1967: Magyarország megszakítja diplomáciai kapcsolatait Izraellel

2008.06.11. 18:35 - zsm

Az arab országok és Izrael közt vívott hatnapos háború Izrael győzelmével ért véget június 10-én, két nappal később a magyar kormány bejelentette, megszakítja diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Erről előzetesen a Szovjetunióval egyeztetett, a Varsói Szerződés hozta meg a határozatot. A döntés meghozatala után hangszórós autók járták Moszkva utcáit, hogy a hírt közöljék a lakosokkal, idézi fel a történteket a Hetek című lap.

Magyarország 1948 májusában ismerte el Izrael Államot és létesített vele követi szintű diplomáciai kapcsolatokat, a minisztertanács úgy döntött, hogy „hozzájárulását adja a független zsidó állam elismeréséhez”. A magyar álláspontot befolyásolta, hogy az ENSZ Közgyűlésének szavazásán Szovjetunió Palesztina felosztása mellett szavazott, amivel Izrael megalakulását támogatta. Ennek az volt az egyszerű oka, hogy a britek a térség legerősebb európai hatalmaként arabpárti politikát folytattak, így Szovjetunió Izrael mellett szavazott.

Az ötvenes évek elejétől nyilvánvalóvá vált a Szovjetunió számára, hogy Izrael Nyugat-barát politikát folytat, így Izrael helyett az arab országok támogatása mellett döntött. Az 1956-os szuezi válságban ez már jól látszik a szovjet-egyiptomi kapcsolatokban.

A Magyarország és Izrael közti viszony csak 1959-ben kezdett javulni, mikor a New York-i ENSZ-közgyűlésen Golda Meir és Sík Gyula külügyminiszterek leültek tárgyalni, bár Magyarország még mindig nem folytathat a Szovjetuniótól független külpolitikát.

A diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok erősödése csak 1967-ig tartott, a hatnapos háború veresége miatti presztízsveszteségen a Szovjetunió csak politikai lépésekkel tudott javítani. Egyes történészek szerint a konfliktus hátterében Szovjetunió állt, Brezsnyev utasítására hangolták össze az arab országok haderőinek mozgását. A szovjetek célja az lehetett, hogy visszakényszerítsék Izraelt az ENSZ által 1948-ban kijelölt határokhoz. A szovjet vezetés ezért döntött úgy, hogy az izraeli agresszióra hivatkozva megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat, ezzel ugyanis ki tudták fejezni a konfliktusban érintett országok irányába a szolidaritásukat is.

"Felhívtak a Külügyminisztériumba Beck István osztályvezetőhöz, aki szóbeli jegyzéket adott át az izraeli kormány részére, melynek a lényege az volt, hogy ha az izraeli kormány nem szünteti meg a Szíria elleni hadjáratot, akkor az a veszély áll fenn, hogy Magyarország megszünteti a diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Másnapra kérték a választ – emlékezett vissza David Giladi újságíró, az akkori izraeli nagykövetség élén álló ügyvivő. – Egy héttel a hadjárat elindulása után Beck István újra felhívott, hogy sajnálattal közli: a magyar kormány elhatározta, hogy megszünteti a diplomáciai kapcsolatait Izraellel."

1987-re Gorbacsov irányváltása hagyott Magyarországnak mozgásteret, így a svéd diplomácián keresztül megkeresték Izraelt, amely nyitott volt a kapcsolatok újrafelvételére. Az első magyar-izraeli találkozót Svédország bécsi nagykövetségének könyvtárában tartották, ez azonban még titkos volt. Magyarország és Izrael végül 1987. szeptember 17-én állapodott meg érdekképviseletek felállításáról, amelyek 1988. március 14-én nyíltak meg Budapesten és Tel-Avivban.

„A magyar-izraeli kapcsolatok kiválóak. Húsz évvel ezelőtt, 1988. március 14-én nyílt meg ismét Tel-Aviban a magyar, s Budapesten az izraeli diplomáciai képviselet. A jelentős veszteséget, amelyet a diplomáciai kapcsolatok 1967-es megszakítása okozott, 1988 óta közös erőfeszítéssel minden területen kiegyenlítettük. Kapcsolataink mai intenzitása európai partnereinkhez fogható” – mondta Sólyom László köztársasági elnök 2008. március 3-án a Knesszetben elhangzott beszédében.

Kommentek

  • 2008.06.12 13:17:47Drout

    hurrá (émhsz)

  • 2008.06.12 13:28:38tommygun

    Yep. A ruszkik elbaltázták, utólag meg ilyen szánalmas kis húzásokkal próbálták helyreállítani az arcukat arab kegyenceik előtt. Kb ugyanez lett volna az USA helyzete, ha az arabok győznek, dehát már a háború előtt is minden értelmes ember tudta hogy az arabok nem győzhetnek. Sajnos Nasszer nem volt értelmes ember :)))

  • 2008.06.12 13:36:41vakablak

    Kinek szeretnéd a seggét nyalni?

  • 2008.06.12 13:39:10Magnum1

    Kedves K.F.(nem írom ki, mert ahhoz is szánalmas vagy...), miért nem a társaidat boldogítod értelmes hozzászólásaiddal a nektek létrehozott oldalakon?

  • 2008.06.12 13:55:08doctor who

    Szovjetunio akkor tette volna jol, ha o maga avatkozik bele a dolgokba. Zsidok akkor megkaptak volna a pofajukra de nagyon.

