Soha az életben nem derül ki
Civil szervezetek és kutatóműhelyek több mint egy éve intenzíven bírálják az új államtitok-törvény tervezetét, mondván hogy az elképesztően széles körben tenné lehetővé a közérdekű információk titkosítását. Földes Ádám, a Társaság a Szabadságjogokért információszabadság programjának vezetője, és Molnár Péter, a CEU Médiakutató Központjának szólásszabadságjog kutatója elérték, hogy a törvényt előkészítő Miniszterelnöki Hivatal nyilvánosan vitassa meg a tervezetet, amelynek legújabb változatát törvényjavaslatként tavaly decemberben fogadta el a kormány.
Hol tart most a titoktörvény tervezete, erősíti majd az új törvény az információszabadságot, vagy éppen ellenkezőleg?
Földes Ádám: A hatályos törvényt 1995-ben, rohamtempóban fogadták el, mert a pártállami titokszabályozást az Alkotmánybíróság teljesen megsemmisítette, és ha a parlament nem fogadta volna el az új törvényt, minden államtitok felszabadul. Összekalapáltak valamit, ami nem lett túl jó, de a minimum demokratikus standardoknak megfelelt.
Ehhez képest amit most, tizenhárom év után összeraktak, a nyár végén még messze alatta maradt a hatályos törvény színvonalának, nemzetközi összehasonlításban is nagyon gyenge volt, és a magyar alkotmánynak sem felelt meg. Év végére viszont már egy jóval színvonalasabb változatot készítettek. Remélem, hogy innen már nem lépnek vissza.
Molnár Péter: A titoktörvény az információszabadsággal nagyon szorosan összefüggő törvény. 1992-ben, amikor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény megszületett, akkor annak a közérdekű adatok nyilvánosságáról, azaz az információ szabadságáról szóló fejezete világviszonylatban is korszerűre sikerült. Ebben még a rendszerváltás szelleme tükröződött: a sajtószabadság, az állam átláthatósága, a közérdekű adatok megismerhetősége olyan értékek voltak, melyeket ez a szabályozás erősen támogatott.
Ezt tovább erősítette a 2005-ös törvénymódosítás, és az elektronikus információszabadság-törvény megszületése. Ehhez képest a titoktörvény tervezete még mindig nagy visszalépéseket is tartalmaz. A titkosítás bírósági felülvizsgálatánál például nem a titoktörvényt igazítaná az információszabadság-törvényhez, hanem fordítva, és a titkosítás felülvizsgálatának kezdeményezése kapcsán a tervezet az információszabadság-törvény szóhasználatával szemben nem az igény, hanem a kérelem szót használja.
A közérdekű adatok nyilvánosságáról, és az elektronikus információszabadságról szóló magyar törvényeket áttörésként ünnepelték a civil szervezetek.
MP: Az információszabadság szabályozásában világszerte gyakran hivatkoznak a magyar példára, és világtendencia az információszabadság erősödése: 1992 óta az országok versengve fogadják el az információszabadság-törvényeket, és 2006-ban az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróság az első olyan nemzetközi bírósági döntést is meghozta egy chilei környezetvédelmi ügyben, amelyben emberi jognak tekintik az információszabadságot. Ebben a kontextusban Magyarországnak egy útja van, hogy erősítse a korábban példaértékűnek számító törvényét.
Ehhez képest a titoktörvény tervezete ellen a TASZ tíz pontos listával tiltakozott.
FÁ: December elején az illetékes miniszter, Szilvásy György bejelentette, hogy a kormány elfogadott egy szövegtervezetet a titoktörvényről, és ötpárti egyeztetésre terjeszti elő. Erre reagáltunk azzal, hogy összeszedtük, hogy az utolsó általunk ismert szöveg alapján milyen súlyos hiányosságai vannak a tervezetnek, amit a kormány megint a nyilvánosság mellőzésével fogadott el.
Tiltakozásunk után két héttel a MeH Nemzetbiztonsági Irodája megküldte a decemberi szövegváltozatot és kiderült, hogy a korábban tett észrevételeink közül jó néhányat komolyan vettek, és így az új változat fényében listánk felére fogyott.
