1982: bajonettel támadt a pápára a fatimai szűz sírjánál

2008.05.11. 22:43

Egy papnak öltözött férfi késsel támadott rá II. János Pál pápára a fatimai szűz sírjánál Portugáliában, a biztonsági emberek azonban elkapták, mielőtt megsebesíthette volna a pápát. Az egymillió hívő jelenlétében tartott ceremónia a közjáték után folytatódott, mivel a pápa a támadásban nem sérült meg. A rendőrség nem nyilatkozott arról, hogy a tömeg észlelt-e bármit is a merényletkísérletből.

Míg a biztonsági emberek a merénylővel hadakoztak, a pápa néhány lépcsőfokkal feljebb lépett, és elmondta áldását a zarándokoknak, akik gyertyával a kezükben hallgatták szavait. Az ANOP hírügynökség jelentése szerint II. János Pál a bazilika hátsó ajtaján távozott, és visszatért a püspöki rezidenciára.

A támadás napját pont a pápa ellen egy évvel korábban, a római Szent Péter téren elkövetett merénylet évfordulójára időzítették, ezt a török Mehmet Ali Agca követte el. II. János Pál azt mondta, a fatimai szűz sírjánál tett látogatással teljesült az első kívánsága, amit a rá 1981-ben leadott lövés után fogalmazott meg.

A tömeg

„Éljen a pápa!”
és
„Hosszú életet a pápának!”
felkiáltással gyanútlanul búcsúztatta II. János Pált a ceremónia végén. Az eredeti tervek szerint a pápa később még maga is imádkozott volna a bazilikában, percre pontosan az egy évvel korábban elkövetett merénylet időpontjában, a támadás után azonban ezt a programpontot törölték.

 

A portugál televízió arról számolt be, hogy a támadót spanyol papnak öltözve, egy késsel a birtokában tartóztatta le a rendőrség, számoltak be a helyi lapok. A kés leginkább egy bajonetthez hasonlított, később kiderült, hogy egy XVI. századi fegyver volt. A tövig lenyírt hajú férfi a másnapi hírek szerint húszas évei közepén járhatott.

A lapok beszámolói szerint a férfi azt kiabálta, miközben nekirontott a pápának:

„Le a pápával, le a második Vatikánnal!”
Ezzel arra utalt, hogy a második vatikáni zsinaton a elfogadtak számos vallási reformot, így például, hogy lehet istentisztelet tartani az adott közösség nyelvén, nem kizárólag latinul.

 

II. János Pál a támadás után fohászkodott Máriához, hogy szabadítsa meg a világot éhínségtől és háborútól, az emberek ellen elkövetett bűntől, gyűlölettől, és minden társadalmai igazságtalanságtól. Felkérte híveit, hogy imádkozzanak a Nagy-Britanniába tervezett utazásáért, és a békéért Argentína és Nagy-Britannia között, a két ország akkor vívott éppen háborút a Falkland-szigeteken. „Két keresztény nemzet, nagyon erős keresztény tradíciókkal.” A tudósítások szerint a pápa a támadás utáni napokban nem kezdett óvatosabban viselkedni, nem kerülte a tömeget, a veszélyesebbnek tekinthető eseményeken is próbált közvetlen kontaktust teremteni híveivel.

Kiderült, hogy az elkövető egy 32 éves spanyol pap volt, Juan Fernández y Krohn, aki ellenezte a Vatikán reformjait, és aki szerint II. János Pál a kommunistákat szolgálta, olvasható a Wikipedián. A férfit a portugál bíróság 6 év börtönbüntetésre ítélte, bár a helyi sajtóban akkoriban 15-20 éves büntetésre számítottak. Krohn ehhez képest végül mindössze 3 évet töltött börtönben, majd kiutasították Portugáliából.

Papi hivatását maga mögött hagyva ügyvédként kezdett új életet Belgiumban, büntetett előélete köztudott volt. 1996-ban Spanyolországban megvádolták azzal, hogy felgyújtotta a baszk szeparatisták egy központját. 2000-ben újra letartóztatták, mikor átmászott a brüsszeli királyi palota elé emelt biztonsági korláton, a vád szerint vagy II. Albert belga királyt, vagy Juan Carlos spanyol királyt akarta megtámadni.