  • 2008.06.12 13:55:49Magnum1

    Lehet, de az USA biztos beavatkozott volna.

  • 2008.06.12 14:04:43Zahal

    doctor who: figyelj te szarházi náci, párszor megpróbálták a történelem során elpusztítani a zsidóságot, és sosem siekrült nekik (hol vannak most többnyire? múzeumban vagy a föld alatt) A jövőben sem fog menni. úgyhogy te se ugrálj kis szaros mert még neked is elkenik a Himmler-szerű arcod.

  • 2008.06.12 14:13:18Magnum1

    Ehh... Próbáljunk már kicsit kultúráltabbak lenni emberek. Most állítólag a múltban megtörtént eseményről kellene kommentelni, nem aktuálpolitikán acsarkodni.

  • 2008.06.12 14:29:58Labancz

    doctor who:

    csak annyi jutott az eszembe: Büdös proli!

    De nem írom le ide.

  • 2008.06.12 14:47:39INkvizítor

    kedves Zahal!

    nem akarok az ördög ügyvédje lenni, DE!: "párszor megpróbálták a történelem során elpusztítani a zsidóságot,"

    attól félek hogy, ahogyan a zsidóság egyes képviselői viselkednek, párszor még meg fogják próbálni... és ez tudod olyan dolog, hogy csak egyszer kell hogy sikerüljön (bár ne lenne igazam!!)....

  • 2008.06.12 14:59:51november13

    Elég gáz , hogy már lassan a sünök párzásáról , vagy a globális felmelegedésről szóló cikk is politikai okoskodássá válik percek alatt.

    Kicsit higgadtabban nem lehetne?Nem vagyok kíváncsi egymás kiosztására, rendezzétek privát vonalon, ha kérhetem.

    Gondolom nem vagyok ezzel egyedül....:/

  • 2008.06.12 15:02:50Magnum1

    Egyetértek november13!

  • 2008.06.12 15:04:15Magnum1

    Vajon a szovjeteknek nem volt fura, hogy magyar diplomaták mennek Svédország bécsi követségére?

  • 2008.06.12 15:05:51theneverlate_Wizard

    höm,( doctor who, satöbbi):

    Nagyon kulturáltan, és visszafogottan nem írok neked semmi igazán sértőt. Sajnos a családi problémák, gyerekkori és későbbi frusztrációk, bizonytalanságok és más egyéb miatt a legtöbb ember kívülről nézve egészen hihetetlen előítéleteket, kényszerképzeteket és szorongásokat fejleszt ki magában, amolyan mankóként. Nos sajnos a te problémád, hogy ezek a sérülésre adott válasz rreakciók később(bár nem tudom hány éves vagy) sem találkoznak semmilyen önkritikai racionalitással.



    Egy kicsit elfogadóbbnak és megértőbbnek kéne lenni mások iránt. Ez az ország is ezért hulott szét, nem trinanon miatt, hanem emiatt a hozzáállás miatt, a saját sérelmeket előre tolni, a másokét semmibe venni.

  • 2008.06.12 15:06:29INkvizítor

    '87-ben a szovjeteket már nem érdekelte túlzottan a "keleti blokk", volt nekik elég bajuk afganisztánban, meg a csillagháborús versennyel..

    minket meg engedtek levegőhöz jutni... (glasznoszty, peresztrojka stb..)

  • 2008.06.12 15:13:18INkvizítor

    wizard!



    lehet hogy nem jött le a commentemből, de hidd el nincsenek előítéleteim... ezért is próbáltam kerülni az általánosításokat...



    a többi minősítésed, meg elfogult, kisstílű és igazából válaszra sem méltó...



    és csak visszafogottságból nem nácizlak le! :))



    amúgy legyen szép a napod

  • 2008.06.12 15:27:21Zahal

    höm: nem tudom kikre gondolsz, de az antiszemitáknak és Izrael ellenségeinek mindig megvannak a bűnbakjai.

    nyilván nem Ahmedinedzsadra gondoltál, mert ő iráni. na, utóbb ő nyilvánította ki, h Izraelt le akarja törölni a térképről. nem fog neki sikerülni, mert Izrael nem hagyja, h bekövetkezzen a nukleáris holokauszt. a nyugat szarakodik, az USA-t nem tudni, megint Izraelnek kell lépnie, a nyugat védelmében megint. az iráni rakéták már elérik Eu-t, de csak év végére lesz atomjuk...ha lesz. persze üvöltözni fognak páran, hogy Izrael csapást mért Iránra, de nem fogják megvárni, hogy fordítva legyen.

  • 2008.06.12 15:34:42theneverlate_Wizard

    re höm:

    talán akkor nem neked kellett volna címezni, de ez a kapnak a pofájukra hozzáállás szinte már felidegesítene, ha nem ennél sokkal rosszabbakon edződnék nap mint nap mint nap.

    off: nekem azért vannak előítéleteim, sőt rengeteg.. csak hát ezek közül párat kezelni kell, és az ember maga tudja csak csinálni. kisstílű is vagyok. viszont a náci talán erős.

  • 2008.06.12 15:35:16INkvizítor

    azért ott van még a hezbollah, líbia (bármennyire is nyal mostanság kadhafi), pakisztánból még bármi kijöhet... plusz az arab világ szegénységi küszöb alatt élő, és rohamosan szaporodó kb. 80%-a... ez úgy uszkve 600 millió ember...