MP: Még tavaly júniusban tartottunk a CEU-n a tervezetről egy konferenciát, amelyet Földes Ádámmal közösen szerveztünk a CEU Médiakutató Központja, illetve a TASZ részéről. A rendezvény végén felvetettem, hogy a MeH viszonozza a meghívást, amit meg is tettek. Kikötöttük, hogy az egyeztetés, amelyre végül három alkalommal került sor, nyilvános legyen, és abban bárki résztvehessen.
Az információszabadsággal foglalkozó különböző szervezetek és kutatóműhelyek javaslataiból több is bekerült a tervezetbe, de egy részük csak B változatként. A B változatot tudomásom szerint a kormánypártok közül egyelőre az SZDSZ támogatja, de a közvélemény figyelme által kísérendő ötpárti tárgyalásokon remélhetően mindegyik párt támogatását elnyeri. Ez kell ahhoz, hogy a sajtószabadság magyarországi hagyományához méltó nyilvánosság garantálja a közhivatalok közérdekű működését.
Milyen konkrét problémáik vannak a kormány által elfogadott törvénytervezettel?
MP: Olyan kérdésekről van szó többek között, hogy ne gyengüljön, és ne is maradjon változatlan, hanem erősödjön az ombudsmani és bírósági kontroll az adatok titkosíthatósága felett, hogy ne legyenek büntethetőek újságírók, illetve más civilek titoksértésért, és hogy a titokgazdák büntethetőségére vonatkozóan is alkalmazzuk az Európa Tanács 2002-es, információszabadságról szóló ajánlásában szereplő formulát a nyilvánossághoz fűződő közérdek elsőbbségéről.
Ha túlnyomó közérdek fűződik egy minősített adat nyilvánosságához, akkor még az egyébként a titok védelmére köteles hivatalnok is hozhassa nyilvánosságra a közérdekű adatot. A lényeg tehát az, hogy a főszabály a nyilvánosság legyen, a titkosítas pedig a szűkre szabott kivétel. A tét többek között a sajtó szabad működése és a korrupció visszaszorítása. Ha ez nem ér meg széleskörű nyilvános vitát, akkor miről szóljon a közbeszélgetés?
A TASZ feketelistája szerint a tervezet nem biztosít hatékony bírói kontrollt az indokolatlan titkosításokkal szemben. Ez mit jelent?
FÁ: Amikor valaki közérdekű adatot igényel, alkotmányos jogát gyakorolja. Mindenkinek joga van arra, hogy megismerje, hogy az állam mennyire hatékony, hogyan költi a közpénzeket, hogyan gyakorolja a közhatalmat. Egy jogállamban biztosítani kell, hogy ha gyakorlom az alapvető jogomat, és azt valahogyan, például titkosítással korlátozzák, akkor jogorvoslatot kaphassak. Ez általában valamilyen bírói fórumon szokott végződni. A nyári változatból ez lényegében hiányzott, de az új szövegben már benne van és ez egy igen pozitív fejlemény.
A TASZ korábban többször is bírósághoz fordult ilyen adatokért.
FÁ: Közérdekű adatokért rengetegszer fordult bírósághoz a TASZ: szép pert nyertünk a Hankookkal kötött szerződés ügyében, vagy az ÁPV Rt. erőműprivatizációs szerződésének ügyében is, ezeknél üzleti titkokról volt szó. Sikerült jogerősen pert nyernünk a Nemzetbiztonsági Hivatallal szemben is, amely a megszűnt minősítésű államtitkokról sem akart semmilyen részletet nyilvánosságra hozni.
Közérdekű adat, hogy az állam hogyan költi a pénzünket, hogyan gyakorolja a hatalmat, de ha ezt államtitokká minősítik, a bíróság lehet csak az igazi garanciája annak, hogy az alaptalanul elzárt információk nyilvánosságot kaphassanak.
