Judit
-2 °C
8 °C

Három és fél millió alatt a távozó tévéelnök fizetése

2001.01.30. 14:20
Az MTV kuratóriumának elnöke csak jogerős bírósági végzés esetén hajlandó nyilvánosságra hozni, mennyit keres az MTV felmentésre váró elnöke. Így az sem tudható még, hogy mekkora végkielégítésre jogosult Szabó László Zsolt, holott az adatvédelmi ombudsman szerint a köztévé és a közrádió első emberének a fizetése közérdekű adat. Szabó László Zsolt egyik elődje, Peták István például havi 1,2 millió forintért végezte munkáját. A köztévé mostani elnökének fizetéséről viszont csak annyi tudható, 3,5 millió forintál kevesebbet visz haza havonta.

Csak jogerős bírósági végzés esetén hajlandó közölni a hamarosan távozó tévéelnök fizetését - közölte az Indexszel Bakó Lajos, az MTV-közalapítvány csonka kuratóriumának MDF-es elnöke. Így az sem tudható, mennyi lesz a távozó elnök végkielégítése. De még csak az sem, hány havi fizetésre jogosult a távozó vezető. Az erről szóló információ ugyanis szintén annak a szerződésnek a tárgya, amelyet Bakó Lajos kötött a tévéelnökkel, ennek egy-egy példánya pedig csak a két elnök páncélszekrényében lelhető fel.

Nőtt a veszteség, elfogyott a vagyon
Szabó László Zsoltot azért szeretné meneszteni a tévé kuratóriuma, mert Orbán Viktor egykori bizalmasa elnöksége két és fél éve alatt gyakorlatilag elfogyott a Magyar Televízió teljes vagyona. Hiába távolítottak el, majd ezer tévés dolgozót, a köztévé vesztesége nemhogy csökkent volna, hanem tovább növekedett. Míg például a tavalyi évre hatszázmilliós nyereséget terveztek, a veszteség az év végére több milliárdos lett. A tévé utolsó jelentős értéket képviselő filmarchívumát éppen ez idő szerint próbálják pénzzé tenni. Az elnöknek csupán addig biztosított a pozíciója, amíg el nem készíti a köztévé 2001-es üzleti tervét, melyet immár többször is visszadobott a tévékuratórium. Az elnök ugyanis milliárdos veszteséggel terveztette a terveket, noha a kuratórium világossá tette: csak olyan költségvetést hagynak jóvá, amely nullszaldós eredménnyel kalkulál.
Benda Gyöngyi, a köztévé szóvivője úgy véli: az elnök fizetéséről csak Bakó Lajos adhatna tájékoztatást, Bakó szerint pedig csupán az érintett, Szabó László Zsolt. A tévéelnök telefonhívásunkra nem reagált, így tőle sem tudhattuk meg: mennyi, az annyi. Peták István, a részvénytársasággá alakult köztévé első elnöke egyébként leváltásáig havi 1,2 millió forintot vihetett haza - számolt be akkoriban a sajtó.

Majtényi László 1997-ben az akkori tévéelnök kérdéseire adott válaszában kifejtette: üzleti titokra hivatkozva az MTV gazdálkodásával kapcsolatos adatok nyilvánosságának korlátozása - tekintettel az intézmény közfeladataira - más gazdálkodó szervezetekhez képest jóval szűkebb körben fogadható el. Minthogy az MTV Rt. nem kis részben közpénzekből gazdálkodik, e pénzek felhasználásának ellenőrizhetősége közérdek, ezért az ezzel kapcsolatos adatokat mindenki megismerheti. Egy újságíró érdeklődött, hogy a Magyar Televízió Rt. és a Magyar Rádió Rt. elnökének fizetése közérdekű adat-e. Majtényi válasza igen volt.

Bakó Lajosnak, állítása szerint, semmilyen érdeke nem fűződik az információ eltitkolásához, a törvények azonban megkötik a kezét. Bakó ismeri ugyan Majtényi László állásfoglalását, ez azonban szerinte nem kötelező érvényű. Bakó arra a felvetésünkre, megfelel-e a valóságnak, hogy Szabó László Zsolt bruttó fizetése 3,5 millió forint azt válaszolta: ennél azért kevesebb pénzért vezeti a köztévét az elnök.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.