1962: kirobban a kubai válság

Szeptember 8-án megérkezik az első rakomány közepes hatótávolságú, atomfegyverekkel felszerelt szovjet rakéta Kubába, majd egy héttel később, szeptember 15-én a szovjetek megkezdik a tervezett kilenc kilövőállomásból az első megépítését. Ezzel Moszkva megteszi az első lépést a harmadik, atomfegyverek bevetésével járó világháború kirobbantására, bár Hruscsov a válság tetőpontján, október 28-án végül visszavonulót fúj.

A válság, legalábbis amit a világ érzékel belőle, valójában csupán egy hétig tart, október 21-től 28-ig. A szovjet atomrakéták kubai kilövőállomásának építését egy amerikai kémrepülő október 14-én már felfedezi. Az állomásról közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákkal lehetett volna támadni az Egyesült Államokat. Néhány nap múlva az amerikaiak már négy kilövőállomást észlelnek. A konfliktus az utólagos értékítéletek szerint ezek a napok voltak a hidegháború "legforróbb" pillanatai, amelyek valódi, feltehetően atomfegyverek bevetésével járó háborúvá fajulással fenyegettek.

A végül kéthetessé vált konflikusról a nagyvilág – és így a magyar újságolvasó is – csak október 20-a után szerzett tudomást. Washington még legtermészetesebb szövetségesét, Londont is csak 21-én este tájékoztatta a felfedezésről – ekkor már mind a négy kilövőállás építéséről tudtak az amerikaiak –, majd Kennedy elnök október 22-én mondott televíziós beszédet. Ebben bejelentette azt, hogy felfedezték a létesítményeket, valamint azt: egy Kubából induló támadást úgy fognak venni, mintha az a Szovjetunióból indulna, és ennek megfelelően is fognak válaszolni.

 

Washington ezzel egyidejűleg tengeri blokád alá is vonta a karibi szigetországot, amely az 1961 tavaszán kudarcba fulladt Disznó-öbölbeli amerikai partraszállás után különösen szúrta a Pentagon felső vezérkarának szemét. A blokáddal az volt Washington célja, hogy megakadályozza a szovjet fegyverszállításokat – csakhogy Moszkva már a nyáron elkezdte a rakéták telepítését. Július és október között több mint ötven szovjet hadihajó kötött ki Kubában, ezek rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákra szerelt atomfegyvereket szállítottak.

Mivel az amerikai védelmi radarrendszer a Szovjetunió felé irányult, egy, a floridai partoktól mindössze kétszáz-kétszázötven kilométerről indított támadás az Egyesült Államokat – amely már az ötvenes években több mint száz támadórakétát telepített Nagy-Britanniába, Olaszországba és Törökországba – készületlenül érte volna.

Az amerikai hadvezetés egyebek mellett egy megelőző válaszcsapásban is gondolkodott: Floridában jelentős csapatösszevonásokat hajtottak végre. Emellett létrehozták a teljes karantént Kuba körül – ahol akkoriban több tízezer szovjet katona állomásozott –, valamint az ENSZ-közgyűlés elé vitték a szovjet fegyverkezés ügyét. Ezen a plénumon Moszkva előbb tagadta a rakétatelepítést, azonban az amerikaiak később fotókkal bizonyították annak tényét.

Ezekben a napokban Washington és Moszkva folyamatosan tárgyalt a válság megoldásáról. Hruscsovék először alkudoztak – megígérték, hogy leszerelik a fegyvereket, ha az USA nem támadja meg Kubát és nem is támogatja a kubai menekültek vagy bármilyen harmadik fél ilyen akcióját. Később már azt is követelték, hogy az amerikaiak emellett vonják ki a rakétáikat Törökországból, majd – mintegy jelezve elszántságukat – hajókat indítottak Kubába, ezzel egyidejűleg pedig lelőttek a karibi térségben egy kémrepülőt, és majdnem elfgtak egyet a szovjet lgétér közelében.

Ehhez képest szinte váratlan fordulatot jelentett, hogy amikor 27-én Kennedy ennél kevesebbet ajánlott – azt, hogy megszüntetik a blokádot és nem támadják meg Kubát –, Hruscsov október 28-án egy rádióbeszédben bejelentette: elfogadja az amerikaiak javaslatát. Utólagos értelmezések szerint ennek hátterében az állt, hogy attól félt: Kennedy a már bejelentett 28-i tévébeszédében a kubai inváziót jelenti be, és végül meghátrált.

A válságról a világ is csak október 22-én, Kennedy beszédéből értesült, ám Magyarországon még két napnak el kellett telnie ahhoz, hogy képbe kerüljön Kuba-ügyben. A 23-i lapszámban még a párt lapja, a Népszabadság, és a külügyek iránt különösen fogékony Magyar Nemzet is csak arról adott hírt, hogy az amerikaiak fokozták katonai jelenlétüket a térségben. Másnap már beszámolt a blokádról a Népszabadság, természetesen úgy interpretálva a helyzetet, hogy az amerikaiak lépése fenyegeti a békét (egyben, a hivatalos szovjet álláspontnak megfelelően, cáfolta a szovjet katonai jelenlétet Kubában). A Magyar Nemzet Castrót idézve arról írt, hogy "haza vagy halál" és hogy "győzni fogunk".

A lapok ezt követően kiemelt helyen foglalkoztak Kubával, a Népszabadság azt üzente: "mellettetek állunk, veletek vagyunk". Mivel a válság során végig Moszkva szája ízének megfelelően kezelték – élezték vagy éppen tompították a feszültséget –, nem meglepő, hogy az október 30-i lapok Hruscsovot úgy ünnepelték, mint a bölcs államférfit, aki kivezette a világot a válságból és megmentette a világbékét.