Gagarin csárdásozott Kádár feleségével

"Mindenki tudta, mindenki várta, hogy az első ember, aki felemelkedik a Kozmoszba, az első szocialista nagyhatalom, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének polgára lesz. Most mégis tétován keressük az öröm méltó szavait. Hiszen itt nemcsak a Szovjetunióról van szó, hanem az ügyről is, a kommunizmus ügyéről, amely nemzetközi, amely korunkban egyet jelent mindazzal, ami szép és nagyszerű az emberi nemben."

Nehezen találta a szavakat a Népszabadság moszkvai tudósítója, amikor elküldte bevallottan meghatott cikkét Jurij Gagarin 1961. április 12-i űrutazásáról. Bár azt írta, hogy nyílt titok volt az első űrrepülés, ebben koránt sincs igaza.

Ugyanis visszalapozva egyet a lefűzött Népszabadságokban, kiderül, hogy az oroszok a mostani szokásoktól eltérően egyáltalán nem jelentették be, hogy április 12-én embert küldenek a világűrbe. Illetve mégiscsak volt egy utalás az első oldalon a következő címmel:

Kuznyecov szovjet professzor: Az embert szállító űrhajó felbocsátása a nem távoli jövőben megtörténik

A cikkben az MTI híre alapján arról számolt be a Népszabadság, hogy 11-én este Kuznyecov tudós Moszkvában bejelentette: "teljes bizonyossággal elmondhatjuk: hogy azok a változások, amelyeket az élő organizmusok az űrrepülés idején elszenvednek, nem veszélyesek, s így a szovjet tudósok eljutottak annak a feladatnak a megoldásához, hogy űrhajót bocsássanak fel emberrel a fedélzetén."

De ezt még a legedzettebb kremlinológusok sem fordították le arra, hogy fél nappal később fellövik az első szovjet űrhajóst. Legalábbis Moszkva egyik legjobb ismerője, történetesen Kádár János egyáltalán nem volt erről informálva.

Kádár már a sikeres fellövés után örömmámorban úszó, különleges alkalmakra tartogatott vörös fejléccel megjelenő Népszabadságban maga ismerte el, hogy miután olvasta a Kuznyecov professzor szenzációs bejelentéséről szóló MTI-hírt, elhatározta, hogy reggel alaposan összeveszik a magyar távirati irodával és annak munkatársaival amiatt, hogy fantáziálnak.

De tervemet módosítani kellett, mert megérkezett hozzánk a szovjet távirati irodának a híre, amely mindnyájunkat mérhetetlen örömmel és büszkeséggel töltött el. Megtudtuk, hogy Gagarin őrnagy a világűrben hajózik és rádióüzeneteket küld a földre. Ennek a hírnek rendkívül megörültem, ugyanakkor még bizonyos szorongás is volt bennem. Ez onnan van, hogy mint elemista fokon repülő-utazó ember tudom, hogy felszállni nehéz, de ennél sokkal nehezebb a leszállás.

Kádár nemcsak táviratot küldött, de fel is hívta Nyikita Hruscsov regnáló szovjet pártfőtitkárt, hogy személyesen gratuláljon neki. Az interjúban pedig megadta az önfeledt hazai ünneplés alaphangját, amikor azt nyilatkozta:

Az öröm, amelyet a szovjet világűrhajó sikeres útja, Gagarin őrnagynak, a bátor szovjet embernek példátlan hőstette, a szovjet kormány békére felhívó nyilatkozata kelt az emberben - ez az érzés új erőt ad minden becsületes magyar hazafinak a szocialista építésért és a haza felvirágoztatásáért folyó munkában.

A Népszabadság meg is tette a tőle telhetőt.

Hogy nemcsak a magyar elvtársak előtt titkolóztak a szovjet elvtársak, az a szenzációval több mint tíz oldalon foglalkozó lap azon történetéből is kiderül, miszerint amikor Gagarint helikopterrel az első lakott településre szállították, ahonnan azonnal felhívta Hruscsovot, a pártfőtitkár megkérdezte tőle, hogy a felesége tudta-e, hogy űrutazásra készül.

