Torgyán a Fideszt támadja

2001.04.27. 22:10
A Fidesz elleni nyílt hadüzenetnek tartja Boros Imre PHARE-ügyekért felelős tárcanélküli kisgazda miniszter a Kis Újságban ma megjelent cikket, mely szerint a legnagyobb kormánypárt lefejezni készül az FKgP-t. Torgyán József kijelentette: az újságcikk az FKgP tagjainak döntő többségének és a szimpatizánsok tömegének véleményét tükrözi. Információink szerint az FKgP első embere a kormánykoalíció felmondását fontolgatja, emellett pedig kritizálja békítő szándékú párttársait.
Torgyán József
"Ahhoz, hogy a kétpólusú politikai rendszert a Fidesz kialakíthassa, mindenképpen szüksége van arra, hogy lefejezze a Független Kisgazdapártot, és Torgyán József helyére egy olyan személyt ültessen, aki a kisgazdapártot szétveri, ugyanazon forgatókönyv alapján, mint ahogy az a KDNP esetében is megtörtént" - olvasható az aláírással nem jegyzett, a Kis Újság mai számában, és a párt honlapján megjelent cikkben. Torgyán József a párt elnökségi ülése után kijelentette: az újságcikk az FKgP tagjainak döntő többségének és a szimpatizánsok tömegének véleményét tükrözi.

Torgyán kijelentette: május 5-i nagygyűlésükön értékeli a Fideszt, akkor jelenti be, hogy mit vár tőlük. Jelezte azt is, hogy Turi-Kovács Béla kisgazda környezetvédelmi minisztert meghívta a ceglédi rendezvényre. A pártelnök közölte: mindenképp ki kell nevezni Boros Imre helyett, különben felborul a koalíciós szerződés.

Orbán nem változtat a kabinet összetételén
Az ajtóm nyitva áll - mondta Orbán arra a felvetésre, miszerint valóban nem kíván tárgyalni a kormányt érintő kérdésekről Torgyán Józseffel. A kisgazda pártelnök ugyanis szerda délelőtt erre utalva közölte: a kormányfő nem térhet ki a Boros Imre Phare-miniszter visszahívását indítványozó kisgazda-döntés teljesítése elől, erről tárgyalni sem kell. A kormányszóvivő viszont valamivel később közölte, a miniszterelnök csak szakmai indokok alapján kíván változtatni a kormány összetételén, ám minthogy ilyen indok ma nincsen, éppen ezért a kormányfő nem is fog változtatni a kormány felállásán.
Az Index úgy tudja, hogy a kormányfő még jobban szét akarja választani a bal és jobb oldalt, s Torgyán Józsefre már nem számít, személye hiteltelenné vált. Ráadásul a Fidesz egyre inkább törekszik az önállóságra, a 2002-es választásokon csak végszükség esetén keres szövetségeseket. Torgyán az Indexnek nyilatkozó reformkisgazdák szerint most újból azt fontolgatja, hogy kilép a kormánykoalícióból, ám ebben nagyon kevesen támogatják.

Boros Imre PHARE-ügyekért felelős tárcanélküli kisgazda miniszter a Fidesz elleni nyílt hadüzenetnek tartja a ma megjelent újságcikket. Úgy véli, ha Torgyán József ki is akarna lépni a koalícióból, annak nincs semmi jelentősége, mert ez a frakció hatáskörébe tartozik, és ott már többször verséget szenvedett. Boros szerint a pártelnök ismét saját érdekeinek elfedésére kívánja használni az FKgP logóját, de már csak azt tudja felhasználni, a tagságot nem.

Az újságcikkel kapcsolatban Farkas Attila, a Fidesz sajtófőnöke az MTI-nek csupán annyit mondott: "elmeháborodott feltételezéseken alapuló cikkekre sem most, sem a jövőben nem kívánunk reagálni".

Torgyánnak nem tetszik Szabó békítő szándéka

Torgyán József levelet írt Szabó János kisgazda honvédelmi miniszternek, amelyben bírálja a tárcafő szakmai tevékenységét. Arra kéri, hogy hagyja abba a "kisgazdapárt ellen folyó megkonstruált támadássorozatban való tevékeny részvételét". Az FKgP elnöke emlékezteti a dokumentumban Szabót arra, hogy kapott már egy felkérést 1998 júniusában a párt országos elnökségétől, a Honvédelmi Minisztérium vezetésére.

Torgyán úgy véli, hogy a honvédelmi miniszter megbízatása alatt több problémát is megoldhatott volna. "Az FKgP szétverésére irányuló különböző megnyilvánulásai minden bizonnyal azzal is magyarázhatók, hogy miniszteri tevékenységének szakmai alapú értékelésétől és annak következményeitől joggal tarthat, ezért ezt megelőzendő politikai síkra akarja a szakmai kritikát terelni, hogy ezáltal kormánytagsága védettséget nyerjen" - áll a dokumentumban.

Szabó Jánosra valószínűleg azért haragszik a pártelnök, mert a napokban jelezte, hogy szívesen közvetítene az egymással szemben álló kisgazda erők között, ha erre felkérést kapna a párt valamelyik vezető testületétől. A levélre a honvédelmi tárca vezetője egyelőre nem kíván reagálni, kijelentette: május 5-én a ceglédi nagygyűlésen válaszol a pártelnök levelére élőszóban.