ha majd a nép mely most még nagyrészt undorral fordul el a politikától, egy nap lentről kiindulva, saját érdekét megvédeni új politikai kezdeményezésbe fog, szervezkedni kezd, megnyílik az út a valódi demokrácia, az igazi változás felé.
  
  

• 2008.04.01 13:03:12Moré Csaba József

  Krassó Györgyöt úgy ismertem meg, hogy amikor beszéltem Vele, a szemembe nézett. Szeméből tisztaság,erkölcsösség, elszántság és elvhűség sugárzott.Óriási lelki erővel párosítva.Előrelátó politikus volt, megjósolta a jövőt, kíméletlenül bírálta a nemzet ellen vétőket.Egyik alkalommal, amikor fát ültettünk a Parlament előtti bokros részen halála évfordulóján, egy verset akartam felolvasni, de a rendezők nem engedélyezték.A verset rátettem az elültetett fára.Érdekes módon pár hónappal később az emlékére ültetett fa eltűnt.Az emlékfa eltűnt, de Krassó György szellemét hála Istennek, nem lehet eltüntetni!

• 2008.04.01 14:18:15Anonim

  Azért álljon meg a menet, Krassó mindenekelőtt elmebeteg volt, másodsorban pedig hős (vagy fordított sorrendben), de politkus a legkevésbé sem.

• 2008.04.01 14:24:02Anonim

  Ja, és zsidó volt. Ezt a sok hőzöngő ne felejtse el, aki most a Krassót dicséri és közben árpádsávos zászlókkal rohangál. Az itt közölt életútból - mint az Magyarországon szokás, a "vagy jó, vagy zsidó" közfelfogás szellemében -, kimaradt az a kis adat, hogy mielőtt korkedvezménnyel párttag lehetett és így tovább, még túl kellett élnie a holokausztot...

• 2008.04.08 11:41:57Bereznay András

  Anonim, az ide beírókra nem jellemző az olyan zászlókkal rohangálás. Talán, ha egy ilyenre tudok gondolni. Nem mindenki azonsítható persze, de esetükben meg semmi sem indokolja az inszinuációt. Ha nem értsz egyet a zsidózással, tanácsolom, ne kezdd! Nem tudom miért vagy anonim. Remélem nem azért, hogy megbújva rombolhass. Ami meg azt illeti, visszautasítom azt a rágalmat, hogy Krassó elmebeteg lett volna. Nem tetszik, ráfogod. Szovjet módszer. Igen, úgy látszik rombolni akarsz. Hogy egy ekkorka gyŰlületmentes sziget se lehessen Magyarországon. Sejtem milyen indíttatásból, honnan jőve, de hagyjuk. Tégy meg annyit, hogy miután ideötötted a mocskod, távolmaradsz most már. Köszönöm.

• 2010.03.12 21:21:36Ágoston Katalin, Terézia

  Örülök, hogy létezik Bereznay András. És hiszek neki. Én itthon élek, és tanácstalan vagyok. Választás előtt állok, választás előtt áll az egész ország. És nem tudom, kinek adjam a voksomat. Egyetlen egyben vagyok biztos. Krassó György Magyar Október Pártjára adnám, ha lehetne. Bereznay Andrástól véve példát: igaz lélekkel vállalom az igazi nevemet. Lehet, hogy életben maradok. Vagy mégsem? Olyan a légkör e hazában, hogy igazán félek.

• 2010.03.19 19:29:29wip

  Nem értem, mi van abban ünnepelni való, hogy 9 éve lehunyta szemét, a szemét,aki mai szóval egy terrorista szerencsejátékosnak lehet csak nevezni. Persze nem lehet csodálkozni azon, hogy a nagy magyar imperialista gyülekezet mindent rossznak tart, ami 1989 előtt történt,de már nagyon unalmas, hogy az ellenforradalmi bagázst a piedesztálra emeli, a mi apáinak, nagyapáink tetteit, akik kétszer felépítették az országot-nekik- elbagatellizálja,Szóval folyik az agymosás, osztogatnak a fosztogatók.

Szóljon hozzá!