    és egyre több antiszemita kirohanást lehet hallani színesbőrű amerikai vezetőktől is... szóval a tabló nagy, és folyamatosan bővül...

  • 2008.06.12 15:43:48Jonas

    Igaz ugyan hogy felváltva fenyegetőzik irán és izrael egymás megtámadásáról, de szerintem ez csak duma.

    Irán nem támadna provokáció nélkül. izrael pedig nem támadna egyedül.

    Valószínűleg valami provokácóból kifolyó iráni mozgósítás miatt lessz valamiféle izraeli csapás, ha lesz, amikor már nyiltán mellé állhatnak más országok is.

  • 2008.06.12 15:47:15Zahal

    höm: a létszám kurvára nem minden. de gondolom nem 600millió arabot és/vagy muzulmánt vádolsz terrorizmussal?:-P

    köszi az álszent aggódásodat, de én is tudom, amit tudok...:-)

  • 2008.06.12 15:49:29Zahal

    Jonas: Irán fenyegeti Izraelt annak megsemmisítésével, Izrael NEM fenyegeti Iránt, hanem csapást helyez kilátásba, ha Irán megindul.

    Iránnak nem kell provokáció, önmagában mondta ki, amit mondott, és amin munkálkodik:

    1. a világ legnagyobb föld alatti atomlétesítménye van

    2. nemzetközi ellenőrök régen nem mehetnek oda

    3. nagy hatótávolságú hordozórakétákat vásároltak

    rakd össze, LEGO.

  • 2008.06.12 15:52:45Aegopolis2

    Azért elég különös fényt vet a kommentelők politikai műveltségére, hogy nem képesek különbséget tenni az antiszemitizmus és Izrael állam politikájának bírálata között. Kéretik a fogalmakat megfelelően értelmezni, és a pro és kontra anyázással szolídabban bánni.

  • 2008.06.12 15:57:43Jonas

    Épp a héten jelentek meg az alábbi hírek:

    "Izrael megtámadná Iránt"

    majd

    "Irán "fájdalmas" választ helyezett kilátásba izraeli támadás esetén"



    Ezek fényében jelenleg irán mint választámadással fenyegetőzik, egy konkrét izraeli támadásra.



    Mióta is nem mehetnek atomellenőrök izraelbe pontosan?



    Mellesleg izraelbe mehetnek ellenőrök?

  • 2008.06.12 16:00:19Drout

    Zahal te csak szimplán hülye vagy

  • 2008.06.12 16:05:57francois

    Emlékszem olyan szovjet érvelésre, hogy Izraelnek nem kellett volna komolyan venni az arabok azon fenyegetéseit, amelyek szerint a zsidókat a tengerbe hajszolják. És hogy erősebb lévén higgadtan tűrni kellett volna. Én a "nyóckerben" nőttem fel, de még egy Mátyás téri provokációnál is mindenki tudta, hogy mit, mikor kell komolyan venni. Úgyhogy nyugi, srácok. Nyilván mindenki eredendően jó, zsidók, arabok, s a többi. De Iránnak kinéz egy nagy maflás, ha így folytatja. Túlerő, meg méretbeli különbség - persze, de "minden erős ember beszarik egyszer." (Mátyás tér)

  • 2008.06.12 16:06:49INkvizítor

    Aegopolis2!



    izráel állam politikájának bírálat ANTISZEMITIZMUS!

    ezt ők mondták, tehát ÍGY van...



    Zahal!

    nem aggódok... (álszentül meg főleg nem) csak nézek mint a moziban.. :)))

  • 2008.06.12 16:18:16INkvizítor

    Zahal! olvasva a bejegyzéseidet, Te amolyan "indokzsidó"-nak tünsz (cop.by: zsolt bayer), akinek a léte indokolja az antiszemitizmust...



    na most aztán lehet kiborulni....

  • 2008.06.12 16:21:58Aegopolis2

    höm



    Nem mondhatják, mert nincs így. Az ottani ellenzék is szokta bírálni a kormányt, sőt Rabint is egy zsidó ölte meg.



    Tudom, hogy el szokott hangozni ilyesmi, de ez akkor is tévedés. Az Izrael elleni háborúk sem a zsidók kiirtásának céljával robbantak ki. Kár sulykolni ilyesmit, ezért kértem önmérsékletet mindenkitől.

  • 2008.06.12 16:27:57INkvizítor

    Aegopolis2!

    De mondják... és hogy ki az antiszemita azt ők mondják meg...!!!



    nem érdemes velük kardozni, úgy sem nyerhetsz...

    okosabbak, ügyesebbek, befolyásosabbak, gazdagabbak, kirekesztőbbek... (több filo illetve antiszemita klisé nem jut eszembe...)

  • 2008.06.12 16:34:16dorian

    a problema nem ott kezdodot hogy megszakitottak a diplomaciai kapcsoaltokat, hanem hogy elismertek izrael allamot SAJNOS......NEM KELLETT VOLNA MINDENKI KOVETHET EL HIBAKAT DE A HIBAT RENDBE KENE MOST MAR HOZZNI....

