Vendel
6 °C
21 °C

1992: megkezdődik Budapest szobortalanítása

2008.09.14. 08:47
45 hozzászólás

1991. december 5-én a budapesti fővárosi közgyűlés úgy döntött: az országban, de talán az egész rendszerbváltó térségben egyedülálló módon szoborparkot létesít, és abban helyezi el a főváros közterületeiről eltávolítandó, politikai tárgyú köztéri szobrok és emlékművek, dokumentumértékű alkotások egy részét. A szoborparkot Dél-Budán, a XXII. kerületben hozták létre, és oda 1992. szeptember 14-én kezdték átköltöztetni a végül több mint negyven köztéri alkotást.

Az 1991-es döntés talán az utolsó utáni pillanatban született meg: a Thököly útnál lévő Kiss István-féle Felszabadulási emlékművet egy hónappal korábban ismeretlen tettesek ledöntötték, idézi fel a Budapesti Negyed egy 1994-es számában Kiss György. Korábban már letörték a talapzatáról a többtonnás debreceni Tanácsköztársaság-emlékművet, míg a fővárosban előbb vörös festékkel bemázolták, majd erőszakosan eltávolították az 1986-ban felavatott Münnich Ferenc-szobrot. Ennek nyomán Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatójának intézkedett arról, hogy kezdjék el „tatarozni” a Dózsa György úti Lenin-szobrot, majd a renoválás ürügyével eltávolították a Zrínyi és Nádor utcák sarkáról egy 1950-es, az Október Párt aktivistái által megrongált kőrendőrt – idézte fel egy 1993-as, a HVG-ben megjelent cikkében Bojár Iván András.

Átköltöztett szobrok

A szocialista rendszer csak Budapesten – különböző szakértők eltérő becslései szerint – 150-600 olyan szobrot, szoborcsoportot, díszkutat, emléktáblát vagy domborművet állíttatott, amelyek politikus-ideologikus alkotásnak minősültek. Az 1990 őszén rendezett önkormányzati választások után megalakult fővárosi önkormányzat 1991 januárjában kérte fel a kerületek polgármestereit és kulturális bizottságait, tegyenek javaslatot az eltávolítandó emlékművekről, emléktáblákról.

A javaslatok nyomán és a fővárosi kulturális bizottság előterjesztése alapján a közgyűlés 1991 decemberében egyenként döntött a listára került műalkotások sorsáról. Szűcs Gyula már idézett visszaemlékezése szerint "a végül szoborparkba kerülő művek közül vita alakult ki a Steinmetz (Mikus Sándor, 1949) és Osztyapenko kapitányokról (Kerényi Jenő, 1951) mint Budapest városképének immár megszokottá vált elemeiről, amelyek a főváros bejáratánál és kijáratánál emelkednek. Végül az a szemlélet győzedelmeskedett, amely arra utalt, hogy sokak számára e két szobor az elnyomás kezdeteinek emlékét jelentette."

A szoborparkba szánt fővárosi szobrok bontása 1992. szeptember 14-én kezdődött, és elvileg december 31-ig kellett volna befejezni. Azonban az '56-os szervezetek már ezt megelőzően ultimátumot intéztek a fővároshoz, hogy október 23-ra tekintettel már szeptemberben hajtsák végre az eltávolításokat. Ez végül még annál is hamarabb, október 8-ra be is fejeződött az inkriminált szobrok eltüntetése a főváros közterületeiről.

Nyugdíjasotthonban a köztéri rendszerváltás áldozatai

A szoborparkba végül összesen 41 műalkotást száműztek. Az ide került legöregebb műalkotás 1947-ből való, ez a Gellért-hegyi Szabadság-szoborról ide áthelyezett felszabadító szovjet katona emlékműve (sokáig magának a hatalmas szobornak a sorsa is vitatott volt, az végül maradt, ám talpazatán megváltoztatták a szöveget, és a mellékalakja került a szoborparkba).

A fővárosból kitessékelt szobrok többsége a hatvanas, hetvenes években készült, ám a legfiatalabb alig három évet tölthetett eredetinek szánt helyén. Az MSZMP csepeli bizottságának épületében, a kerületi tanácsházán csak 1989-ben állították fel az onnan 1992-ben elszállított Kun Béla-emléktáblát. A tanácsköztársaság népvezére egyébként Leninnel holtversenyben a legnépszerűbb szereplője volt az átszállított műveknek: mindketten három-három alkotáson szerepelnek.