1988: Egy ózdi rokkantnyugdíjas lesz az utolsó politikai elítélt

2008.09.05. 00:04

Kommunista Urak és Szovjet talpnyalók, hazaárulók, bohócok, köpünk a pofátokba – a Magyar Posta miskolci postaigazgatóságnak a vezetőjénél, Koczka Antalnál ezek a szavak verték ki a biztosítékot 1987 januárjában. A szavakat egy nyílt levelezőlapon olvasta, amit az ózdi 2. számú postahivatal vezetője, Három Ibolya juttatott el hozzá - ahelyett, hogy a címzettnek, az MSZMP Központi Bizottságának postázta volna.

Koczka Antal nem tétlenkedett: feljelentette a levelezőlap névtelenségbe burkolózó íróját a megyei rendőr-főkapitányság állambiztonsági szerveinél; a megyei főkapitány ekkoriban egy bizonyos Túrós András volt, aki 1989-ben országos főrendőr és ezzel együtt belügyminiszter-helyettes lett. A nyomozás 11 hónap után, egy névtelen telefonálónak köszönhetően vezetett eredményre: az öt szakmával rendelkező, akkor már rokkantnyugdíjas Kristály Gyula a vádlottak padjára került, ahol első fokon négy év letöltendő fegyházbüntetésre, majd 1988. szeptember 5-én jogerősen másfél év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Kristály Gyulának persze nemcsak az volt a bűne, hogy a levelezőlapon, ahogy a HVG 1988. szeptemberi 10-i számában fogalmaznak, sértő szavakkal illetett néhány politikust. A hetilap beszámolója szerint a megyei bíróság izgatás címén másfél évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy nyugdíjas ózdi munkást, aki röplapokon, versben, illetve egy-két oldalas elemzésekben értékelte a 1986-os, 1987-es hazai gazdasági-politikai helyzetet, élesen bírálva több hatalmi szervezetet és országos vezetőt. Az ózdi férfit 1987 decemberében kapták el, a házkutatás során a lakásában megtalálták az írógépet és valamennyi megmaradt, illetve frissen készült röpcédulát.

A röplapokon, amelyeket Szabad Ifjúság Alakulat (SzIA) névvel írt alá, egyebek mellett ilyenek szerepeltek: a SzIA az elnyomó és kizsákmányoló Szovjetunió és kommunista hazaáruló ügynökei ellen, az ország Függetlenségéért, Szabadságáért és alapvető emberi jogainkért alakult meg. Az ózdi közhangulat ekkoriban eléggé feszült volt: a 47 ezres városban egykor 13 ezer dolgozónak munkát adó Ózdi Kohászati Üzem évek óta veszteségesen működött, és 1986 végétől 1988 őszéig több ezer ember dolgozójának mondott föl, vagy küldte el őket idő előtt nyugdíjba.

A bíróság szerint gyűlöletkeltésnek és izgatásnak minősült, hogy egyebek mellett ilyeneket írt: "vágjatok a pofájukba ököllel ezeknek a naplopó kommunista bitangoknak", más helyen, versbe szedve pedig az: "Magyar Ifjak, fel a harcra / Csapj a kommunista arcba / Ne jártassa a pofáját / S ne adja el a hazáját" vagy például az, hogy "Amit mi akarunk, leírtuk e listán / Bosszút fogunk állni minden kommunistán... nem a munkahelyen, másutt fognak lógni". Kristály Gyula egy röplapján a munkásőröket a nyilasokhoz hasonlította, mondván: hozzájuk hasonlóan "egyenruhában és fegyveresen fitogtatják nem létező bátorságukat és erejüket".

A történetnek két érdekessége van. Az egyik az, hogy az ügy postai feljelentésre indult, miután a postások, mint írtuk, elolvastak egy levelezőlapot. Ez Györgyi Kálmán büntetőjogász – későbbi legfőbb ügyész – szerint önmagában még nem lett volna baj, ám az, hogy az így szerzett információt tovább is adták, már a magántitok megsértésének, ezáltal bűncselekménynek minősült.

Három Ibolya utólag, a Népszabadság október 15-i egész oldalas, Igriczi Zsigmond tollából olvasható riportjában azzal érvelt, hogy a levélfeldolgozó, aki a levelet odaadta neki, még kezdő volt, és nem tudta, mit kell a párt Központi Bizottságának címzett küldeményekkel csinálni. A címzéstől és a feladótól pár milliméterre van a szöveg. Eléggé csőlátónak kell ahhoz lenni, hogy nem tűnjön az ember szemébe - érvelt az ózid postavezető, míg Koczka Antal azzal nyugtatta a lelkiismeretét, hogy ő nem Kristály Gyula, hanem ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

A történet másik érdekessége, hogy 1987. január 23-a – ekkor fordult Koczka Antal a rendőrséghez – és a jogerős ítéletet hozó 1988. szeptember 5-e között számottevően változott a politikai helyzet Magyarországon. Az 1988 tavaszi, első fokú ítélet után több lapban jelentek meg olyan cikkek, amelyek szerint Kristály mellé a vádlottak padjára ültethetnék Pozsgay Imrét vagy Grósz Károlyt is, hiszen abban az időszakban, "a következő hónapok éles vitáiban olykor a kemény szavaktól sem tartózkodtak". A közhangulat változását jelzi, hogy az ózdi férfi ügyéről a Balázs Béla stúdió dokumentumfilmet is forgathatott 1988-ban, igaz, tudomásunk szerint azt csak egy évvel később mutathatták be.

Vity István büntetőtanácsa végül is az első fokon kiszabott büntetést kevesebb, mint felére – másfél évi szabadságvesztésre – csökkentette, s annak végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette. A bíró azonban az enyhítést nem a megváltozott társadalmi-politikai helyzettel magyarázta a Népszabadságnak. Szerinte szó sincs bűncselekmény hiányáról,  a terjesztett röplapok tartalma igenis alkalmas volt gyűlölet keltésére.

A büntetés enyhítését – amit nemcsak a védőügyvéd, hanem az utolsó tárgyalási napon már az eredetileg súlybotíásért fellebbező ügyész is kért – azzal indokolta, hogy enyhítőként kell értékelni, ha egy vádlott hosszú ideig áll a büntetőeljárás súlya alatt, s ez önmagában is nyomasztóan nehezedik rá. Ugyanakkor a Magyar Politikai Évkönyv 1988 című kötet a Magyar Hírlap egy korábbi, általunk fel nem lelt cikkére hivatkozva azt írta: Kristály Gyulát az elnöklő bíró felszólította, vegyen részt a közéletben, és társadalmi fórumokon adja elő mondanivalóját.

A háromszor házasodott Kristály Gyula – akinek második felesége öngyilkos lett, házát visszaperelhetetlenül elvesztette, és 1988-ban havi 5200 forintból kellett megélnie –  így is tett. Már az októberi Népszabadság-riportban arról beszél, hogy levelet írt, és akár aláírásgyűjtést is kezd annak érdekében, hogy a nyugdíjakat havi 4000 és 10 000 forint közé korrigálják – akinek több van, attól vegyék el, és adják oda annak, akinek kevesebb. Az akcióból nem lett semmi, de a Magyar Nemzet még 2000-ban is arról számolt be, hogy az utolsó politikai elítélt – aki 1996-ban tízmilliós kártérítést kapott a börtönbüntetésért – még politizál.