1988: korrupció miatt kirúgják a lefejezős gyilkos főrendőrt

Szinte nem múlt el hét 1988 tavaszán úgy, hogy a lapokban ne jelentek volna meg nagyobb gazdasági bűncselekményekről vagy azok következményeiről szóló hírek. A Technoszer kisszövetkezet engedély nélkül alkalmazta dolgozóit ausztriai és nyugat-németországi építkezéseken, majd milliós adósságot maga után hagyva eltűnt. A Sirály Kisszövetkezetet vezető Tóth Ferenc és Tóth István ellen kétmilliós sikkasztás miatt indult eljárás, a Kanizsa Bútorgyár két volt vezetőjét csempészet és devizázás miatt ítélték el, három debreceni KISZ-vezetőt korrupcióval vádoltak.

Ebben a sorban szinte fel sem tűnt volna az Innoszolg-ügy, amit azonban a történet két – bár igazából egy – rendőrségi alkalmazott szereplője mégis emlékezetessé tett. Az eset súlyára jellemző, hogy arról a rendőrségnek is közleményt kellett kiadnia – ez volt a Kádár-korszakban az első nyilvánosságra került, ilyen magas rangú főrendőrt ért botrány –, míg a kor viszonyaira az, hogy a Népszabadságban ez a közlemény volt maga a hír, amit nyomban – mindenféle tipográfiai elválasztás nélkül – követett az azt megmagyarázó, háromszor akkora terjedelmű újságcikk Szabó László tollából.

Maga a bűncselekmény tényleg nem volt túl érdekes: Huszti Zsigmond, akkor 39 éves budapesti lakost – vajon mit csinál ő most? –, az Innoszolg Építőipari Szolgáltató Kisszövetkezet volt elnökét a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság előzetes letartóztatásba helyezte, ellene és társai ellen nyomozást indított. „A nyomozás eddigi adatai szerint Huszti 1987-től – összejátszva Máté Vilmossal, a Duna Volán szerződéses gépkocsivezetőjével – fiktív szállítási számlákat nyújtott be a szövetkezetnek… Hasonló módszerekkel szerzett nagyobb pénzösszegeket Földi Tamás, az Innoterv elnöke, akinek kedvező fuvarlehetőségek fejében szintén Máté biztosította a fiktív szállítási számlákat. Huszti a szövetkezetnek földmunkát végző kisiparosoknak is fiktív számlát számolt el. A gyanúsítottak által okozott kár több millió forintot tesz ki” – ahogyan ez a rendőrség akkori közleményéből kiderül.

Az ügy pikantériáját az adta, hogy Huszti magával rántott két főrendőrt is. „Pudleiner Gyula rendőr ezredes, a BM osztályvezetője és Tóth Ferenc rendőr alezredes, a BRFK alosztályvezetője beosztásukkal összeférhetetlen kapcsolatot tartottak a gyanúsítottakkal. A belügyminiszter a két rendőrtiszt ellen fegyelmi vizsgálatot rendelt el, amely megállapította, hogy a nevezettek a hivatali hatalommal való visszaélés köré tartozó jogsértő cselekményt nem követtek el, de Husztitól nagy értékű ajándékokat, szolgáltatásokat fogadtak el, részükre lakásfelújítási és építési munkálatokat végeztek, amelyeket nem fizettek ki” – olvasható a közleményben, amelyből az kimarad, hogy Pudleiner egyben a BM főügyeletének vezetője is volt.

A két rendőrt azonnal hatállyal elbocsátották a belügyi állományból. Szabó László hosszú kommentárja szerint egyébként nagyon helyesen tette ezt a legfelsőbb rendőri vezetés, hiszen két magas rangú rendőr megtévedt, ami bizonyára sokakat megdöbbent. A magyarázó cikkből azt is megtudjuk, hogy a belügyminiszter jól, tette, hogy ezt nem csöndben intézte el, hanem nyilvánosan, és a szigor akkor is helyes, ha tudjuk: „nem könnyű a rendőrök helyzete, a kísértés folyton jelen van”.

Az ügyről, a kort ismerve szintén nem meglepő módon, a következő hetekben, hónapokban nem is tud meg többet az újságolvasó állampolgár. Pudleiner Gyula azonban – bizonyítva annak igazát, hogy a kísértés folyton jelen van – gondoskodott arról, hogy a történet és az ő neve mégse merüljön a feledés homályába. Gyula úr a kísértésnek később sem tudott ellenállni: 1992-ben a Szív utcában ámokfutó lövöldözésbe kezdett – ezt utólag azzal magyarázta, hogy cukorbeteg, és a lövöldözés idején nem volt magánál –, majd 1993-ban egy kettős, lefejezéses gyilkosság elkövetésével vádolták meg.

Két emberfej nejlonban – ebben a Népszava 1993. március 31-i számában megjelent cikkben említik először Pudleiner Gyulát a bűncselekmény gyanúsítottjaként. A főváros egy XVI. kerületi családi házában élt Hevesi István és felesége, akik lenyakazott holttestére 1992. február 28-án bukkantak rá. A halálakor 69 éves Hevesi 1958-ig az Államvédelmi Hatóság kötelékébe tartozott, a feleségét több külföldi titkosszolgálattal is hírbe hozták a haláluk után; állítólag Vera fedőnéven a KGB-nek is dolgozott (bár a Zsaru magazin egy 2004-es írása szerint nem sikerült bizonyítani, hogy bármelyik titkosszolgálattal kapcsolatban állt volna).

Több mint egy évig tartó nyomozás után 1993 tavaszán az akkor 59 éves Pudleinert – aki a barátainak nevezte Hevesiéket – vádolták meg a két gyilkosság elkövetésével és a holttestek megcsonkításával. A két áldozat fejét abban az időben találják meg egy, Pudleiner lakásához közeli parkban, amikor az ámokfutás miatt már folyik ellene az eljárás.

A volt főrendőr az eljárás során végig tagadta, hogy ő követte volna el a két gyilkosságot, bár a holttestek lefejezését, vagy ahogyan néha említette, a lakás „kitakarítását” elismerte. Az üggyel kapcsolatos kétségeit érzékelteti a már említett Zsaru magazinos cikk szerzője is, amikor úgy fogalmaz: a tettes „a Legfelsőbb Bíróság szerint nem volt más, mint Pudleiner Gyula”. Szemán Lászlónak a magyar darabolós gyilkosságokról szóló könyvében így fogalmazott: „a KGB utasítására fejeztem le barátaimat, Hevesi Istvánt és feleségét, ám nem én öltem meg őket”.

A védekezés azonban nem hatotta meg a bíróságot: 1995 novemberében életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Pudleiner Gyula 2004-ben, 70 évesen, a szegedi Csillag börtönben elhunyt.