  • 2008.06.12 16:50:58Aegopolis2

    dorian



    Ez egy ilyen nap, de ezzel sem értek egyet. A probléma ott kezdődött, hogy az 1947es ENSZ határozatnak senki nem szerzett érvényt, azaz CSAK Izrael állam alakult meg (és ismerték el oly sokan), az arab viszont nem.



    Pedig a határozat így szólt.

  • 2008.06.12 17:12:07kinot

    sátán fattyai

    vérükben hordozzák saját pusztulásuk elkerülhetetlenségét

  • 2008.06.12 17:17:03haribodog

    Értelmesebb vizekre evezve:

    Kertész Imre írja valamelyik esszékötetében, hogy 1967 volt az egyik nagy csapás az otthonságérzetére: az ország, ahol született, annak az országnak az elpusztítását követeli, amelyikhez tartozik, vagy valami hasonló. Elég szar lehetett, amikor a Népszabadság 22 évvel a holokauszt után Izrael elpusztításáraa buzdított. Tud valaki korabeli magyar visszhangról?

  • 2008.06.12 17:26:31haribodog

    Ha Rákosira gondolsz, őt nem így hívták leánykorában. Lehet, hogy érdemesebb lenne olvasnod valamit.

  • 2008.06.12 17:53:04kinot

    drflash.hu/zene/budostaplok.mp3

  • 2008.06.12 18:00:51mindegggy

    Kár, hogy nem tartják még most is fenn ezt az állapotot!

    Nem lenne itt ennyi tetűhintás biboldó!

  • 2008.06.12 18:49:40ertekelem

    1 szo mint 100. A vallas valamikor jo volt.. hogy mikor azt nem tudom csak azt hogy miatta oljuk egymast mar par ezer eve...

    Ha az okos zsido rajott, hogy jobb osszegyulni Palesztinaban es fegyverrel setalni a gyerekekkel a parkban.. akkor az mar maris a izraelita okossagra utal..

    Szerintem a vallas egy nagy szopas es aki hulye haljon meg egy kibaszott siratofalnal..

  • 2008.06.12 21:06:54SWars

    "Kár, hogy elfogyott a Zyklon-B!



    Ezt az ingyenélő bagázst kár lenne életben tartani! Sajnos, élnek... :-(((((((((("



    Tipikus idióta, indok nélküli, értelmetlen fröcsögés. A hozzászólásaiddal csak magadat jellemzed, és szánalmat keltesz. A csótányt, amit eltaposok az utcán, többre tartom, mint téged, te szar gerinctelen féreg.

  • 2008.06.12 22:00:41nyekk

    Hát a nagyhangú bajszi elég felületes volt...:-(

  • 2008.06.12 22:24:40Fosepunpa

    Ez az.

  • 2008.06.12 22:26:58Fosepunpa

    A zsidók meg az arabok (meg a perzsák) jól kinyírják egymást, végre nyugtunk lesz.

    Csak sokat kellett rá várni!

  • 2008.06.12 22:30:46Martian

    Komolyan azt hiszitek, hogy a rovarírtó Zyklon-B-t valaha is tömeges emberölésre használták?!

    Ld. Lechter-jelentés... Google

  • 2008.06.13 00:01:03Zahal

    Jonas: más az, ha egy demokratikus állam kezében van atomfegyver, és más, ha egy elvetemült diktátoréban...

    ha nem lenne Dimona, keményebben, újabban bepróbálkozott volna pár arab ország.



    Drout: nevetséges, hogy a tényekre és rám ennyi az érved: "hülye vagy". óvodás szint.:-)



    höm: ügyesen kertelsz, de te is antiszemita vagy a javából. "ők" - vagyis az összes zsidó, a te nyelvjárásodban. Izrael kritikája manapság 90%-ban egyben antiszemitizmus is. nem kéne a kritika mögé bújni, és onnan zsidózni. még a szar húzza le a WC-t a végén...jól meg tudom különböztetni, mi kritika, és mi zsidóellenesség. elhiszem, hogy szar nektek a zsidó állam léte, de bele kell törődnötök, hogy nem lehet elpusztítani, sem most, sem máskor.



    mindeggy: a holokauszt-tagadásra egész internetes iparág épült. az összes baromságaitokat megcálfolták már, nem most, hanem évtizedekkel korábban. azért a Zyklon-B gondolom nem mernéd kipróbálni magadon. ha a te felmenőidet baszták volna a gázba, most nem ugatnál ilyen baromságokat. olyan 15 éves lehetsz, kis fostalicska, akinek élőben elmegy a hangja. most is nagy buli van a Gödörban: miért nem jössz oda zsidózni kispatkány?:-) gyávaszarok vagytok mind, és sosem fog sikerülni elpusztítani minket. múzeumba kerültök vagy a föld alá.

  • 2008.06.13 00:02:14Zahal

    Martian:

    www.h-ref.de/

    itt minden holokauszt-tagadó hazugságra megvan a válasz, bizonyítékokkal, tényekkel. a Leuchter-jelentés is, amit csak akarsz. egyéb kérdés?

  • 2008.06.13 00:04:32Zahal

    Aegopolis: az arab fél nem fogadta el az ENSZ 1947-es felosztási tervét, helyette megtámadták a frissen alakult Izraelt, minden oldalról.



