Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az ügynök marka, farka és torka

2006.02.09. 14:27
Naivitás lenne azt hinni, hogy ma a magyar titkosszolgálatoknak nincs szükségük beszervezett ügynökökre. A diktatúra korszakához képest a különbség legfeljebb az, hogy a totális ellenőrzés helyett ma feladatokhoz keresnek embereket, és persze minderről létezik törvény is. Az Indexet nem a James Bondok érdekelték, hanem az, kikből lehetnek a mai Szabó Istvánok. Kiderül, hogy a bölcsészeket az idealizmusukkal lehet megfogni, a mérnököket a szakmai becsvággyal, másokat csak kedvezményekkel vagy pénzzel, sok pénzzel. Az is ad vagy adott már információt a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, aki erről nem is tud.

„Ha információra van szükség, néha az a legegyszerűbb, hogy elmegyek a kiszemelt helyre, felmutatom az NBH-s igazolványt, és segítséget kérek. Az esetek 99 százalékában az emberek szívesen együttműködnek velünk, mert úgy érzik, ezzel az állam érdekeit szolgálják” – mondja egyik, értelemszerűen neve elhallgatását kérő nyilatkozónk.

„Eddig egyszer fordult elő, hogy egy cég vezetője nem volt hajlandó felvilágosítást adni. Akkor azt mondtuk neki: »Uram, az információt így is, úgy is meg fogjuk szerezni. Ha ön most nem segít, hamar találunk egy másik embert a cégnél, aki jelenteni fog nekünk erről és esetleg másról is.« Nem kellett többször mondani, az igazgatótól azonnal megkaptuk a kért adatokat.”

„Kétféle ember van: akit beszerveztek, és akit be fognak szervezni” – idézte több forrásunk is a titkosszolgálatok örökbecsű jelmondatát. Ez ma ugyanúgy érvényes, mint harminc vagy ötven évvel ezelőtt volt. Olyan emberekre, akik jelentenek a környezetükről, most is szükség van, akárcsak a Kádár-, a Rákosi- vagy a Horthy-rendszer idején.

Célzott ellenőrzés

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok

Magyarországon a Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Felderítő Hivatal mellett három polgári titkosszolgálat működik. Az országhatáron belül a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) illetékes, az országhatáron kívüli feladatokat az Információs Hivatal (IH) végzi, a titkos információgyűjtés, a fedőokmány-készítés vagy a megfigyelés a technikai, gyakorlati részét a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) végzi. A feladatok értelemszerűen nem mindig határolhatók el ilyen élesen, a szolgálatok bizonyos ügyekben együttműködnek.

Az országon belül tevékenykedő NBH-nak számos feladata van, így a külföldi kémek kiszűrése, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló törekvések, a pénzügyi biztonságot veszélyeztető lépések, a terrorcselekmények vagy a fegyver- és kábítószerkereskedelem megakadályozása.

Bár az ügynök szót nem használják, az NBH honlapján az olvasható, hogy a szolgálat „titkos kapcsolatot létesíthet magánszeméllyel”, a „saját személyi állománya és az azzal együttműködő természetes személyek védelmére, valamint a nemzetbiztonsági jelleg leplezésére fedőokmányt készíthet és használhat fel”. Az NBH munkatársai- szigorú törvényes felhatalmazás birtokában - „a nyomozás megtagadásának vagy megszüntetésének kilátásba helyezésével információszolgáltatásban állapodhatnak meg bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személlyel, ha az érintettel történő együttműködéshez fűződő nemzetbiztonsági érdek jelentősebb, mint az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdek.”

Van azonban néhány alapvető különbség a régi és a mai titkosszolgálatok működése között. A szolgálatok működését szigorú törvény szabályozza, így csak megfelelő felhatalmazás birtokában folytathatnak titkos adatgyűjtést. Mivel a nemzetbiztonság fogalma most egészen mást jelent, mint diktatúrában, az ügynöki hálózatnak már nem kell totálisan áthatnia a társadalom egészét.