MP: Az Óvás Egyesület is élt ezzel a lehetőséggel. A hetedik kerületi önkormányzattól nem kaptunk meg bizonyos adatokat, amelyeknek a nagy részét a bíróság viszont megítélte nekünk. A bírói hatalmi ág vezetői részéről mégis ódzkodás mutatkozik abban a tekintetben, hogy ilyen kérdésekben a bíróság ügydöntő szerepe erősödjön, pedig jogállamban senki nem lehet a maga bírója, az államtitkok ügyében sem, tehát nem lehet a végrehajtó hatalom kezében a végső döntés arról, hogy mi titkosítható és mi nem.
A TASZ szerint a törvénytervezet egy demokráciában megengedhetetlenül súlyos szankciókkal sújtja a titkokat nyilvánosságra hozó újságírókat, és a korrupciót vagy más visszaéléseket föltáró közhivatalnokokat.
FÁ: Az újságíróknak az a feladatuk, hogy a titkokat kikutassák. Teljesen egyetértek azzal a mondással, hogy a hír az, amit el akarnak titkolni, és minden más csak PR vagy reklám. Ha egy újságírót elzárnak attól a lehetőségtől, hogy akár államtitkok után kutasson, ha büntetőjogi fenyegetettség alatt áll, aki bármi ilyesmit leközöl, az nagyon veszélyes.
Milyen szankciókról van szó?
FÁ: A hatályos büntetési tétele az államtitoksértés alapesetének: 1-5 évig terjedő szabadságvesztés, ezt kockáztatja, aki minősített adatot nyilvánosságra hoz.
MP: Az utóbbi években is indultak eljárások újságírók ellen ezen az alapon, és már egy-két ilyen ügynek is megfélemlítő hatása lehet. A közérdekű adattal való visszaélés is bűncselekmény, de jóval enyhébb megítélés alá esik. Ez a rendszerváltás előtti szemléletnek felel meg, hiszen az állam titkosító érdekét helyezi előtérbe, azt védi erősebben. Ezt kell megfordítani.
Azáltal is, hogy ha egy szabályszerűen titkosított adatról egy hivatalnok azt gondolja, hogy a közérdeket szolgálja ha kiadja azt egy újságnak, akkor a bíróság mérlegelje: Az adat titkosságához erősebb közérdek fűződött-e, mint az adat nyilvánosságához, vagyis fennálltak-e a nyilvánosság főszabálya alól kivételt jelentő titkosítás feltételei, amit természetesen az államnak kell bizonyítania. Ha nem álltak fenn, akkor ne csak az újságíró, vagy más civil, de a hivatalnok se legyen büntethető az adat nyilvánosságra hozataláért, hiszen azzal a közérdeket szolgálta.
Amikor a vietnami háború idején a Pentagon egyik munkatársa a többek között a közvéleménynek a háborúval kapcsolatos folyamatos félrevezetéséről szóló, Pentagon-iratok néven híressé vált többezer oldalas jelentés nagy részét kiszivárogtatta először a New York Times-nak, aztán a Washington Post-nak is, a bíróság 6:3 arányban a kiszivárogtatott iratok közölhetősége mellett döntött, mivel a kormány nem tudta bizonyítani, hogy a közlés azonnali és helyrehozhatatlan kárt okoz az országnak.
FÁ: A whistleblowerekről, a sajtó bennfentes informátorairól van szó, ők azok az emberek, akik megkongatják a vészharangot ha korrupciót, hatalmi visszaéléseket, környezetszennyezést, vagy bármilyen más súlyos dolgot észlelnek. Vállalják a nyilvánosságra hozatal kockázatát, még ha államtitokról van is szó. Nemzetközi tendencia, hogy nem büntetjük ezeket az embereket, mert a tevékenységük a társadalom érdekében áll.
Azt is sérelmezitek, hogy a tervezet elmulasztja megerősíteni az adatvédelmi biztos felügyeleti jogait.
MP: Magyarországon közérdekű adatigénylés elutasításával szemben vagy bírósághoz lehet fordulni, vagy az adatvédelmi biztoshoz. Az adatvédelmi biztos az államtitkokba is beletekinthet, és megnézheti hogy megfelelően minősítették-e azokat. A jelenlegi szabályozás szerint, ha az ombudsman nem ért egyet a minősítéssel, akkor felszólíthatja a minősítőt a minősítés megváltoztatására, vagy megszüntetésére. Ha a minősítő nem ért egyet a biztossal, akkor 30 napon belül a minősítőnek kell bírósághoz fordulnia, és neki kell bizonyítania, hogy a biztos téved.