    ------



    tényleg srácok, miért nem mentek a köcsöginfóra fröcsögni, vagy a suttogó fórumaira? kit akartok itt meggyőzni? nem veszitek észre, hogy minden náci dumával pont az ellenkezőjét éritek el?:-)

  • 2008.06.13 00:28:06Zahal

    höm: a nácik mondják, hogy a zsidóság okolható az antiszemitizmusért (meg nyilván a holokausztot is maguknak rendezték). kiborulni maximum a 8osztályos arcodon lehet, meg a legalja dumádon. Bayerzsolti neked biztos a No.1 vélményformáló, de ha zsidókról akarsz tudni vmit, ne egy öngyűlölő (svábnak felcádulázott) zsidóhoz fordulj, aki nem bírta elviselni, hogy nála jobbak kerültek jó helyekre. ja, a Népszabis kitérőt utólag sajnálja. a kretén.:-)

  • 2008.06.13 08:01:53Bio74

    Elkésve kérdeznék.

    Ami rossz az minden valamely népcsoport számlájára írható, igaz? Az már csak fejlettségi szinttől függ, hogy a számlára a éppen a tehenem megmagyarázhatatlan kinyiffanását teszem, vagy a modernkori eladósódottságomat.

    Megkérdőjelezni a II. Világháborúbam elkövetett rémtetteket, annyi mint előkészíteni az újjabb rémtetteknek a terepet, kérdés csak, az aktuálisan kiből készül majd a szappan.

    Gyáva, tiszetségtelen munkára képtelen nép hogyan tud államot létrehozni a semmiből, visszahódítani sivatagos, mocsaras területeket a mezőgazdaságnak, megvédeni magát a többszörös túlerrővel szemben ?

  • 2008.06.13 08:11:40Bio74

    Ja és még valami, sok kis nép van, melynek gyermekei a világban szerte szét szórva élnek, érvényesülnek, akár kis diazpórákat létrehozva. Sok kis nép van, mely a történelem során túlerőben lévő ellenfeleket gyűrt le valamilyen módon. Sok kis ország van, mely pont a közvetlen szomszédaival nincs a legjobb kapcsolatban.

    Van egy Magyarország is.

    Vesszen mindegyik?

  • 2008.06.13 09:00:47Jonas

    Zahal:

    Államformától függetlenül én nem bízom jobban izraelben sem mint iránban. Ha egy ország nem ír alá atomsorompót, nem fedi fel atomarzenálját, nem ismeri el létét, csak sejteti, akkor ott van valami susmus a háttérben, hiába demokratikus az ország.

  • 2008.06.13 09:15:22Aegopolis2

    Zahal



    1947 óta már 60 év telt el, és mégsincs megoldás. Ebből az látszik, hogy ez a két fél képtelen a kérdés rendezésére. Ismét csak azt mondom: ha lett volna nagyhatalmi megegyezés, kikényszeríthették volna a dolgot.



    Az meg, hogy Izrael politikájának bírálata 90%ban antiszemitizmus, nettó baromság. Pont úgy, mint az, hogy Te meg tudod különböztetni a kritikát a zsidózástól. Szemmel láthatóan nem tudod. (Vagy mégis, csak ugyanúgy reagálsz rá.)

  • 2008.06.13 10:02:46apu_laci

    Egyetlen megoldas egy nem fertozott bolygora koltozni, de ott mar addigra egy elelmes antifasiszta mar reg megszervezte a dolgokat mire a gojok odaerkeztek volna. A kis orszagok feladata a nagyok hatsojanak karbantartasa!!

  • 2008.06.13 10:30:45staropramen

    Ennyi eszement kommentet már régen olvastam.Furcsa hogy a 67-es háború befejezéséről viszonylag normál stílusban tudtunk beszélgetni. Ebben a postban semmi más nincs mint az , hogy a szu megsértődve azon hogy nagyhangú szövetségeseit cipóra pofozta egy létszámában jóval kisebb de kiválóan vezetett és magasan motivált izraeli hadsereg, megszakíttatta szövetségeseivel izraellel fennálló dipl. kapcsolatukat. Ez detto a L.A olimpia bojkottjához. Nem értem, hogy erre a postra miért kezd el néhány elmebajos zsidózni mikor ehhez izraelnek semmi köze nem volt.Persze mindenkinek emberi joga nem normálisként viselkedni.

  • 2008.06.13 10:45:33TGV

    Iranban el a legregebbi zsido diaszpora, nagyjabol 40000 ember. Haboritatlanul. Ugyanis az iraniak, elukon Ahmedinezsaddal nem akarjak kiirtani a zsidokat (ellentetben sok magyarral).

    Persze nagy a pofajuk Izraellel szemben, de kell valami, ami eltereli a figyelmet a belso nehezsegeikrol. De meg igy sem uszitanak arra (mint itt sokan), hogy a zsidokat meg kene olni. Iranban pl. nem zsidoznak.

    Es azt se felejtsuk el, hogy az iraniak nem arabok, hanem perzsak es siitak, ugyhogy kulonboznek az osszes arab orszagtol.

  • 2008.06.13 10:50:48Drout

    Zahal, attól mert te leírod nem lesz tény. Ezért írtam, hogy hülye vagy.

  • 2008.06.13 10:59:23Zahal

    TGV: ez részben igaz, amit mondasz. azt tudom, hogy az irániak körében általában nem népszerű az állami antiszemita/Izrael-ellenes (náluk összefolyt) kampány, az élet ugyanúgy megy tovább. utóbb ugyan leszavazták, de majdnem életbe lépett a törvény, hogy a zsidó és keresztény lakosságot látható módon megkülönböztessék.

    Ahmedinedzsad figyelme inkább Izrael ellen irányul, de nyilván nem bánna kesztyűs kézzel az iráni zsidókkal, ha nem tudná, hogy Izrael megtorolna bármilyen lépést, ami ellenük irányul.



    az olaj-zsarolásból kellene végre kimásznia a világnak. Izraelben gőzerővel folyik a Peugeot-Citroen elektromos autók feltöltő kútjainak majdani tömeges telepítésének előkészészülete. kbb. 400ezer ilyen autót akarnak üzembe helyezni (eladni). Izrael más miatt is a világ egyik legkörnyezet-tudatosabb országa.



    Drout: látom, nálad még mindig a "te hülye vagy" a vita magja. mint mondtam, ez óvodás szint.:-)

    nem azért, mert én mondok valamit, hanem mert ezek a TÉNYek, akárhol is visszakeresed őket.

  • 2008.06.13 11:01:52Zahal

    TGV: ez részben igaz, amit mondasz. azt tudom, hogy az irániak körében általában nem népszerű az állami antiszemita/Izrael-ellenes (náluk összefolyt) kampány, az élet ugyanúgy megy tovább. utóbb ugyan leszavazták, de majdnem életbe lépett a törvény, hogy a zsidó és keresztény lakosságot látható módon megkülönböztessék.

    Ahmedinedzsad figyelme inkább Izrael ellen irányul, de nyilván nem bánna kesztyűs kézzel az iráni zsidókkal, ha nem tudná, hogy Izrael megtorolna bármilyen lépést, ami ellenük irányul.



    az olaj-zsarolásból kellene végre kimásznia a világnak. Izraelben gőzerővel folyik a Peugeot-Citroen elektromos autók feltöltő kútjainak majdani tömeges telepítésének előkészészülete. kbb. 400ezer ilyen autót akarnak üzembe helyezni (eladni). Izrael más miatt is a világ egyik legkörnyezet-tudatosabb országa.



    Drout: látom, nálad még mindig a "te hülye vagy" a vita magja. mint mondtam, ez óvodás szint.:-)

    nem azért, mert én mondok valamit, hanem mert ezek a TÉNYek, akárhol is visszakeresed őket.

  • 2008.06.13 11:03:42Zus

    Zahal, ne bosszantsd fel magad, mert nem éri meg. Zsidózás kábé i.sz. 450-től van, amióta valamelyik ókeresztény vallási vezető döntött arról, hogy a meglevő sok evangéliumból melyek a "hitelesek" és mik apokrifok. Ő nyilatkozta ki először, hogy a világmindenség minden bajáról a zsidók tehetnek, ezt asszem III. Ince pápa meg is erősítette. Szerinted, milyen alapon ? Ugyanolyan alapon, mint itt a postolók egy jó része teszi: ha valami bajom van, az tuti a zsidók miatt van. Aztán meg egy szem élő zsidót nem láttak még, legfeljebb tévében.

    Ismerek jópofa öreg csokkerokat, zsidók mind egy szálig, de akkora saját könyvtárakat sose láttam még, mint ami nekik van. Mindannyian kisnyugdíjasok és nem tűnnek politikaformáló nagytőkéseknek. Csak épp olyanoknak, akik a nyugdíjukból megpróbálnak megélni és a gyógyszereiket megvenni.

    Na meg van az alkarjukon tetkó. Biztos leugrottak pár éve valamelyik tetkószalonba, hogy öreg korukra felnyomassanak magukra számokat, milyen poénos is lesz az...

    Ha valakinek az a meggyőződése - családi indíttatásából, tudatlanságából, a komplexusaiból eredően, vagy pedig valamilyen jól meghatározott okból - hogy antiszemita és zsidózik, azt úgyse fogod meggyőzni semmiről, hiába tárod elé az összes bizonyítékot. Mindre azt fogja mondani, hogy hamisítvány.



    Amúgy meg staropramennel teljesen egyetértek: ez a fórum egy politikai lépésről szól, amit a Szovjetunió és a VSZ államok tettek. Erről csak az SZKP KB és a főtitkára tehet.

  • 2008.06.13 11:06:37minolta

    Az a szomorú hogy ezek a nagy arabpártiak azér támadják izraelt mert zsidó állam. Ha keresztéy ország lenne rögtön az arabok lennének a rossz fiuk. Lehet kritizálni izraelt de elöbb tájékozódjunk. És ne csak egy félperces hírből.

  • 2008.06.13 11:07:08Zahal

    Jonas: az izraeli atomarzenált veheted úgy, mint ami nem létezik, mivel nem fedte fel, nem ismerte el hivatalosan, hogy van neki, és nem épített rá semmiféle nyilatkozatot/stratégiát - ellenben Iránnal, amely a saját atomfegyverére pendírozik.



    (a demokratikus berendezkedés nem államforma, hanem politikai rendszer; Izrael és Irán is köztársaság, hamár államformát kérdeztél)



    Aegopolis: hidd el, meg tudom különböztetni a kritikát a nettó zsidózástól.:-) elég sok kritikát hallottam már, amelyek jók és megfontolandók, de saját magam is tudok jópárat.

