1966: a néger Jézus nem mer kiszállni a repülőből

2008.04.21. 18:08
A Groundation day, azaz a földre szállás napja a rasztafárik legfontosabb ünnepe. Ekkor lépett Jamaika földjére Jézus reinkarnációja, és áldotta meg híveit. A vallási történetnek az ad különös színt, hogy az egész nem a bibliai időkben történt, hanem 1966-ban április 21-én. Így tehát pontosan láthatjuk, milyen valós eseményekből gyárt a vallás csodálatos legendákat.
Jézus jelenkori megtestesülése ugyanis nem volt meggyőződve arról, hogy ő valóban az lenne, akinek hiszik. Ennek egyik oka, hogy addigi életét a rasztafari hitnek otthont adó Jamaikától több ezer kilométerre, Etiópiában töltötte, foglalkozására nézve pedig nem ács volt, hanem császár.
 
Haile Salassie tevékenységéről megoszlik a történészek véleménye. Egyesek diktátornak, mások a feketék ébredésének nagy alakjaként látják. Az mindenesetre tény, hogy nem járt a vízen, változatta borrá a vizet és nem is feszítették meg. Viszont mesésen gazdag volt, amelyek így együtt mind predesztinálták arra, hogy senkinek ne jusson eszébe őt egybevetni Jézussal. Megjelenése alapján is úgy tűnt, inkább egy porosz tábornokot tartott példaképének, mint a mezítlábas aszkétát.
 
A jamaikai feketék mégis a messiást látták benne, mégpedig azért, mert a császár vezette ország, Etiópia egy rövid és sikertelen olasz kalandot leszámítva mindvégig megmaradt szabad országnak, ahol nem a gyarmatosítók, hanem a helyi diktátorok nyomták el a népet. Azaz Etiópia volt a feketék számára az ígéret földje, az egyetlen szabad, néger ország.
 
A rossz körülmények közt élő jamaikai feketék közt érthetően vált a fenti konstellációban uralkodó fekete császárból az ígéret földjének ura, aki megszabadítja a világ négereit a rabságból.
 
A hit megmaradt Karib-szigeteki magánügynek. A lakosok elhitték, hogy egyszer majd eljutnak Etiópiába, ami a földi paradicsom, és ott jó lesz. A rasztafarianizmus ezzel megfelelt a vallás kritériumainak, mivel a hívőknek repülőjegyet venni pont olyan lehetetlen volt, mint a mennybemenetel és az örök élet az egymás mellett legelő oroszlánok és birkák társaságában.
 
Az amúgy egyáltalán nem rasztafariánus, hanem kopt keresztény Haile Salassie eközben pedig nyugodtan kormányozta országát. Annak a néhány jamaikai vallási elöljárónak pedig, akiknek sikerült a helyiek adományit repülőjegyre váltani, felajánlotta az ígéret földjének egy darabját. Az Index járt is Shashemaneban, amiről kiderült, hogy a szőke rasztahajat viselő európai rasztafárik elképzelése ellenére is csak egy darab lehangoló, poros síkság. A kapcsolat a rasztafárik és a császár közt ennek ellenére megmaradt a kölcsönös tolerancia mezején: a rasztafárikat nem zavarta istenük hűvös magatartása, mondván, neki nem kell bizonygatnia isteni létét, hiszen ő az. A császárt pedig nem zavarta, hogy egy távoli országban imádják.
 
A nyugodt szituációt az zavarta meg, amikor a császárt hivatalos látogatásra hívta Jamaikába Clifford Campbell kormányzó. A császárt általános meglepetésre százezres tömeg várta a repülőtéren. A hívek doboltak, füvet szívtak, imádkoztak, és imádták a messiást, aki közben nem mert kiszállni a repülőből.
 
Egy raszta papnak kellett bemennie, és megnyugtatnia, hogy a várakozók nem bántani akarják, hanem hódolnak neki. A vallási elöljáró ezután felszólította a híveket, hogy ne imádják olyan hevesen a császárt, aki ezután elmerészkedett a Limousinjáig.
 
A császár látogatása helyi ügy maradt volna, ha történetesen nem tér meg a konvojának látványától Rita Marley. Akinek hitét aztán férje, Bob Marley is követte. A raszta vallás az ő zenéje révén vált nemzetközileg is ismertté, és így történhetett, hogy jelenleg fehérek tömegei vallják magukat egy olyan hit követőjének, aminek egyik fontos tézise, hogy minden fekete térjen vissza Afrikába.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
Három településen is új polgármestert választottak

Három településen is új polgármestert választottak

Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.

34 perce

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

március 2., 17:47

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.

2 órája

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41