Juhász: Magyarországon nincs terrorveszély

2004.03.16. 13:33
Nincs szükség a magyar csapatok kivonására Irakból a madridi merényletek miatt - jelentette ki Juhász Ferenc. A honvédelmi miniszter szerint a kivonulás a gyengeség jele lenne. Juhász szerint közvetlen terrorveszély sem fenyeget, a kormány mindenesetre megerősíti a biztonsági intézkedéseket.
Fokozzák a biztonsági szolgálatok készültségét, bár Magyarországot nem fenyegeti közvetlen terrorveszély - jelentette be a honvédelmi miniszter a nemzetbiztonsági kabinet keddi ülése után. "A látható rendőrségünk még láthatóbb lesz, tömegközlekedési eszközökön, beleértve a metrót is, különböző áruházakban, különböző szállodákban és általában az utcán" - mondta Juhász Ferenc.

Szigorúbb határvédelem, szigorított bevándorlás

Szigorúbb lesz a magyar határőrizet is "különös tekintettel azokra az országokra, ahol és ahonnan általában a terrorcselekményekkel gyanúsított emberek mozognak, illetve mozoghatnak". Megszigorítják az idegenrendészeti döntéseket. Ennek értelmében minden esetben nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vonják azokat, akik Magyarországon menekültstátuszt kérnek.

Magyarországon nem kell félni közvetlen terrorcselekménytől, "veszélyeztetettségünk az elmúlt időszakban közvetve növekedett, de messze alul marad a nyugat-európai országok veszélyeztetettségén" - mondta a miniszter. Juhász szerint az Irakban szolgáló magyar kontingensre szükség van és "semmi nem veszélyezteti komolyabban" az iraki szerepvállalást. A miniszter "a közeljövőben" meglátogatja az iraki magyar kontingenst.

Támogatják a szupertitkosszolgálatot

A Nemzetbiztonsági Kabinet megbízta Bárándy Péter igazságügy-minisztert azzal, hogy vizsgálja meg a bevándorlási szabályok szigorításának esetleges lehetőségét - közölte. A kabinet megbízta Lamperth Mónika belügyminisztert is, hogy az uniós tagállamok pénteki rendkívüli belügyminiszteri értekezletén támogassa azt a kezdeményezést, amely egy közös információszerző szervezet és egy közös, terrorizmussal kapcsolatos adatbank kialakításáról szól.

Juhász elengedhetetlennek tartja a koordinációt a különböző titkosszolgálatok, a rendőrség, a katasztrófavédelem és a határőrség között. Ezért ezek a szervezetek heti rendszerességgel konzultálnak annak érdekében, hogy feltárják az ország biztonságát veszélyeztető problémákat.

Gyengeség lenne kivonulni

A spanyol iraki misszió esetleges visszavonás "belpolitikai döntés és belügy" - mondta Juhász. A miniszter szerint ugyanakkor "rossz üzenet az, hogyha terrorcselekmény hatására egy nemzet kivonul" mivel ez gyengeséget sugall és azt üzeni, hogy a terrorizmusnak van létjogosultsága. "Éppen a jelenlétünkkel járulunk hozzá ahhoz, hogy a terrort visszaszorítsuk, éppen a nemzetközi szerepvállalás az, amely lehetőséget biztosít arra, hogy lokalizáljuk, illetve korlátozzuk azokat, akik terrorcselekmények elkövetésével vádolhatók" - mondta Juhász.

"A magyar katonák nem kormányzati, hanem parlamenti döntés alapján, humanitárius szolgálatot teljesítenek. Létszámuk is jóval kisebb, mint a spanyol erőké, akiknek kint-tartózkodása katonai természetű" - jelentette ki Medgyessy Péter. A kormányfő honvédelmi miniszterével egyetértésben a biztonsági intézkedések megerősítését ígérte.