  • 2008.06.13 13:00:30Drout

    Zahal, pics or it didn't happen. www.urbandictionary.com/define.php?term=pics+or+it+didn't+happen

    Legyél szíves te alátámasztani kijelentéseidet. Én nem állítottam semmit, csak kétségbe vontam, hogy tényeket állítasz. Igazold magad.

    ---

    egyébként ez nem az a fórum, ahova le kellene ereszkedni. te sem fogsz időt, energiát beleölni abba, hogy belinkeld az állításaid igazát. tudod, az internetet annyi mindent lehet mondani bele a világba, büntetlenül, bizonyítékokkal való megtámogatás nélkül. Ezzel csak szítod a viszályt, ezért mondom, hogy hülye vagy...

  • 2008.06.13 14:33:05Jonas

    Zahal: amiket írtál az tudva lévő.

    Tehát itt egy kis anyag pár évvel ezelőttről izrael nem létező atomfegyvereiről, történetéről, hogy mit honnan vagy kivel üzeletelt.



    Jelenleg a jericho III rakéták által akár 5000km hatótávolságban képesek lennének atomcsapást mérni.



    Ez már nem a közvetlen szomszédságtól való védekezésre utal, s eleve az sem,hogy milyen mennyiségben halmoztak fel ilyen fegyvereket.

  • 2008.06.13 14:33:54Jonas

    Ja és az igért anyag:

    de.geocities.com/faliujsag_hu/izrael-fegyverei.html

  • 2008.06.14 11:03:20Nebameg

    staropramen

    Pontosabban: Persze mindenkinek emberi joga normálisként viselkedni.

    Ez itt nem nagyon valósul meg....

  • 2008.06.14 15:16:17marosy

    Zahal: Be kéne tartani az ENSZ BT 242. és 338-as határozatot. Kifelé a megszállt területekről!

    A világon egyedülálló módon rasszista Apartheid választófalat építenek a XXI. században. A Hágai Nemzetközi bíróság kimondta: A fal illegális!

    Eljön az idő amikor a 800 millió arab összefog az europaiakkal a cionista rasszista terror letörésére.

    Biztonságban fogod érezni magad Europában ha a cionista állam megtámadja Iránt?

    Atomfegyverek gyártásávál vádolják Iránt amikor a cionista állam több tucat atomfegyverrel rendelkezik. Önmagukat demokratikus államnak tekintik, Hitler is saját országát demokratikusnak nevezte annak idején. Ugyanazt művelik a palesztinokkal mint a nácik a zsidókkal.

    Jobb lenne mindenkinek ha alijáznál, ott majd kiélheted cionrasszista hajlamaidat.

  • 2008.06.15 18:51:10Bubbax

    marosy: Az a 800 millió a legjobb esetben is csak 330 millió te matekzseni.

    Az európaiak alatt gondolom azt a majomagyú és tahófejű 200 ezret érted, akik Hitler-poszterre élveznek.

    Nos akkor egyesüljetek és menjetek a csatába az arabokkal, így legalább együtt pusztul az arab és az európai náci.

    Te pedig, mikor majd átlőtt pöccsel vérzel a homokban meditálhatsz saját balfaszságodon.

  • 2008.06.16 13:38:36Drout

    Bubbax b+ te is hülye vagy :)

    "Commonly cited estimates of the Muslim population in 2007 range from 1 billion to 1.8 billion"

  • 2008.06.17 20:18:37Senkifia

    nahát.ilyen is volt?hogy magyarország nem izraelnek bólogatott,hanem az araboknak...tyűazta :D

  • 2008.06.17 20:30:52Senkifia

    zahal

    "a nyugat szarakodik, az USA-t nem tudni, megint Izraelnek kell lépnie, a nyugat védelmében megint. az iráni rakéták már elérik Eu-t, de csak év végére lesz atomjuk...ha lesz. persze üvöltözni fognak páran, hogy Izrael csapást mért Iránra, de nem fogják megvárni, hogy fordítva legyen."

    nem kell úgy elszállni. iránt nem érdekli eu.és nem kell pofáraesnünk a nagy izraeli eu-védelemtől. izrael a saját érdekein kívűl senkivel nem törődik.szóval ne legyél ennyire nagylelkű,mert nem áll jól :)

    irán meg nem irak.kicsit többen vannak,és nincsenek megosztva ami az usat illeti.úgyhogy usa valszeg nem támadja meg.arra azért kiváncsi vagyok,hogy az arab világ meddig tűri izrael,(úgy is,mint egy gyakorlatilag megkérdőjelezhető jogosságú,viszont létező közelkelti állam), folyamatos önbíráskodását és csendőrködését.miközben eljáttsza a borzasztó emberbarát demokratát.mert ugye semmi gond (ill. van gond vele,de ez van :)),hogy összevissza lerohangál kényekedve szerint környező arab országokat, saját kissebbségeit(akik 48ig kb 5-6szoros többségben voltak az ex palesztina területén,majd hirtelen felébredtek 3milla bevándorolt ipsével,akik szépen gettóba zárták őket,tiszta emberbarátságból,és 5000évvel ezelőtti jogosságra hivatkozva...)szóval saját kissebségét meg gettóba tartja,közben meg játsza az "európai kultóra mintáján alapuló demokrata államot,aki csak önvédelemből teszi,amit tezs"...

    szóval érdekes.és kérdés,meddig tűri az arab közösség ezt a hozzáállást...

    persze,ha balhé lesz,az egész világ szívja.tehát inkább ne legyen balhé. de azért előbbutóbb biztos lesz...

