Jogász, 1957-ben született Bácsbokodon. A pécsi egyetem elvégzése után a Somogy megyei tanácson dolgozott különböző beosztásokban, a rendszerváltás után ugyanott osztályvezető. Az MSZMP-nek 1987-től, az MSZP-nek 1989-től tagja, 1994-től a szocialisták országgyűlési képviselője. Az MSZP-ben 1998 és 2000 között érte el a legmagasabb pozíciót, az alelnökséget, 2004-ben sikertelenül indult a pártelnöki posztért. Medgyessy Péter 2002-ben kérte fel a belügyminiszteri posztra, pozícióját Gyurcsány Ferenc mindkét kormányában megőrizte.
Legfőbb kihívások
- A megyerendszer megszüntetése, regionális közgyűlések választása 2008-ban
- A kistérségi rendszer koncentrálása
- A területfejlesztési rendszer decentralizálása
Esélyek, buktatók, ellenlábasok
Szekeres Imre mellett Toller László, Juhász Gábor és Botka László neve is felmerült a posztért folyó versenyfutók nevei között. Szeged polgármestere, ha nagyon akarta volna, elfoglalhatta volna a bársonyszéket, de neki egyelőre többet ér a városvezetés.
Kinek az embere?
Már az is meglepetés volt, hogy Medgyessy Péter bukása után is posztján maradhatott a Kovács László köpönyegéből kibújt Lamperth Mónika. Ezt nem annyira képességeinek, mint pártalkunak köszönheti. Az MSZP-s béke egyik záloga, hogy a második Gyurcsány-kormánynak is a tagja.
Ő mondta
"Jövő évben is, ugyanúgy mint az idén, a kormánynak az a szándéka, hogy garantálja az európai uniós forrásokhoz szükséges önerőt" (Az EU Önerő Alapról 2005. októberében)
A férjemnek semmilyen viszonya, semmi köze nincs a brókerbotrányhoz. Nem tulajdonítok jelentoséget az ilyen fényképeknek, huszonöt éve vagyunk házasok. Én ot kívül-belül alaposan ismerem. Becsületes, tisztességes, egyenes ember, az volt világ életében. (2005. áprilisi Nap-kelte-nyilatkozat azt követően, hogy nyilvánosságra került egy fénykép, amelyen férje, Jegesy András koccint Kulcsár Attilával.)
"Nem tudom, hogy honnan merítik az erkölcsi tőkét és bátorságot ahhoz, hogy ezt a parlament alakuló ülésén elmondják" - mondta Lamperth Mónika az országgyűlés alakuló ülésén, miután Balsai István bejelentette, hogy a Fidesz nem szavazza meg a Országos Választási Bizottság és a belügyminiszter választásokról szóló beszámolóját, amely azt tartalmazta, hogy a választások az egész országban törvényesen zajlottak le. (2006 május 16.)