Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Kelendő lett a tököli reptér

2004.04.02. 15:57
Az eddigi sikertelen pályázatok után most több érdeklődő is van a tököli reptérre. A privatizáció június elején zárulhat le. Meg nem erősített hírek szerint fapados repülőtér lehet az egykori szovjet logisztikai bázisból.
Több pályázat érkezett a tököli repülőtér hasznosítására. Ennyit mondhatott az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. március 31-én lezárult pályázatáról Farkas Andrea, a szervezet szóvivője. A második, tárgyalásos fordulóra a tavasszal kerül sor. Információink szerint a privatizáció június elején zárulhat le.

Korábban két sikertelen fordulót rendeztek az egykori szovjet reptér hasznosítására. A mostani érdeklődés, meg nem erősített hírek szerint, annak köszönhető, hogy az elkövetkező egy-másfél évben minden eddiginél több fapados légitársaság indíthat gépet Budapestre. A reptér legnagyobb értéke a kifutópályája, mely száz-százötven fős gépek fogadására is alkalmas. Pető György, a Budapest Airport Rt. szóvivője az Indexnek korábban elmondta: a napi nyolcvan fapados gépet fogadó Prága után a magyar főváros válhat sláger úti céllá.

A tököli repülőteret a háború utolsó éveiben a német katonaság használta, majd több évtizedig a szovjet csapatok logisztikai központja volt. A rendszerváltás után a vitéz Háry László Repülőosztály néhány száz katonáját helyezte el itt a honvédség. Jelenleg a Master Sky Szolgáltató Kft. bérli a repteret az ÁPV Rt.-től. A létesítménynek hatvanegy albérlője van, közülük a leghíresebb Besenyei Péter műrepülő világbajnok. Tavaly ötezer-hétszáz kisgépes felszállást hajtottak végre Tökölről.