El a kezekkel Torgyán Józseftől!

2001.01.11. 10:18
Ha én kisgazda volnék, hétszentség, hogy nem próbálkoznék Torgyán József leváltásával. Sőt, még csak vitába sem szállnék vele.

Ha van valami, amiben Torgyán zseniális, hát akkor az ilyen puccsszituációk, pártlázadások, engedetlenségek kezelésében az: a legreménytelenebb helyzetből is képes fordítani, a kisebb balhékat, lazább ugrálásokat meg eltapossa, mint a csikket, utánozhatatlan könnyedséggel szabadul meg a renitensektől. Példákat mindenki tud sorolni: borítékügy, a kisgazdapárt kirúgása önmagából (az összes ,,történelmi kisgazda", Vörös, Nagy Ferenc József és a többiek ,,harminchármak" között találják magukat, majd parlamenten kívül), EKGP, Belgrád-rakparti puccs, Maczóné kipenderítése (az már csak ujjgyakorlat), és még tucatnyi zűrös eset volna felsorolható.

"Ha Torgyán megy a levesbe, megy vele a párt, ha a párt megy, megy vele Torgyán. Egy test, egy lélek."
Torgyán szónoki képességeivel (a tényeket esetenként arcátlanul figyelmen kívül hagyó politikai vakerral), makacsságával és kitartásával szemben esélytelen volt bármilyen ellenfigura, de esélytelen volt vele szemben a nyilvánosság, a dokument, sőt, még Antall miniszterelnök is.

Így, a huszonegyedik század elején még a leggyengébb képességű politikai megfigyelők is megállapíthatták, hogy Torgyán József és az FKGP eggyé vált, nincsenek meg egymás nélkül. Ha Torgyán megy a levesbe, megy vele a párt, ha a párt megy, megy vele Torgyán. Egy test, egy lélek. A kisgazdapártban az elnök a jog, az elnök az igazság, az elnök minden. Ez -akármilyen vicces - explicite benne van a pártalkotmányban is.

Nehéz tehát megérteni, hogy vajon mi lehet a valódi szándéka Liebmann-nak, Csúcsnak és a többieknek. A torgyántalanítás nem jöhet számításban mint reális cél (vagy ahogy politikusék szokják mondani: célkitűzés), sőt, mint láttuk: értelmezhetetlen. Most vajon miért lett elegük a pártelnökből? Miért lett hirtelen megújítandó a kisgazdapárt, amelyik tök ugyanilyen volt akkor is, amikor ezek az emberek föltűntek a környékén?

Ők egy Torgyán-pártba léptek be, az első pillanattól fogva tudták, hogy mi az ábra. Sőt, emlékezhetünk, Liebmann nemrég még lelkesen dicsérte az FKGP újabban leantidemokratikusozott pártalkotmányát, és meleg szavakkal méltatta főnöke képességeit (akár nem létező tudományos munkásságát). Különösen jól láthatta volna Liebmann (és Csúcs és Pokol, és Várhelyi), hogy a maga fajta importkáderek gyorsan kicsináltatnak, eltávolíttatnak a pártból, így végezte Maczó Ágnes, így szoríttatott háttérbe Pokol Béla, Horváth Béla.

"A mozgolódás mindössze annyit jelezhet: a karrierkáderek bepánikoltak a párt süllyedése éreztén."
A kisgazdáknak egyrészt nagy bajuk, hogy Torgyán mellett nincsen egy másik ,,arcuk", sírnak is emiatt néha picit, másrészt viszont tesznek róla, hogy ne is legyen.

A Csúcs-Liebmann platform próbálkozása eléggé esélytelennek tűnik, nyilvánvalóan kevés párton belüli befolyással bírnak ahhoz, hogy pártelnököt valahogyan leváltassák/lemondassák. A mozgolódás mindössze annyit jelezhet: a karrierkáderek bepánikoltak a párt süllyedése éreztén.

Mert hiába kiabál a párt erejéről Torgyán, már a nagygyűléseken csápoló kemény magból is csak a legelvakultabbak hiszik el, hogy az FKGP jobb eredményt érhet el a 2002-es választásokon, mint 1998-ban. A párt politikusnak nevezhető figurái számára kényelmetlenné, sőt tűrhetetlenné vált a pártelnöki sóder. Matt: Torgyán nem hajlandó változni és változtatni - csődbe viszi a pártot; eséllyel föllépni ellene - képtelenség. Pánikreakció: próbáljuk meg mégis kirúgni!

Talán így.

