Miklós
-7 °C
2 °C

Torgyán visszatérne

2003.11.20. 08:13
Sikerei miatt támadták és váltották le miniszteri posztjáról annak idején - jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjújában Torgyán József. Pedig számos remek ötlete volt, például műtrágyára váltotta volna az orosz államadóságot. A sokat emlegetett Tállya utcai villát meg csak azért építette, mert régi lakását "felrobbantották". A bukott politikus visszatérésre készül.
"Annyian" keresik meg levélben, állítják meg az utcán, hogy "előbb utóbb érdemes lesz elgondolkodnia" a visszatérésen - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Torgyán József. A Kisgazdapárt egykori vezére úgy tartja, hogy az előző kormány bukását a Fidesz kétpártrendszer irányába tett törekvései okozták.

Műtrágyára váltotta volna az államadóságot

Torgyán saját bevallása szerint már 1998-ban előre látta, hogy "a baloldaliak gyermekeiből" alapult Fidesszel kötött koalíció hosszú távon pártja felmorzsolódásához vezethet, zsigeri "antikommunizmusa" azonban arra késztette, hogy minden áron megakadályozza az MSZP hatalmon maradását.

Az egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter elégedett miniszterként végzett munkájával. "Én vetettem fel, hogy az államadóságért cserébe orosz műtrágyával javítsuk fel a magyar termőföldet", emellett még négy tengeri kikötő megszerzésére is javaslatot tett - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak. Aki tehát miniszteri munkáját bírálja, "az nincs tisztában a tényekkel".

Sikerei miatt támadták

Torgyán sikerességében látja az ellene indított támadások okát. Véleménye szerint a jobb- és a baloldal is megrémült attól, hogy túl népszerű lehet vidéken. "Tudtam róla, hogy egész csoportokat állítottak rám, hogy keverjenek köztörvényes bűncselekményekbe" - mondta a Hírlapnak. "Féltek, hogy a következő választásokat mi fogjuk megnyerni" - hoz fel még egy indokot eltávolítására.

Torgyánt azonban nem tudták büntetőjogilag megfogni, Bár Orbán Viktor tájékoztatása szerint "sok tanút meghallgattak de rólam senki nem mondott semmit". Helyette Szabadi Bélát, egykori állímtitkárát támadták, aki Torgyán szerint inkább "magas állami kitüntetésre lenne jogosult". A volt miniszter egyébként továbbra is ártatlannak és "közgazdasági zseninek" tartja egykori beosztottját.

Jelzálogból épült a villa

A Tállya utcai villa építéséből is ezért lett botrány - fejtette ki a Magyar Hírlapban. Pedig a "heves építkezésbe" is csak azért kezdett, mert előző lakását "felrobbantották" (a kisgazda pártvezér rózsadombi villájánál robbant csőbomba pár ablakot valóban megrepesztett). A házra, amiben "sem lift, sem medence" nincsen, amúgy jelzálogot vett fel.

A volt miniszter most ügyvédként dolgozik és emlékiratait is írja, bár ügyvédként "annyi dolga van, hogy még nem ért rá foglalkozni vele". A már említett politikai visszatérésre leghamarabb 2005-ben kerülhet sor.