A törvény betűje nem szól viszont arról az esetről, ha a minősítő egyszerűen nem reagál a biztos véleményére. Ez a rendszerváltás után képtelenség lett volna, és az első biztos, Majtényi László álláspontját el is fogadták a hivatalok. E nyilvánosság-garancia változatlan megőrzéséhez mára sajnos szükségessé vált, hogy a törvény kifejezetten kimondja: Ha a minősítő határidőn belül nem reagál a biztos felszólítására, akkor automatikusan érvényesül a biztos álláspontja. Ezt a tervezet végre tartalmazza is, de a határidőt 60 napra növelné, pedig azt valójában le kellene rövidíteni, 15 napra.
Mit jelent az indokolatlan titkosítás?
FÁ: Ne lehessen arra használni titkosítást, hogy egy valakik számára kellemetlen történetet, például korrupciós ügyeket, törvénysértéseket, versenykorlátozásokat így tussoljanak el. Például a Gripen-jelentésekben nem tudjuk mi áll, de mindenki azt gondolja, hogy valakinek nagyon kellemetlen lehet. Ugyanez érvényes az olajos aktákra is. A hatályos törvény kilencven év titkosítást nagyon könnyen megenged.
Ez alapján mostanában kerülhetne nyilvánosságra az, hogy 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia hogyan szerepelt az első világháborúban. Az újabb szövegváltozat ezen a téren is előrelépést jelent, és az amerikai titokszabályokhoz hasonlóan tiltja, hogy a titkosítást kellemetlenségek eltussolására használják.
MP: A túltitkosítás szégyenteljes, különleges példája, hogy Magyarország az egyedüli ország a régiónkban a volt kommunista országok közül, ahol a rendszerváltás előtti titkosszolgálatok irataihoz való hozzáférés még mindig nagyon korlátozott. A tervezet az amerikai szabályozás mintájára végre nem csak azt tartalmazza, hogy milyen szempontok alapján lehet titkosítani egy adatot, hanem azt is, hogy milyen szempontok szerint nem lehet titkosítani.
Hogyan akadályozhatná meg a törvény a túltitkosítást?
MP: A túltitkosítást a törvény összefüggő garanciarendszerének kell kizárnia. Vitatott esetekben nem döntheti el a titkosításban érdekelt szervezet, hogy olyan szempont alapján titkosított-e, amelyik alapján tilos titkosítani. Ennek eldöntése az ombudsman és a bíróság feladata. Mind a titkosíthatóság, mind a titkos irat közléséért való büntethetőség kérdésében vizsgálni kell, hogy valóban erősebb közérdek fűződik-e a titkosításhoz, mint a főszabályként érvényesítendő nyilvánossághoz. Végső soron a bíróság hivatott dönteni ezekben a kérdésekben, és a bíróságoknak büszkén vállalniuk kell ezt az ellenőrző szerepet.
A TASZ szerint szükség volna egy nyilvános iktatóra is, amely nyomon követhetővé tenné a titkosítások felülvizsgálatát, illetve megszűnését.
FÁ: A törvény meghatározza, hogy kinek van titkosítási jogköre, mennyi időre minősítheti szolgálati vagy államtitoknak az adatot, és melyek azok a fontos államérdekek, amelyek miatt egy adatot minősíteni lehet. Ahhoz, hogy ezt ellenőrizni lehessen, kellene egy nyilvános iktató, ahol szerepel a dokumentum iktatószáma, tárgya, a minősítő személye, a titkosítás hossza, és így tovább. Így mindenki láthatná, hogy a dokumentumot mikor, miért minősítették, és mikor jár le a titkosítása.
Ha volna ilyen iktató, akkor folyamatosan ellenőrizhető lenne, hogy elvégzik-e a felülvizsgálatokat a minősítők, és hogy fennállnak-e még azok a körülmények, ami miatt egy állami kezelésben lévő adatot elzártak a nyilvánosságtól.
