Szakmai mulasztások a Terror Háza körül

2002.01.31. 16:09
A terézvárosi jegyző szakmai mulasztásai miatt semmisítette meg a fővárosi önkormányzat panaszára a Fővárosi Közigazgatási Hivatal a Terror Háza múzeum kialakításánál a tető-meghosszabbításra és a járdán emelt pengefalra kiadott építési engedélyt-jelentette az MTI.
Urbán András építésügyi főosztályvezető az MTI-nek csütörtökön kifejtette, hogy a VI. kerületi jegyző abban hibázott, hogy nem kérte meg előzetesen az Andrássy út tulajdonosának, a fővárosi önkormányzatnak a hozzájárulását. Ugyanakkor az építési engedélyben rögzítette, hogy a főváros utólagos jóváhagyására szükség van. Mulasztás történt akkor is, amikor a jegyző nem értesítette az építési engedély kiadásáról a fővárost.

Mivel azonban ennek nincs jogvesztő hatálya, a közigazgatási hivatal jogszerűen lefolytathatta a főváros által december végén benyújtott panasz kivizsgálását. A főosztályvezető szerint a jegyző hibái nem jelentősek, hiszen számtalanszor előfordul, hogy az építési engedélyeket csak feltételekkel adják meg. Az sem egyedi eset, hogy időnként valakinek a mulasztása miatt nem kap értesítést az adott ügy valamelyik érintettje.

Jogszerű átalakítás

Az építésügyi főosztály vezetője elmondta, hogy a múzeum kialakítása teljesen jogszerűen zajlik. A műemlékvédelmi szakhatóság ugyanis városképileg előzetesen hozzájárult az épület színének megváltoztatásához, a feliratot tartalmazó tető meghosszabbításához és a járdán kialakítandó pengefalakhoz. A főosztályvezető kitért arra is, hogy miután a múzeum döntően már elkészült, a VI. kerület új eljárása során nem építési engedélyt, hanem fennmaradási engedélyt adna ki. Ehhez azonban szükség van a főváros hozzájárulására is. Ha a főváros ezt megtagadja, a jognyilatkozat pótlása a bíróságtól is kérhető.

Valaki fizetni fog

A fennmaradási engedély kiadásához ismét be kell szerezni az előírt iratokat, köztük a megvalósult terveket is. A főosztályvezető úgy véli, hogy a múzeum február 24-én jogszerűen megnyithatja kapuit attól függetlenül, hogy az engedélyezési eljárásra 60 napos határidő áll rendelkezésre. Hozzátette, hogy az eljárás során annak, aki megkapja majd a fennmaradási engedélyt, bírságot kell fizetnie.

Schmidt Mária közleménye
A Terror Háza Múzeum február 24-re tervezett megnyitását nem befolyásolja a Fővárosi Közigazgatási Hivatal Építésügyi Főosztályának határozata, amely új eljárás lefolytatására utasította az I. fokú építésügyi hatóságot - tartalmazza Schmidt Mária főigazgató közleménye, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez. Az intézmény vezetőjének tájékoztatása szerint az építésügyi főosztály január 21-én kelt - a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak csütörtökön kézbesített - határozata alapján az Andrássy út 60. szám alatti épületen a folyamatban lévő külső homlokzati kivitelezési munkálatokat leállították. A közlemény szerint "a korábbi, jogerős záradékkal ellátott építési engedély alapján a munkák zöme elkészült, ezért a homlokzat- építészeti munkálatok szüneteltetése a Terror Háza Múzeum 2002. február 24-én 17 órára tervezett megnyitását nem befolyásolja."