Ambrus
-7 °C
3 °C

Első fokon pert vesztett a Tilos

2004.05.10. 14:31
Helyben hagyta a Tilos rádió műsorszolgáltatási jogának harmincnapos felfüggesztését, valamint az írásbeli utolsó figyelmeztetést megfogalmazó ORTT-döntést a Fővárosi Bíróság hétfőn, nem jogerős, elsőfokú ítéletében. A Műsorszolgáltatási Alap pályázataiból való kizárásra azonban nem volt joga a médiatestületnek.
Marad a hamincnapos felfüggesztés, érvényes az írásbeli "utolsó figyelmeztetés", mondta ki a Fővárosi Bíróság hétfőn a Tilos rádió és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ügyében. A bíróság szerint megalapozott volt az ORTT januári döntése, amellyel a rádió harmincnapos kényszerműsorszünetéről és az "utolsó figyelmeztetésben" való részesítésről rendelkezett. Az ORTT döntését a rádióban decemberben elhangzott, keresztényellenesnek mondott kijelentések előzték meg.

A pályázatoktól nem tilthatják el

Név nélkül nyilatkozó források közölték, a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Műsorszolgáltatási Alap pályázataiból való féléves kizárás - ami szintén a Tilost sújtotta volna - nem tartozott az ORTT hatáskörébe, mivel az nem közigazgatási, hanem polgári ügy.

A Tilos rádió vezetéséhez közel álló, neve mellőzését kérő nyilatkozó elmondta, minden bizonnyal fellebbeznek a döntés ellen. Ha élnek a lehetőséggel, a határozatot a jogerős döntésig nem kötelesek végrehajtani.

Januárban függesztették fel az ORTT-határozatot

A Fővárosi Bíróság január 28-án függesztette fel az ORTT azon határozatának végrehajtását, amely harminc napra megvonta a Tilos rádió műsorszolgáltatási jogosultságát, így az adás másnap 0 órakor újraindult.

A Tilos rádió műsorszolgáltatási jogosultságát néhány, decemberben elhangzott, keresztényellenesnek nevezett kijelentés miatt függesztette fel a médiahatóság. A rádiót emellett hat hónapra kizárták a Műsorszolgáltatási Alap támogatásából és "utolsó figyelmeztetésben" részesítették.

A Tilos rádióban az egyik műsorvezető tavaly szenteste azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt". 2003. december 9-én a karácsonyi köztéri keresztekről szólva a rádióban az hangzott el: "mennyivel keresztényibb cselekedet lett volna ezeket a fákat fölaprítani, fölhasogatni, és szétosztani a szegény emberek között".

Ítélethirdetés után sem az alperes, sem a felperes jogi képviselőjét nem sikerült az MTI-nek elérnie.