Svédországban már van ilyen nyilvános iktató, ott bárki megnézheti az államigazgatás összes levelét, hogy mi mozog. Így aztán ott szinte semmit nem minősítenek, mert arra egyből ráharap a nyilvánosság, hogy na ebben mi a titkos, ezt én kikérem, ez nagyon gyanús. Inkább halál unalmas címek alá rejtik az igazán fontos dokumentumokat, de nem minősítik. És aki elég ügyes és okos, az hozzá fog férni az adatokhoz, megismerheti hogy hogyan működik az állam.
MP: Ez a jegyzék nagyon nagy lépés lenne az átlátható állam megvalósítása felé, segítené a közérdekű adatok iránt érdeklődőket. De ehhez is szemléletváltásra van szükség: A titkosítás rendszerváltás előtti örökségével szemben az a jó, ha az emberek tájékozódni akarnak a közügyekről, és részt akarnak venni azok intézésében. Ez persze nem érdeke azoknak, akik a nyilvánosság kizárásával szeretnék a kavarásaikat lebonyolítani. Érdemes lesz figyelni a törvény vitája során, hogy melyik párt fogja támogatni a közügyek nyilvánosságát, és melyik a titkosítás szélesebb lehetősége által a korrupciót.
FÁ: Peres tapasztalataink szerint rengeteg állami szervnél hatalmas rendetlenség van. Még ha csak egy nem minősített, átlagos, közérdekű adatot kérünk, akkor is gyakran kiderül, hogy nem találják, azt sem tudják hogy kinél van, kinek a hatásköre. A nyilvános iktató ezen a problémán is segítene.
A törvénytervezet egyik neuralgikus pontja a minősíthető adatköri jegyzék, amelyre a civilek szerint szükség is van, meg nem is. Hogy is van ez?
MP: A jelenleg hatályos titoktörvényben egy hosszú titokköri jegyzék számtalan titkosítható adatfajtát felsorol. Vagy ezt a listát rövidítjük le, vagy a már említett amerikai szabályozás példáját követve csak néhány, nagyon szűken megfogalmazott szempontot adna meg a törvény arra nézve, hogy milyen közérdek alapján titkosíthatóak adatok, és annak a vizsgálata lenne döntő, hogy erősebb közérdek fűződik-e egy adat titkosságához, mint a nyilvánosságához. Ha elég szűkre szabott a néhány szempont, akkor ez a jobb megoldás, mert ehhez szorosan hozzátartozik a közérdek említett érdemi vizsgálata. A legutóbbi tervezet a néhány szempontot megadó változatot tartalmazza, de olyan tág megfogalmazásokkal, mint a „Magyar Köztársaság gazdasági tevékenysége". Ennél még a lerövíditett titokköri jegyzék is jobb.
FÁ: A TASZ álláspontja ebben a kérdésben az, hogy meg kell tartani a titokköri jegyzéket, de minél szűkebbre kell szabni a titkosítható adatok körét. Erre azért van szükség, mert most a minősítők bármilyen adatra egyből azt mondják, hogy államtitok, holott néha épp a honlapjukon lenne a helye a kért információnak. Ha teljesen szabad kezet kapnának, akkor az ilyen ügyekben már nem csak a hivatalnokok abszurd humor iránti vonzalmáról lenne szó, hanem súlyos küzdelmeket kellene folytatni olyan adatokért is, amelyeknek a legnagyobb nyilvánosságot kell élvezniük.
Egyáltalán kinek van titkosítási joga?
FÁ: Erről van egy több mint húszpontos lista a hatályos titoktörvény elején. Gyakorlatilag minden közhatalmi szerv titkosíthat, plusz például a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója is. Ez a lista indokolatlanul hosszú, bőven elég lenne a fele is. Az újabb szövegváltozat ezen is javított.
Azt is sérelmezik a civilek, hogy a törvénytervezet nem biztosít az indokolatlanul megfigyelt állampolgárok részére hozzáférést a rájuk vonatkozó adatokhoz, nem nyújt számukra információs kárpótlást.
FÁ: Az információs kárpótlás fogalma akkor kerül elő leggyakrabban, ha az elmúlt rendszer által megfigyelt polgárokról beszélünk. Most azt mondjuk, hogy jogállamban élünk, és a titkosszolgálatok jogállami módon működnek. Ezzel együtt, ha például engem titkosszolgálati módszerekkel megfigyelnek, tehát átkutatják a lakásomat, lehallgatják a telefonomat, felbontják a leveleimet, elolvassák az e-mailjeimet, akkor súlyosan beleavatkoznak a magánszférámba. Ezzel az alkotmány által védett alapjogomat csorbítják, tehát legalább később, az ügy lezárulta után szeretném megtudni, hogy velem ez történt.
Sokan szeretnék megtudni azt is, hogy a Kádár-rendszer titkosszolgálata anno mit művelt velük, de ha még azt sem lehet, miért adnának ki ilyesmikről frissebb adatokat?
FÁ: Európában már Strasbourgba is eljutott egy ilyen ügy: Hollandiában az egyik katonai titkosszolgálat igen súlyosan megsértette sok tucat ember információs önrendelkezési jogát. A holland államot elmeszelték ebben az ügyben, és Hollandia új szabályozást fogadott el emiatt. A rendszerváltás óta eltelt időszakban más példa is van arra, hogy az érintettek betekinthettek a rájuk vonatkozó titkosszolgálati aktákba.
Magyarországon is?
FÁ: Elvileg Magyarországon is kikérhetem, de az illetékes titkosszolgálat erre csak annyit válaszol, hogy nem figyeltük meg magát, vagy hogy esetleg megfigyeltük, de ennél többet nem mondhatunk. És ezzel pont, soha az életben nem derül ki, mi történt valójában. Lehet bírósághoz is fordulni, de eddig ennek a szabályai nem voltak igazán kidolgozva, ez most javul valamit, de messze van a tökéletestől.
Ehhez képest mit szeretnének a civil jogvédő szervezetek?
FÁ: Azt, hogy ha tudom hogy megfigyeltek, akkor minimum azokba az aktákba betekintést nyerhessek, amelyek rólam szólnak. Feltéve, hogy az ügyet már lezárták. Az ideális pedig az lenne, ha maguktól küldenének egy levelet, hogy megfigyeltük ilyen-olyan módon, lezárult az ügy, szíves elnézését kérjük, reméljük, hogy ezzel az információval sikerült jóvátennünk azt, hogy beavatkoztunk a magánszférájába.
Nem túl idealista ez a megközelítés? Az emberek túlnyomó többsége a kárpótlásról a pénzre asszociál.
MP: Az információszabadság nem csak arról szól, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez való jogunk érvényesül-e. Hanem arról is, hogy ha nem érvényesül, akkor az adóforintokból sokkal több ellopható korrupció útján. Tehát ez egy olyan szabadságjog, aminek a gazdaság működésére, a költségvetésre, a közpénzek elköltésére közvetlen hatása van. Ha ezt sikerül világossá tenni, akkor közismertté válhat Magyarországon az információszabadság szó jelentése.
FÁ: Ne hagyjuk ki azt sem, hogy a titkosszolgálatok aktív alakítói a politikai életnek: néha egy-egy minősített dokumentum csak úgy kiszivárog. Maguktól nem sétálnak ki dokumentumok ezektől a szervezetektől. Ez nagyon súlyos működési zavarokra utal, és egy jó titoktörvény ezen is segíthet. De a hatályos törvény nem jó, a gyakorlat még rosszabb, az új tervezet utolsó változata bíztató, de a Parlamentben még bármi töténhet vele, akár az is, hogy végül mélyen a hatályos törvény szintje alá megy.
A TASZ szerint például gyengíti a minősítések felülvizsgálati rendszerét, és súlyosan veszélyezteti a minősítések indokoltságának számonkérhetőségét. Ez mit jelent?
