Adalbert
6 °C
22 °C

Márta örök

2000.04.12. 12:21
A több mint négy éve folyó eljárás után közelebb kerültünk az igazsághoz. A legmagasabb bírói fórum a több száz munkaórát követően megmondta, hogy az elsőfokon majd másfél éven keresztül folyó bizonyítási eljárásban, a több ezer munkaóra dacára mire nem derítettek fényt el a kollégák. Talán sokan sejtik: a legfontosabb kérdésekre.

A mai napig sok a homályos pont
A napig nem tudni tehát, ki hozta Tocsikot és a 804 millió forint sikerdíjat fialó munkát megfelelő konstellációba egymással. Lehetett az ÁPV volt vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, elnöke, vezető jogásza, stb. A dolgok április 12-i állása szerint Szokai Imre volt elnök kandidálhat minderre legjobb eséllyel, persze meglepetések még történhetnek.

Elölről kezdődik a Tocsik-per

A Legfelsőbb Bíróság érdemi felülbírálatra alkalmatlannak találta a Tocsik Márta és társai büntetőperében két évvel ezelőtt meghozott első fokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Fővárosi Bíróságot. A mostani döntés szerint a korábbi bírósági verdikt - amely egyébként Tocsikot és az öt ÁPV-s vezetőt felmentette a vádak alól, két vállalkozót és Boldvai László MSZP-s országgyűlési képviselőt pedig bűnösnek mondott ki - megalapozatlan, iratellenes és indoklási kötelezettségének sem tett eleget. Így például hiányos adatok alapján vont le téves következtetéseket, illetve önkényesen válogatott az ellentétes tartalmú bizonyítékok közül. A négy év után gyakorlatilag újrakezdődő ügyben nem járhat el az elsőfokú ítéletet meghozó büntetőtanács. A részletekről hamarosan.

Végzett-e munkát Tocsik, avagy nemes egyszerűséggel átvette a belterületi földek után járó részvényért, üzletrészért küzdő önkormányzatokat képviselő Vektor Rt. adatait? Erre nézve a Vektor vezetőjét, Lovas Péter nem hallgatták ki kellő alapossággal! A Lovas-rejtélyt bonyolítja, hogy a férfi nyomozati vallomása azt tükrözi, hogy a munkát cége végezte el, az ÁPV tanácsadó asszonya pedig nem vonta kétségbe a számszaki adatokat, hanem mindenre rábólintott. A tárgyalóteremben viszont Lovas már azt mondta: igen kemény viták voltak köztük. A két vallomás eltérésére a bíróság nem kérdezett rá! (Ilyen hiányosságért nagy ívben rúgják ki a büntetőeljárásjogból szigorlatozó egyetemi hallgatókat.)

Miért bízta meg Tocsikot az igazgatótanács 1996. január 17-én? Egy héttel korábban ugyanis kellő adatok hiányában elnapolták a döntést. A bűnper másodrendű vádlottja, a Tocsikhoz hasonlóan csalással vádolt vezető jogász, Liszkai Péter azonban ígérete ellenére csak a január 17-i ülést közvetlenül megelőzően osztotta ki az előterjesztést - amely ráadásul a korábbiakhoz képest semmi plusz információt nem tartalmazott - majd a döntést követően visszavette azt a tagoktól! Ennek ellenére rábólintottak Tocsikra - "jutalmuk" a hűtlen kezelés vádja lett. Miért változott meg álláspontjuk az egy hét alatt? Netán üzenetet kaptak? A Fővárosi Bíróság szerint az 1989 óta húzódó probléma mielőbbi megoldása miatt siettek így az ÁPV-s vezetők.

A Tocsik-titkárnő nyomozati vallomása szerint nem állított ki soha számlát, bizonylatot, azaz, Tocsik vallomásával ellentétben nem volt alvállalkozójuk, s így nem volt tényleges munka. Munkavégzésre utaló nyomot a jogásznő irodájában sem találtak. Mindez nem került be az első fokú bíróság által megállapított tényállásba. Az is kérdés, hogy amennyiben minden rendben volt a jogásznő házatája környékén, akkor miért utalt a megadott "MSZP- és SZDSZ-közeli" cégeknek 112-112 milliót?

Márta örök
Beszélt-e Tocsik 1996. február 2-án Boldvai László, szocialista országgyűlési képviselővel? E ténynek a befolyással üzérkedés szempontjából van jelentősége. Boldvai szerint ezen a napon Németországban volt - repülőjeggyel, híváslistával tudja bizonyítani. Ugyanakkor az eljárás során nem keresték meg a Matávot annak érdekében, hogy Tocsik irodájából hívták-e Boldvai mobilját a kérdéses napon! A Legfelsőbb Bíróság egyébként azt is sejtette, hogy Boldvai inkább zsarolást követett el (ha elkövette) mint befolyással üzérkedést.

Bár a jogerős határozat kihirdetését követően a folyosón többen politikai koncepcióról beszéltek, a döntés csak a jól (rosszul) végzett szakmai munka kritikájáról szólt.

És arról, hogy még évekig "tocsikolhatunk." Márta örök.

2016 legjobb fürdője

A Miskolctapolcai barlangfürdőt 200 magyarországi fürdő közül választották az év legjobb fürdőjének.

Egyedülálló élmények Gyulán

Ősszel is az egész családnak az új Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban.