Torgyán legfeljebb száznapos fogságra számít

2001.08.02. 16:47
Torgyán József számít arra, hogy az agrártárca tulajdonában lévő cégeknél történt visszaélések miatt felelősségre vonják. Az FKGP elnöke biztos abban, az ügyészségnek a végső célja nem Szabadi Béla, hanem az ő eltávolítása a politikai palettáról. Az Index úgy tudja, hogy az FKGP elnöke csak arra kérte a kisgazdákat a csütörtöki vezetőségi ülésen, hogy amíg őt fogva tartják, addig ne lépjenek ki a koalícióból.
Torgyán József most már világosan látja, hogy megpróbálják felelősségre vonni az FVM-hez tartozó cégeknél történt visszaélések miatt. Az FKGP elnöke a csütörtöki vezetőségi ülésen kijelentette: megvan a lehetőség arra, hogy Szabadi Béla sorsára kerüljön, vagyis őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba helyezzék. Mint ismeretes az FVM volt politikai államtitkárát jelenleg hűtlen kezeléssel és csalással vádolják.

A kisgazdák vezére biztos abban, hogy nem tudják a felelősségét megállapítani, s maximum 90-100 napig tartják fogva. A fogdában legalább kipiheni magát, s erőt gyűjthet. Az elnökségi ülésen arra kérte a politikusokat, hogy ezalatt ne lépjenek ki a koalícióból. Azt hangoztatta: majd ha kiengedik a fogdából, végigjárja az ország összes települését, és elmondja az embereknek, hogy a Fidesz milyen eszközöket alkalmaz a kisgazdák ellehetetlenítésére. Az FKGP elnök úgy véli, hogy az ügyészségnek nem Szabadi Béla eltávolítása a célja, hanem Torgyán József.

Ahhoz azonban, hogy Torgyán Józsefet őrizetbe vegyék, az országgyűlésnek fel kell függesztenie a honatya mentelmi jogát. Ezt legkorábban a rendkívüli parlamenti ülés összehívásakor, illetve szeptemberben, az őszi ülésszak kezdetekor tehetik meg.

A Magyar Nemzet információi szerint Simon László, Torgyán korábbi jó barátja azt fontolgatja, hogy alkut köt a rendőrséggel. A lap úgy tudja, hogy ez Torgyán József és Szabadi Béla személyét is érintheti, ugyanis a férfi "semmi esetre nem szeretné elvinni más balhéját". Simon régebben a GMS '96 Kft. vezetője volt. A rendőrség azt gyanítja, hogy a GMS '96 Kft.-nél bűncselekmények történtek, ezért a cég volt kereskedelmi igazgatóját, Böröczky Csabát előzetes letartóztatásba helyezték, ugyanis 30 milliós sikkasztással és 77 millió forintos hűtlen kezeléssel vádolják.