Zoltán
21 °C
34 °C

1973: Tito megautóztatja Kádárt

2008.07.09. 16:56
42 hozzászólás

A mai harmincasok még jól emlékezhetnek pártunk és államunk vezetőinek hivatalos külföldi látogatásairól szóló semmitmondó tudósításaira.

Nyárádi Róbert a hetvenes években az MTI belgrádi tudósítója volt, és erről az időszakról írt könyvet a feleségével Hat év Jugoszláviában címmel. A Kádár János jugoszláviai látogatásáról szóló fejezetben kicsit a kulisszák mögé engedi pillantani az olvasót, bár ma már valószínűleg másképp tenné, mint a könyv megjelenésekor, 1980-ban. Kádár János és Josip Broz Tito találkozóját Nyárádi beszámolója alapján rekonstruáljuk.

„Belgrádban 1973 tavaszán terjedt el a hír, Kádár János Jugoszláviába látogat – írja a szerző. – A csúcstalálkozó előkészületei a hagyományoknak megfelelően diplomáciai úton folytak. Így hát ezekben a hónapokban a szokásosnál is többet tartózkodtam nagykövetségünkön, értesülésekre várva.”

A találkozó nem hivatalos volt, ezért nem a jugoszláv fővárosban, hanem a Brioni szigetcsoporton (ma Horvátországhoz tartozik, közel az isztriai partokhoz), Tito nyaralóhelyén tartották. Az idilli állapotra álljon itt a tudósító jellemzése: „A fák, dús bokrok és virágok közt kanyargó utakon őzek, fácánok keresztezték a sétálók útját, szelíden törleszkedve az emberhez, kérve vagy tűrve a simogatást.” A nem hivatalos jelleg miatt csak az MTI és a Tanjug tudósítója, valamint a zágrábi televízió munkatársai lehettek jelen.

„Újságírói pályafutásom legnagyobb eseménye előtt álltam, így izgalmam és idegességem azt hiszem, érthető volt. Brionin még nem jártam és így nem tudtam, hogy nem mindennapi események és körülmények közepette miként tudom majd e nagy jelentőségű találkozót késedelem nélkül, hűen tolmácsolni” – írja Nyárádi.

A pulai repülőtérre Kádár különgépe „percnyi pontossággal” érkezett. A magyar vendég autókaravánja a jugoszláv haditengerészet katonáinak sorfala között haladt a kikötőig, majd Tito jachtján mentek Brionira. A parton Tito elvtárs üdvözölte Kádárt és kíséretét, majd a jugoszláv pártvezető saját autójához kísérte Kádárt, beültette őt az anyósülésre, és a volán mögé ülve maga vitte el a Brionka villához. (Tito autógyűjteményéből tizenhárom darab ma is megtekinthető Szlovéniában, a bistrai műszaki múzeumban.)

Ami ezután jött, az szegény Nyárádinak maga lehetett a rémálom. Az ebédet követően rögtön megkezdődött ugyanis a tanácskozás, így az MTI tudósítója nem tudta leadni a gyorshírt a küldöttség megérkezéséről. „A küldöttségtől el nem maradhattam, mert a szigetre egyedül nem juthattam be. Brionin a hivatalos ceremóniák után végre rohanhattam telefonálni. Mit tesz azonban a posta szelleme (úgy látszik, ez nemzetközi betegség), nem tudták kapcsolni Budapestet. Múlt az idő és én még nem tudta jelenteni, hogy Kádár János megérkezett Jugoszláviába, és a megbeszélések már el is kezdődtek. Tehetetlenül őrlődtem az idegességtől, miközben a telefonosok sürgetésemre szinte szünet nélkül hallóztak az éterbe.”

Nyárádinak végül a belgrádi MTI-irodán keresztül sikerült leadnia tudósítását. Ez hamarabb is eszébe juthatott volna, de jobb későn, mint soha, „de még mindig jobb volt, mintha a hír végleg kimaradt volna a rádió Esti Krónikájából, és a televízió híradójából”.

Vangán, Brioni egyik kis szigetén egy kis lugas tövében folytatódtak a másnapi megbeszélések. Kádár és Tito ingujjban voltak, így a tudósító is boldogan megszabadult a zakójától. Itt egy mókás beszólást is feljegyezhetett Nyárádi, amit különben a világ összes államférfijától lehetett már hallani, hasonló helyzetben művezetőtől fölfelé valószínűleg mindenki elsüti: „Tito elnök, miközben hátrafordulva néhány szót szólt valakihez, le akart ülni. A szék az egyenetlen talajon megbillent és majdnem feldőlt. Tito felállt és Kádár János felé fordulva így szólt: Mit szól ehhez Kádár elvtárs, elég, ha egy kicsit nem figyelek oda, és máris ingatag székbe ültetnek. A szellemes megjegyzést nagy tetszés fogadta, majd néhány perces tréfálkozás után folytatódott az érdemi munka.”

Délután borospincébe mentek, ahol a magyar vendégek ihattak Tito borából, de erről – hogy, hogy nem – több szó nem esik. Másnap reggel viszont a szokottnál is korábban jöttek a napilapok. Nyárádi itt odaszúr egyet az imperialista sajtónak: „Valamennyi jugoszláv lap meleg, baráti légkörű találkozóról írt. A nyugati tudósítók közül némelyik most sem tagadta meg önmagát, s heves vitákról, éles ellentétekről regéltek. Ott a helyszínen, látva a tárgyalások hangulatát és menetét, mindez nevetséges erőlködésnek tűnt.”

Másnap sétahajózásra ment a kemény csapat. Az MTI és a Tanjug tudósítója, valamint a belgrádi magyar nagykövet a korlátnál állt és az újságírásról beszélgetett, amikor maga Kádár elvtárs lépett oda hozzájuk. Bekapcsolódott a beszélgetésbe és, idézzük Nyárádit, „hosszan és nagy szakértelemmel fejtette ki véleményét a külföldön dolgozó újságírók munkájáról és felelősségéről. Beszélgetését e szavakkal fejezte be: Az újságíró természetesen nem felel a politikáért, mert azt nem ő határozza meg. De hozzájárulhat az országok közötti kapcsolatok és a barátság elmélyítéséhez, de befolyásolhatja azt negatívan is. A feladatai közé tartozik az is, hogy lehetőségéhez mérten mérsékelje az esetleges ellentéteket.”

Nyárádinak még két feljegyeznivaló interakciója volt a magyar pártvezetővel. A látogatás végén a magyar hírügynökségi tudósítónak Titóval, a jugoszlávnak Kádárral kellett interjút csinálnia. A két újságíró az interjú előtt egymással beszélgetett, amikor megérkezett a rögtönzött stúdióhoz Kádár. „Hozzánk lépett és látva izgatottságunkat, e szavakkal igyekezett megnyugtatni minket: Miért izgulnak, hiszen maguk csak kérdeznek – válaszolni nekünk kell!”

És a másik már azt interjú alatt: „Én következtem: feltettem kérdéseimet Tito elnöknek és közben véletlenül Kádár Jánosra pillantottam. Tekintetével jelezte, hogy minden rendben van”.

A Brioni szigetcsoport nagy része most nem a jugoszláv, hanem a horvát vezetők kényelmét szolgálja. Hogy a személyzet mennyire cserélődött ki, azt nem tudni, de az Indira Gandhi ajándékozta elefánt elvileg még emlékezhet rá.