És négy hónappal később ez az asszony, Valentyina Ivanovna is - aki egyébként Gagarin válasza szerint tudott arról, hova készül a férje - tomboló sikert aratott Magyarországon. Az űrrepülés után Magyarország volt a Gagarin-turné tizedik állomása, de az első, ahová elkísérte őt a felesége, és magukkal hozták a kisebbik lányukat, az alig öt hónapos Gálocskát. Az akkor két és fél éves Lenocskát azért hagyták otthon, mert az olyan eleven, hogy nehéz lett volna rá vigyázni, egy pillanatig sem marad nyugton, elveszett volna a tömegben.

A Népszabadság teljesen kifordult magából, napi 8-9 oldalon, több mint másfél tucat képpel számolt be Gagarinék 1961. augusztus 19-21-i látogatásáról, olyan lelkesedéssel, hogy egyáltalán nem lett volna meglepő, ha valamelyik cikk arról szól, hogy vakok újra látnak, miután rájuk mosolygott Gagarin, vagy leprások gyógyultak volna meg valamelyik beszéde alatt. Még azt is kedvesen jegyezte meg a Népszabadság, hogy a 25 ezer lelkes ember által Ferihegyen fogadott, majd onnan a hova máshova, mint a Moszkva térre befuvarozott űrhajósnak nagyobb kísérete volt, mint bármely államfőnek. Azt viszont például nem tették szóvá, hogy a sűrű sorfalat álló tömegnek integető és szüntelenül mosolygó Gagarin mellett a lépésben haladó nyitott autóban nem a felesége és a lánya foglalt helyet, hanem Kállai és Marosán elvtárs. Ehhez hasonló életképekkel volt tele a lap napokig:

A József körúti 19-es számú fodrászüzletben még a bura alól is kiszaladtak a nők és különböző csavarókkal, fülleszorítókkal, hajhálóval "díszítve" furakodtak a tömeg közé. Mit számított most a frizura, igen sokan kis piros zászlókat lobogtattak.

Gagarint érkezésekor oroszul, vörös betűkkel köszöntötte a Népszabadság. Meg egy olyan írással, amiben lényegében örökbefogadjuk: "Ez a férfi - és mint szocialista testvérnép, mondhatjuk a mi Jurijunk - éppoly szerény és egyszerű ma is, mint kozmikus útja előtt. mosolyát, kedves vidámságát, zömök mozgékony alakját jobban ismeri a világ, mint a leghíresebb filmsztárokét".

Ha azt mondjuk, hogy Jurij Gagarin ízig-vérig katona is, akkor keveset mondunk. Ízig-vérig szovjet katona, akit mély hazafiság és internacionalizmus tölt el, s aki forrón áhítozza a békét. Hirdeti és személyesen is jelképezi, hogy az ember, akit elméje, akarata, tehetsége a Földről a mindenségbe emel, elszántan küzd azért is, hogy lefogja az imperializmus gyilkos kezét.

Ezt láttuk a gyakorlatban is. Gagarin hőstette, legalábbis órákra, szinte egybeforrasztotta a világot. A szovjet technika, tudomány és géniusz hatása alól még azok sem tudták kivonni magukat, akik egész beállítottságukban, gondolkodásukban rendkívül messze állnak tőlünk. S miért ne erősödhetne bennük az a meggyőződés, hogy az ilyen órák, napok a szovjet tudomány, a szovjet emberek jóvoltából mind gyakoribbak lesznek a világon.

Azt, hogy a rajongás alól az újságíró sem tudta kivonni magát, mi sem bizonyítja jobban, hogy a még Moszkvában a Népszabadság számár készült beköszönő interjút így vezeti fel: "Most, amikor beszélgetünk, pillanatok alatt elvtársi, baráti légkört teremt maga körül, és ha valamely kérdésünk kissé hivatalosra sikerül, ő nyomban tréfával állítja helyre a beszélgetés közvetlen, kellemes atmoszféráját."

És ugyanez az újságíró, Szabó L. István kíséri el a különgéppel Budapestre érkező Gagarint. Kevesen múlt, hogy nem tudtak elindulni, mert ítéletidő tombolt Moszkvában, végül felszállhattak, Szabó pedig az útról és egy jól sikerült teázásról egyebek között ezt írta:

Mire Ukrajna fölé ért a gép, a szél is csendesebb lett, a hangulat is felmelegedett, teáztunk és megindult a tréfálkozás, amikor Gagarin ölébe vette Gálocskát, elnevezték űrdadának.

