Előd
7 °C
16 °C

1972: Kádár lemond, aztán mégsem

2008.05.10. 08:00
23 hozzászólás
Kádár szavaz 1971-ben, egy évvel nyugdíjazási kérelme előtt.

"Pártunkban tisztség betöltésére bárki is csak érdemei és hatékony munka alapján jogosult. Helytelen, ha valaki pusztán múltbéli érdemek alapján, kegyeletből vagy megszokottság miatt marad időn túl egy tisztségben, és beidegzett sablonokkal, a politikai munka mesterségbeli rutinjával próbál úgymond >>vezetni<<. Én magam semmiképpen nem akarok ilyen helyzetbe jutni. A rám bízott felelős munkát a jó ügy szolgálatának szándékával vállaltam, szeretném azt tisztességesen befejezni és másnak átadni" - írta 1972. május 10-én, pár héttel hatvanadik születésnapja előtt az MSZMP PB-nek Kádár János. A párt főtitkára, Magyarország egyszemélyi vezetője komolyan gondolta nyugdíjazási kérelmét, de lemondására végül mégsem került sor. A miértre keresett választ négy évvel korábban kell kezdeni.

1968. január 1-én, több mint tíz évig tartó elméleti és négy éve folyó gyakorlati előkészítés után beindult az Új Gazdasági Mechanizmus, azaz a szocialista gazdaság új irányítási modellje. Most nem mennék bele részletesen a kommunista modell piaci átalakítása felemásra sikerült kísérletének bemutatására. Történetünk szempontjából elég annyi, hogy a még oly csekély piacosítási kísérlet is túlzottan feszegette a kommunista dogma kereteit, miközben 1968-ban Csehszlovákiában, 1970-ben pedig Lengyelországban vették vissza a hatalmat a dogmatikus sztálinisták - és Brezsnyev vezetésével a Szovjetunió is a resztalinizáció útján indult el.

Kádár, amíg tudta, feszítette a húrt, de 1972-ben már nyilvánvalóak voltak a törésvonalak a defenzívába szorult reformisták - Aczél György, de főleg Nyers Rezső és Fock Jenő - illetve a párt balszárnya, Biszku Béla, Gáspár Sándor és Moszkva kedvence Komócsin Zoltán között. Utóbbiak titokban, de tudottan kvázi puccsra készültek, Moszkva jóváhagyásával felrúgták volna az 1956-os forradalom leverése után kialakított törékeny egyensúlyt.

Nehéz visszakövetkeztetni, hogy Kádár mennyire szánta önkéntes lemondását a külső beavatkozást megelőző lépésnek. Főleg, mert utóbb a június 27-ig húzódó, hatalomban történő megerősítésével záruló színjátékot is sikerült a javára fordítania. Annyit tudunk, hogy Kádár már 1972 februárjában egyértelmű üzenetet kapott Moszkvától a szocialista rendszer kereteit feszegető piacosítási folyamat leállítására, visszafordítására. Kádár ezt a folytonosság megőrzésének reményében, annak látszatát fenntartva kívánta végrehajtani, írja Kádárról szóló monográfiájában Huszár Tibor akadémikus. Mindezt viszonylag magabiztosan tehette, hiszen eddigre a korábban a fejét követelő Brezsnyev már megbékélt vele.

Azaz, adva volt egy helyzet. Moszkva és az MSZMP balszárnya a reformok megbuktatását követelték. Kádár maga a reformok kiigazítását szerette volna, míg a reformerek a piacosítás folytatását. Kádár mindig is a két oldal között egyensúlyozó, centrista politikát folytatott. A reformok kiigazításában a baloldal számított szövetségesének, ám ez a csoport, Kádár által is tudottan, önálló hatalmi elképzelésekkel is rendelkezett.

Tehát a lemondás május 10-i meglebegtetése igazából a balszárny megfékezését szolgálhatta. Ezt támaszthatja alá az is, hogy a lemondólevelét tárgyaló május 18-i PB ülésen ismertették a Szovjet Kommunista Párt határozatát arról, hogy Kádárt Lenin-renddel, a legmagasabb szovjet érdemrenddel tüntetik ki. A PB következő, május 22-i ülésén a baloldaliak és a reformerek már felváltva álltak ki Kádár mellett. A testület júniusi zárt ülésén Kádár már azt mondta, "nagy nyomatékkal kérném és ajánlanám, hogy a mai tárgyalás és határozathozatal után a kérdést mint olyat, le kell venni a napirendről. És higgyék el az elvtársak, ami személy szerint engem illet, én képes vagyok rá: leveszem a napirendről, kidobom a fejemből, és nem foglalkozom vele. Végzem a munkámat úgy, ahogy eddig végeztem". Ezután Fock Jenő javaslatára a PB "kérdés és hozzászólás nélkül egyhangúlag" elfogadta a Kádárt pozíciójában megerősítő határozatot. Egy hónappal később, július 18-án Brezsnyev telefonon fejezte ki örömét és elégedettségét a történtekkel kapcsolatban.

A hatalmában megerősített Kádár a következő évben lelassította a gazdasági reformot, majd a hetvenes évek közepére leszámolt baloldali ellenzékével is, és még 16 évig vaskézzel irányította a pártot és az országot.