Elemér
6 °C
16 °C

Torgyán, templomok helyreállítója

2000.12.09. 14:57
A magyar termelők az Európai Unióban szokásos áraknál lényegesen olcsóbban értesítik termékeiket, ami nem tartható a végtelenségig - mondta Torgyán József Szolnokon, a pártja nagygyűlése utáni tájékoztatón.
A Független Kisgazdapárt elnöke így reagált arra a sajtóhírre, miszerint jövőre Magyarországon az alapvető élelmiszerek árának drasztikus emelkedése várható.

Az alapvető élelmiszerek drágulása a csatlakozási folyamat természetes velejárója.
Az agrártárca vezetője kijelentette: számos alkalommal felhívták már a lakosság figyelmét arra, ahogy Magyarország egyre közelebb kerül az EU-tagsághoz, egyre kevésbé tudja magát függetleníteni az ottani árviszonyoktól.

Az alapvető élelmiszerek drágulása így nem a jelenlegi kormány, illetve az agrártárca hibájának róható fel, hanem a csatlakozási folyamat természetes velejárója - hangsúlyozta.

Torgyán a bérszínvonalról

Lényeges az is, hogy gazdasági fejlődésünk következtében olyan bérszínvonalat is tudjuk magunknak teremteni, ami az Európai Unióban szokásos - tette hozzá Torgyán. Szerinte erre minden esélyünk megvan. Magyarázata szerint azért, mert az agrárium '98 óta látványos fejlődésen megy át és nincs a magyar mezőgazdaságnak egyetlen egy olyan mutatója sem, amely 2000-ben ne fejlődött volna.

A kisgazda politikus rámutatott, hogy leglátványosabban a jövedelemtermelő képesség emelkedett: az idén megkétszereződött.

Torgyán a hódmezővásárhelyi választásokról

Torgyán József pártja helyzetéről szólva kijelentette, hogy az FKGP az időközi választásokon "átütő sikert" aratott.

A kisgazdák az elmúlt hónapban megtartott polgármester-választásokon győztek Zala, Somogy, Bács-Kiskun és Szolnok megyében - sorolta.

Hozzátette: Hódmezővásárhelyen csekély szavazattal ugyan alulmaradtak, de támogatottjuk "tiszteletreméltó" 48 százalékos szavazati arányt ért el.

Úgy tűnik - vélekedett -, az ott elszenvedett vereségben benne van az is, hogy Mucsi Imre a Kisgazdapárttal kötött szerződéstől eltérően a baloldal egy részének támogatását is elfogadta, ami jobboldali szavazók bizonyos hányadának elvesztésével járt.

A miniszter-pártelnök szerint a Független Kisgazdapárt igen népszerű az országban.

Torgyán, a templomok helyreállítója

Bárhol járunk az országban, mindenütt jelentős tömegek fogadnak bennünket, és az agráriumban és vidékfejlesztésben elért eredményeinket elismerik, és megköszönik áldozatkész munkánkat - hangsúlyozta.

Torgyán József végül délutáni Szolnok megyei programjáról elmondta: miniszterként Szolnokon és Kőtelken a katolikus és a református egyház képviselőivel szerződést köt azért, hogy minél hamarabb helyreállítsák az állagukban megromlott falusi templomokat.