Törvénybe ütközik a VI. kerület vagyonrendelete

2005.05.04. 12:44
Nem a terézvárosi önkormányzat ingatlanainak elidegenítését, hanem a kerület vagyonrendeletét találta törvénybe ütközőnek az Állami Számvevőszék. A VI. kerület alpolgármestere elmondta, önkormányzati forrásokból nem lehet a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően felújítani az Andrássy úti házakat, ezért adják őket viszonylag olcsón a beruházóknak. Az alpolgármester szerint az adásvétel átláthatóságát az sem garantálná, ha pályázaton választanák ki a legmegfelelőbb vevőt.

Nem a VI. kerület ingatlaneladásai, hanem az önkormányzat vagyonrendelete ellentétes az államháztartási törvénnyel, mondta az Indexnek Fürst György, a VI. kerület alpolgármestere. Fürst ezzel arra a fideszes kijelentésre reagált, amely szerint az önkormányzati ingatlanvagyont törvénytelenül adták el, és az adásvételekkel a kerület jelentős mértékű bevételtől esett el.

Az önkormányzati vagyonrendelet egyébként 2000-ben készült, abban az időben, amikor a kerület még fideszes vezetéssel működött, mondta Fürst. Hozzátette, öt év alatt az önkormányzatokat felügyelő Közigazgatási Hivatal egyszer sem szólt, hogy a vagyonrendelettel gond van, így tehát a Fidesznek sem lehet felróni, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legutóbbi vizsgálata szabálytalanságokat talált a rendeletben és a kerület gazdasági működésében.

"Volt ÁSZ-vizsgálat, mint mindenhol, és találtak szabálytalanságokat, mint mindenhol" - fogalmazott az alpolgármester.

A pályáztatás nem garantálja a tisztaságot

Múlt pénteken a kerületi Fidesz képviselője, Gyenge Zsolt azt is kifogásolta, hogy az Andrássy úti bérházak egy részét pályáztatás nélkül adták el. Fürst elmondta, a vagyonrendeletük szerint önkormányzati tulajdon eladása esetén csak kétszázmillió forintos értékhatár fölött kötelező a pályáztatás (ugyanez az értékhatár a szomszédos VII. kerületben egymilliárd forint).

Az alpolgármester szerint a pályáztatás sem garantálja egyébként egy adásvétel tisztaságát, ráadásul legtöbbször sok pénzbe és időbe kerül, amíg teljesítik a pályáztatás törvényi feltételeit. Az idő pedig sürget, mivel az Andrássy utat és az azt övező háztömbsort az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a házak nagy része viszont igen rossz állapotban van. Mivel elég hosszúkás kerületről van szó, a Terézváros 90 százaléka világörökségnek minősül, illetve az úgynevezett védő-rávezető zónában helyezkedik el.

Többletköltségek a befektetőnek

Fürst információi szerint 2007-ig nincsenek városrehabilitációs EU-s pályázatok, mivel a régi EU-ban ismeretlen volt a végletekig leromlott belvárosok problémája. Az önkormányzati források pedig biztosan nem fedezik a műemlékké nyilvánított házak felújítását, hiszen azt a szakhatóságok szigorú előírásait betartva kell elvégezni. Előfordulhat, mondta Fürst, hogy a felújításkor a lépcsőházi üvegablakokat ólomüvegre kell cserélni, mivel régen úgy volt. Negyven darab, egyenként félmillió forintos ólomüvegtáblával számolva ez máris húszmillió forintos többletköltséget jelent a befektetőnek.

A beruházók a viszonylag alacsony vételárért cserébe állják a lakók kiköltöztetésének költségeit is, abban az esetben, ha valaki nem tudja vagy nem akarja megvásárolni korábban önkormányzati tulajdonú lakását a felújított műemlékházban. Fürst szerint ez átlagosan négyszáz-hatszáz millió forintos költséget jelent az ingatlanosoknak, akik vagy pénzt, vagy egy másik lakást ajánlanak fel a régi lakóknak.

Ügyészséghez fordul a Fidesz

A Fidesz a múlt héten azt is közölte, ügyészségi vizsgálatot kezd a kerületi ingatlanok eladásának ügyében. Ennek eredményeiről egyelőre nem tudni.