Addig emelkedett a hangulat, hogy a Dnyeper felett jókedvünkben már birkóztunk is az űrhajóssal. Kamanyin altábornagynak minden tekintélyére szüksége volt  a rendcsináláshoz:
Hagyjátok abba, csikók, szétveritek a gépet.

Az interjúban egyébként rákérdez Szabó az amerikai kollégákra is. Gagarin büszke válasza a következő volt:

Személyesen még egyet sem ismerek, de olvastam a repüléseikről szóló beszámolókat, s ezek alapján rátermett, jól felkészült embereknek vélem őket. Ugyan az eredményeik, amiket eddig elértek, nagyon kezdetiek a szovjet űrkutatásai teljesítményekhez hasonlítva. Nem is lehet a 16 perces amerikai repülési "rekordot" a 25 órás szovjet űrrepülési tartamhoz hasonlítani. S hogyan lehetne a 8 ezer kilométeres amerikai sebességet a mi 28 ezer kilométeres sebességünk mellé állítani? Mi azért megadjuk az USA űrrepülőinek az őket megillető elismerést. Űrrepülési kísérleteik kezdetleges technikai felkészültség mellett folynak, de ez nem jelenti, hogy ők maguk ne lennének bátor és jól felkészült űrhajósok. De az amerikai technika színvonala nagyon szűk korlátok közé szorítja őket.

Egyébként a magyar kormány Gagarin mellett meghívta a második orosz űrhajóst, a 25 órát az űrben töltő Tyitovot is, de ő akkor még orvosi megfigyelés alatt volt, így Gagarin tolmácsolta az üdvözletét.

A kommunizmus dicsőségének hangoztatása mellett (űrutazásáig a pártba való belépést nevezte meg élete legfontosabb eseményének Gagarin) azért ismeretterjesztésére is futotta a világűr Kolombusaként köszöntött őrnagy energiájából: volt, hogy arra szólította fel a világ tudósait, hogy közösen munkálkodjanak, mivel "a világűr tágas, olyannyira, hogy valamennyien elférünk benne, sőt még marad egy kis hely", máskor meg a tömeget azzal kápráztatta el, hogy a hordozórakétának hat meghajtóműve együttesen húszmillió lóerős. "Képzeljék csak, ha húszmillió lovat befognánk, hogyan lehetne azzal kocsikázni.".

Így utólag jegyeznénk meg, hogy a közvetlen, csupa mosoly űrhajós jósként nem vált be. A Hősök terén 200 ezer ember előtt beszédében azt mondta, hogy nem egyszer fog még ő menni az űrbe. És aztán újságírók is kérdeztek tőle:

Mikor kerülhet sor nem trenírozott átlagemberek űrutazására?

Nehéz lenne megmondani ma még, hogy különlegesen fel nem készült embernek mikor lesz alkalma az űrbe utazni. Lehet, hogy öt, lehet, hogy tíz év múlva. Ez a tudomány és a technika fejlődésétől függ. Úgy vélem azonban, hogy az itt jelenlévők többségének módja lesz arra, hogy az űrbe utazzék. Akkor aztán - ha másképp nem is - úgy készülnek az űrutazásra, hogy az indulás előtti éjszaka, gondolom, egy kicsit izgulnak. Ez már sajátságos módja a felkészülésnek.

Mikor jut el ember a holdra?

Lehetséges, hogy öt év is kell hozzá.

Utóbbiban évszámra csak három évet tévedett, de abban már alaposat hibázott, hogy nem az oroszok, hanem a szovjet sikereket megelégelő, Gagarin által is leszólt amerikaiak hajtották végre a bravúrt.

A három nap gyorsan letelt, Gagarin járt Pécsen, Komlón, Sztálinvárosban, aztán már búcsúztatta is a Népszabadság és Kállai elvtárs.

A kis család útja diadalmenet volt hazánkban. A fényes, minden protokolláris formát elsöprő, szeretetteljes ünneplés azonban nemcsak nekik szólt. Egy nagy népet ünnepeltünk, amely utat tört a dicsőség, s az emberi boldogság felé a világnak.

Gagarin személyében népünk megünnepelte a megbonthatatlan szovjet-magyar barátságot.

Az már csak a búcsúcikk egyik elejtett megjegyzéséből derült ki, hogy Gagarin a számára rendezett fogadáson Kádár feleségét is megtáncoltatta, és megtanulta tőle a csárdást.