A rendszerváltás előtt, 1989-ben nyolcezer hálózati személy dolgozott a BM III-as Főcsoportfőnökségének. A megfigyeltek listáján 165 ezer személy neve szerepelt. A szolgálatoknak ma sem pénzük, sem energiájik nincs arra, hogy a „házmesterszintig” mindenütt legyen emberük. Az öncélú, tömeges, az emberek magánéletére, politikai felfogására vonatkozó adatgyűjtésre ma nincs szükség.

Arra azonban különösen figyelnek, hogy az állam érdekeit veszélyeztető szférákból kapjanak megfelelő, közvetlen információt. A szakértő szerint ilyennek számítanak ma a szervezett bűnözés vagy a nemzetközi terrorizmus hazai csápjai, a szélsőséges politikai csoportok, a stratégiai vállalatok (energiaszolgáltatók, közműcégek), az informatika és távközlés területe, a NATO-hoz kapcsolódó tudományos-műszaki kutatások, a környezetvédelem és természetesen a pénzügyi-gazdasági élet.

„A fontos információk 95 százaléka nyilvános adatbázisokból, hivatalos aktákból, újságokból megszerezhető. A közvetlen források, az emberektől származó infók nélkül azonban nem lehet igazi eredményt elérni. Ezek néha többet érnek, mint a többi 95 százalék” – osztja meg tapasztalatait egy forrásunk. Tanuljuk meg a következő szabályt is: „Sokszor a hír igénye is államtitok, azaz nem mindig azt kérdezzük, amire valóban kíváncsiak vagyunk, és te sem tudod, hogy mire válaszolsz valójában, ha kérdeznek.”

Beépített emberek

Kit érdemes beszervezni? – tettük fel a kérdést a nemzetbiztonságot ismerő kapcsolatainknak. „Nem az ember a fontos, hanem az aktuális feladat. Ahhoz kell megkeresni az informátort – hangzott az egyértelmű válasz. – Lehet, hogy olyan helyen dolgozol, olyan emberek környezetében, akik egyszer csak valami miatt fontosak lesznek. Lehet, hogy csak éppen olyan fekvésű a lakásod, amelyikből rá lehet látni egy másikra, ahol érdekel minket valami.”

Szigorúan szakmai szempontból nézve 1957-ben az állambiztonsági szolgálatnak például teljesen mindegy volt, ki is az a Szabó István nevű 19 éves főiskolai hallgató. Őt és társait meg lehetet félemlíteni és rá lehetett venni arra, hogy jelentsenek. Nem Szabó István volt a fontos, hanem az, hogy az 56-os forradalom bukása után, a „márciusban újra kezdjük hangulatában” felderítsék, hogy az értelmiségi körökben, a művészek között kik táplálnak ellenséges érzelmeket a rendszer ellen.

Ma persze egészen más területekről van szükség információkra. Egy példa. Arab fiatalok ücsörögnek a törzskocsmájukban valahol Magyarországon. Nézik a tévét, beszélnek erről-arról, szóba kerül persze a politika, az iszlám és Európa helyzete is.

Lehet, hogy a diákok ártalmatlan egyetemisták, de mindenféle előítélet nélkül, esetleg megfelelő gyanú birtokában, a titkosszolgálat pontosan szeretné tudni róluk, nincsenek-e kapcsolataik valamilyen fanatikus vagy szélsőséges szervezettel. Szükség van tehát egy emberre, aki feltűnés nélkül ott tud ülni a kocsmában, esetleg el tud helyezni egy lehallgatót, vagy ha úgy hozza a sors, össze is tud barátkozni a társasággal.

Több lehetőség van a megfelelő személy megkeresésére. Rizikós, ha egy nem közülük való embert próbálnak rájuk állítani. Keresni kell hát egy lehetőleg arabul beszélő, arab országból származó embert. A legjobb az, ha a társaság egyik tagját szemelik ki és megpróbálják meggyőzni, hogy néha mondja el a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársának, miről is beszélgetnek a kocsmában.

Pénz, nők, becsvágy

Mivel lehet meggyőzni egy ilyen embert? Pénzzel, nővel, azzal, amit a legjobban szeret. Lehet, hogy nincs rendben a tartózkodási engedélye, vagy vaj van a fején, így a hatóság felajánlhatja nagyvonalúságát cserébe a segítségért. Ha az ember igent mond és jelent, ő már ügynök.

Persze az informátoroknak, segítőknek is különböző szintjeik vannak. Ma is van, aki beszervezési nyilatkozatot ír alá, és rendszeres kapcsolatot tart a Nemzetbiztonsági Hivatal tisztjével. Van viszont, aki nem is sejti, hogy a titkosszolgálatot látja el információval.

Őt eleve leplezett módon, „idegen zászló” alatt keresik meg, és egy fedett kapcsolaton keresztül foglalkoztatják. Ő lenne a legjobban meglepődve, ha 15-20 év múlva viszontlátná a nevét mint informátorét az NBH egyik aktájában, és megtudná, hogy karton is készült róla.

Bármikor megeshet velünk, egyszerű földi halandókkal is, hogy egy buliban, egy kocsmában, egy utazáson beszélgetünk valakivel. Egy hónap múlva elfelejtjük az arcát is, de mondtunk valamit, ami hasznos lehet a szolgálatnak, és ez, esetleg a nevünkkel együtt, egy aktába kerül. A lényeg azonban az, hogy „csak úgy spontán nem szoktak jelentgetni az ügynökök bárkiről; ők mindig feladatot végeznek, te ennek legfeljebb a hatósugarába kerülhetsz”.

A beszervezéshez ma már nincs szükség körömletépésre. „Egy emberen három hely van, amin keresztül be lehet szervezni: a marka, a farka és a torka” – idéz az NBH-s folklórból egyik nyilatkozónk. Vannak, akik hazafias elkötelezettségből, önként vállalkoznak az együttműködésre. Unatkozó nyugdíjasok ismét fontosnak érzik magukat, ha feladatot kapnak. „A bölcsészeket könnyű meggyőzni, mert ők naivak és idealisták. A mérnökökkel nehezebb a helyzet, de ha valami szakmai kihívás elé állítjuk őket, hasznos szakértelmükre apellálunk, hamarabb kötélnek állnak. Másnak kurvák kellenek, a harmadiknak pedig nagyon sok pénz” – avat be a beszervezés lélektanába egyik informátorunk.

A falnak is füle van

Az egyik kiapadhatatlan forrás a szervezett bűnözés köreibe való beférkőzéshez az, ha valaki bűncselekménnyel vádolható, és kedvezmények fejében ráveszik, hogy ossza meg a hatóságokkal információit. Az ilyen emberek szinte azonnal csapdába kerülnek, ha együttműködnek a hatóságokkal: kiszállni ebből a körből már nem tudnak. Meg lehet ugyanis fenyegetni őket, hogy a bűnözői körben elhintik, hogy téglák voltak, ami sokszor egyenlő a halálos ítélettel.

Az információszerzésnek természetesen ma már számos egyéb fejlett módszere is van. A nyílt adatbázisok megfelelő használatával és párosításával fontos információk nyerhetők. A klasszikus telefonlehallgatásnál is vannak ma már jóval kifinomultabb technikai módszerek.

Ma, például, már néhány száz méterről nyomon követhető egy iroda működésének szinte minden mozzanata: a beszélgetések, a monitorképek, a hálózaton átmenő információk. Természetesen ez ellen lehet védekezni, de kevesen védekeznek. Az emailekből egyébként nem feltétlenül a tartalom érdekli a szolgálatokat, gyakran jóval nagyobb információértéke van a kapcsolatok, kapcsolathálózatok feltérképezésének.