Ez tűnik az egyetlen kvázi-ésszerű magyarázatnak.

Talán a pánik jele az is, hogy két feltétlen Torgyán-hívő, a pártelnökkel szoros barátságban lévő Lányi Zsolt és a szintén bizalmi ember (az egyetlen a földön, aki elmondhatja magáról: Torgyán Józsefnek és Schmuck Andornak egyszerre barátja) Molnár Róbert. Az utóbbi nyíltan a lázadók pártjára állt, Lányi csak annyit jelzett, nem asszisztál tovább az elnökségben. (Ennek ellenére Torgyán - távoli nyilatkozataiban - Molnár irányába mutatkozik megbocsájtóbbnak.)

"A kormányfő nehéz helyzetben van, ugye, mint a Ki Mit Tud zsűri egy humorista honvéd és egy citerazenekar után."
És ha pánikra nincs is oka Orbán Viktor miniszterelnöknek, az biztos, hogy izgalmas napokat okoznak a fideszeseknek is Torgyánék. A fideszes vezérelemzők alighanem kevés esélyt adnak arra immár, hogy a kormányzó koalíció jövőre az 1998-as összeállításban és ugyanolyan eredménnyel szerepel a választásokon. Úgy tűnik, a kormányfő egyelőre nem tudja, mit lépjen, még félhivatalosan sem foglalt állást az új kisgazdaviszályban, és arról sem lehet tudni, hogy valami titkos csatornán üzent volna Torgyánnak.

Aktivitásának egyetlen jele, hogy miután Torgyán elrepült soros dél-amerikai vajaskenyértúrájára, rögvest bekérette magához Lányi lemondott alelnököt. A találkozóról mindössze annyit közöltek, hogy úgymond a Balkán-szindrómáról tájékozódott a kormányfő. Persze, Balkán-szindróma, hm, úgy is lehet nevezni, sőt! (Lányi annyi információt tudna adni a NATO-beli uránpánikról, mint bármelyik újságolvasó nyugdíjas.)

A politikához alig-alig konyítók is érthettek a miniszterelnöki gesztusból. Torgyán is törheti a fejét a tűzföldi nyárban: mi a nyavalyát akar Orbán?

A kormányfő nehéz helyzetben van, ugye, mint a Ki Mit Tud zsűri egy humorista honvéd és egy citerazenekar után. Körülbelül ilyen lehetőségei vannak: vagy ledobja a koalíció számára egyre terhesebbé váló Torgyánt, ezzel akár lendületet adhat a Fidesznek a 2002-es választásra, de elveszít egy szövetségest, hiszen a főkisgazda, ha az újabb botrány után ismét megcsonkított párttal beverekszi magát a parlamentbe (amire egyébként nincsen túl nagy esélye), többé nem áll szóba a Fidesszel. Ha marad Torgyán mellett, akkor félő, hogy a zuhanó FKGP húzza magával a Fideszt is, és lehet, hogy a szövetségen alig-alig nyer a nagyobbik kormánypárt, hiszen ezesetben is kétséges, hogy a kisgazdák bekerülnek-e a parlamentbe.

"Az Index tippje: Torgyán-lázadók: fix 1-es."
Még mindig a második megoldás látszik valószínűbbnek, hiszen kétséges, hogy Torgyán nélkül fenntartható-e a koalíció? Lenne-e elegendő kisgazda képviselő, aki ,,koalícióban maradna", mint annak idején a harminchármak? Ha nem, és ez valószínű, akkor talán külső (esetleg MIÉP-es) támogatással működhetne tovább a kormány, de Kövér legutóbbi nyilatkozataiból azt lehet sejteni, hogy semmiképpen sem szeretnék ezt a megoldást.

Torgyán számára sem nyílik túl sok lehetőség. A kisgazdapárt éléről nem távozhat. Nem akar, és a párt is reménytelen helyzetbe kerülne nélküle. Az eddigi politikát sem folytathatja, mert 2002-re két szavazója sem marad. Ha a koalíción belül takarékra veszi magát, eltűrve esetleg egy Fideszes fenyítést, akkor föloldódhat a kétpólusú politikai rendszert erősen preferáló nagy pártban. Ha kilép, egyedül tök esélytelen; kezdheti elölről, mint 1994-ben. (Ráadásul már másodszorra kell eladnia ugyanazt a necces húzást.)

Az Index tippje: Torgyán-lázadók: fix 1-es. A telitalálatosok között dél-amerikai körutakat és kárpótlási jegyeket sorsolunk ki.