FÁ: Amikor minősítenek egy adatot, akkor alapjogot korlátoznak, valamilyen fontos állami érdekre hivatkozva: külpolitika, nemzetbiztonság, honvédelem, és így tovább. Ehhez indoklásra van szükség, amit csatolnak a dokumentumhoz. A nyári tervezetben az állt, hogy a dokumentumok nagyobb részéhez nem is kell ilyen indoklásokat írni. Viszont ha nem írnak ilyet, akkor nem derül ki, hogy mi volt az oka, hogy elzárták az adott dokumentumot a nyilvánosságtól. Ettől az ötlettől szerencsére most mégis elállt a jogalkotó.
Talán csak spórolni akartak ezen.
FÁ: Az egész minősítési rendszer nagyon költséges. Adminisztratív, fizikai, személyzeti és elektronikai biztonsági intézkedésekre van szükség. Az egész rendszernek nagyon logikusan, zártan kell működnie. Ha egy adat nagyon szenzitív, azt vastagabb páncélszekrénybe rakják, erősebb riasztórendszert kap, és így tovább.
Ha a magyar állam mindent maximumra minősít - és úgy tűnik most ez a gyakorlat -, annak nagyon komoly költségvonzatai vannak. Ezekről a költségekről semmit nem tudunk. Eközben egy sor dokumentumot teljesen felesleges elzárni - nem csak a költségek miatt, hanem mert sokkal nehezebb kezelni, kommunikálni a minősített adatot, és ez lelassítja, döcögőssé teszi az egész államigazgatást.
MP: A csernobili katasztrófa idején napokig visszatartották azt az információt, hogy a saláta és más hasonló élelmiszerek sugárfertőzöttek lehetnek. Olyan szabályozásra van szükség, amely szerint nem büntethető az a valójában elismerést érdemlő hivatalnok, aki egy ilyen információt eljuttat a sajtónak.
Ezért kell az új törvényben rögzíteni, hogy büntethetőséget kizáró ok legyen az, ha túlnyomó közérdek fűződik a titkos adat nyilvánosságához. Ezzel is gátat kell vetni a túltitkosításnak, ami amellett, hogy segíti a korrupt ügyek akadálytalan lebonyolítását, egyúttal kiskorúnak is tekinti a polgárokat. Egy környezeti katasztrófa esetén is jogunk van tudni mindenről, és éppen a tájékozatlanság kelthet pánikot.
FÁ: Nehezen mérlegelhető, hogy mihez fűződik komolyabb közérdek: a titkossághoz, vagy a nyilvánossághoz. Továbbra sem egyszerű a dolga annak, aki egy ilyen információt nyilvánosságra hoz. De a jó bírói gyakorlat ezt meg tudná oldani. Rá lehet ezt bízni az igazságszolgáltatásra.
Mikor kerül ez a törvénytervezet a parlament elé?
MP: A tavasszal tárgyalandó törvényjavaslatok között már megjelent a parlament honlapján. A korábbi terv szerint 2007 végéig kellett volna elfogadni az új törvényt. Sürgős a jó új szabályozás megalkotása, de az a legfontosabb, hogy korszerű, és az információszabadságot erősítő törvény szülessen, összhangban az ennek megfelelő világtendenciával, és a történelmi hagyományunkkal, amelyben a szólás és a sajtó szabadsága kitüntetett érték.
Ne érhessen újságírókat retorzió azért, mert a munkájukat végzik, mert közügyekről akarják tájékoztatni a közvéleményt. A törvénynek a lehető legnagyobb mértékben védenie kell a közérdekű adatokat nyilvánosságra hozó civileket, köztük az ilyen adatokat mesterségükből adódóan közzétevő újságírókat, és még a minősített adatok megőrzésére hivatott hivatalnokokat is, ha az általuk hozzáférhetővé tett adatok titkosságához nem fűződött erősebb közérdek, mint az adatok nyilvánosságához.
A tervezetben azonban mindez csak B változatként szerepel. Nagyon jelentős részben az újságírókon és a sajtón is múlik, hogy a várható ötpárti tárgyaláson és a parlamenti vitában végül hogy alakul ennek a sajtó szabad működése szempontjából létfontosságú szabályozásnak a tartalma, hogy sikerül-e széleskörű nyilvános vitában érvényre juttatni a jogállamnak megfelelő szemléletet, azt hogy a nyilvánosság a főszabály, és a titkosítás a szűkre szabott kivétel.