  • 2008.06.17 20:39:04Senkifia

    zahal:

    "Izrael kritikája manapság 90%-ban egyben antiszemitizmus is. nem kéne a kritika mögé bújni, és onnan zsidózni."

    na ez az a tipikus hozzáállás,amitől az objektív szemlélő ideges lesz.és még akkor is utálni kezdi a hozzádhasonló hozzászólókat,ha közben egész konkrét zsidó-izraeli vonatkozású kapcsolatai vannak...szóval azért,mert izrael politikájávall nem értek egyet,sőt,esetenként az a véleményem,hogy a léte jogossága is kérdéses,nem leszek antiszemita. bár szerinted igen. ez meg nevetséges.és provokatív.és ez az a hozzáállás,amitől idegesek lesznek az emberek...

    tudod,amikor te magadat,vagy a sajátjaidat axiómaszerűen társadalmilag sérthetetlennek,megkérdőjelezhetetlennek,és abszolút pozitívnak mondod ki.miközben mindenki,aki ezt kétségbevonjka,esetenknt joggal,mert ugye abszolút pozitív nem létezik...még zsidóságban sem,bárm,ennyire is fáj :P akkor az egyből mocsokrohadtantiszemitanáci.és ebből ti(nem az összzsidóság,hanem az a vidám réteg,aki ebből a pozitívzsidózásból él) társadalmi,politikai meg mindenegyéb előnyt kovácsolna folyamatosan.ami kicsit visszataszító.

    ennyi.

    ja bocs.hagytál 10 százalékot az objektív hozzászóloknak is.csak 90% a náci.bár szerintem ezzel a 10%al csak megjátszod magad.szerintem szerinted mind antiszemita,aki nem bólogat mosolyogva mindenre amit izrael tesz :D

  • 2008.06.18 08:05:40Bio74

    Már vagy tízenöt évvel ezelőtt, megboldogult diákéveimben volt szerencsém vitanapon szembetalálkozni magyarszármazású Izraeli zsidóval, aki kipróbálhatta Adolf átnevelő táborát is.

    Megdöbbentő volt, mert:

    1. A fröcsögös antiszemita próbálkozások lecsúsztak róla, kicsit sem dühítették fel.

    2. Az Izraeli kormány politikáját Hitleréhez hasonlította.

    3. A holokauszt megkérdőjelezését érthetőnek mondta, mert egyrészt az a nemzedék már lassan kihal, másrészt ilyen szörnyűséget könnyű támadni, hiszen jobb érzésű ember fel sem tudja fogni a történteket, és könnyebben elhiszi a hamisítást, minta lehetséges igazságot.

    4. Ezt, pedig nem csak Ő mondta:

    Izraelt áttételesen, de Hitler hívta életre, Izrael erőszakos politikáját a II.vh.-ban szerzett tapasztalatok motiválták.



    Nem szeretem ha zsidóznak, bűnbaknak kiáltanak ki. Javaslom az életképességről, a nagy támogatók hatásáról stb. -ről magyarázóknak, nézzék meg a zsidó állam él, fejlődik, és szabadságáért, fenmaradásáért komoly áldozatokat hoznak lakói.

    Nem szeretem ha zsidó szót szitoknak használják, mert úgyanez történik a MAGYAR szóval is Szlovákiában, Romániában, a Szerbeknél, de sokszor még a fejlett Ausztriában is, és milyen jó érzés ugye?

  • 2008.06.21 22:38:34Bubbax

    Drout: Mióta számít minden muszlim arabnak??

  • 2008.09.01 22:30:33molnarjancsika

    Na most kiderül ki a zsidó(barát) és ki az antiszemita :-).

    De ne térjünk el a tárgytól. A cikk írója egy alulképzett idióta. A Szovjetunió kezdeti támogatása-pénz, fegyverek,katonai szakértők,világháborús zsidó veteránok, ENSZ stb. nélkül Izrael meg sem alakulhatott volna. Így sikerült lesöpörnie az arabokat (azok gyengék voltak, a legerősebb Egyiptomnak volt 7000 fős állandó hadserege, de korruptak, gyávák és edzetlenek voltak). De aztán választani kellett, és ők (helyesen, mert ott volt a pénz és az erősebb lobby) az USA-t választották. Sztálin ezért is pipult be rájuk, mert (joggal) gyanította, hogy az USA érdekeit fogják majd szolgálni. Mivel meglehetősen képzettek voltak (hiszen 1917 után többnyire ők kerültek hatalomra a kaukázusiak mellett), sokakat nem engedhetett ki csak úgy. Ő még nem, de az utódai már keresték a kapcsolatokat az arab országokkal (ott legalább annyira utálták a kommunistákat, mint anno fehérek a polgárháborúkban), azoknak meg fegyver kellett és kiképzés. Persze sokat nem értek vele kezdetben csak a vége felé lettek jobbak az arabok (az izraeliek egyre nehezebben győzték le őket pl. 1971-ben, majd a fatahot az 1980-as években), de azért az éves 130 milliárd dolláros USA támogatást (amit Izrael kap)még nem tudják überelni. na ennyi.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés