Géza
1 °C
8 °C

Titokban találkozott a nemzetbiztonsági államtitkár és Rejtő E. Tibor?

2004.07.15. 10:34
Egyelőre minden kérdés elől elzárkózik Tóth András, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkár, a Magyar Nemzet ugyanakkor azt írja, hogy a szocialista politikus - ellentétben az eddig ismertekkel - tavaly júliusban, konspiratív körülmények között mégiscsak találkozott Rejtő E. Tiborral, a K&H Bank egykori vezetőjével, akit ma pénzmosással és sikkasztással vádolnak. Tóth korábban Kulcsár Attilával is találkozott, holott akkor már nemzetbiztonsági megfigyelés alatt tartották a milliárdos sikkasztással gyanúsított álbrókert. Kövér László az államtitkár alkalmasságát is megkérdőjelezi.
A brókerbotrány kirobbanása után Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár konspiratív körülmények között a MÁV kórházban találkozott Rejtő E. Tiborral, a K&H Bank egykori, ma pénzmosással és sikkasztással vádolt vezetőjével egy rejtélyes harmadik személy társaságában, állítja a Magyar Nemzet szemtanúkra hivatkozva. A kórház alkalmazottja azt mondta a lapnak, hogy Tóth és Rejtő E. az intézmény előcsarnokában futottak össze, és arra is emlékezett, hogy mindez júliusban, hétköznap történt.

Pizsamás moderátor

A titkozatos harmadik személy a kórház betege lehetett, erre utal, hogy fürdőköpenyben és pizsamában vett részt a beszélgetésben. Az előtérből a társaság egy különszobába vonult el, állítja a szemtanú, a lap szerint. A megbeszélés közel egy órán keresztül tartott, ezután előbb Rejtő E. majd Tóth is elhagyta a kórházat.

Saját kollégái is láthatták

Tóth András államtitkár szerepét korábban az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is tisztázni kívánta. Tóth ugyanis találkozott Kulcsár Attilával, a milliárdos sikkasztással gyanúsított álbrókerrel, aki akkor már a nemzetbiztonsági szolgálatok figyelmének kereszttűzében állt, és aki nem sokkal később elhagyta az országot. Tóth kérésére Kulcsár egy feljegyzést készített, amely a banknál történteket lett volna hivatott tisztázni. Ez a feljegyzés azonban az államtitkár szerint nem érkezett meg hozzá.

Alkalmassági próba

A napilap szerint a Rejtő E. Tiborral történt találkozóról Tóth András államtitkár nem beszélt a nemzetbiztonsági bizottság ominózus ülésén sem. Az Index kérdésére Kövér László, a testület elnöke azt mondta, nem emlékszik rá, hogy említette volna Tóth a Rejtővel való találkozóját, viszont valószínűnek mondta, hogy a bizottság jövő heti ülésén szóba hozzák a kérdést. A bizottság napirendi pontja a titkosszolgálatok új vezetőinek meghallgatása, amivel kapcsolatban Kövér azt mondta, "ha már a szolgálatok vezetőinek alkalmassága szóba kerül, akkor beszélni kéne az államtitkár alkalmasságáról is".

Nincs cáfolat

Az államtitkár egyelőre nem reagált megkeresésünkre. A nemzetbiztonsági szolgálatok "illetékeséhez" irányított Index csupán annyi reakciót kapott a szolgálatoktól, hogy Tóth András államtitkár nem kíván nyilatkozni olyan lapjelentésekben foglalt feltételezésekről, amely tavaly júliusi beteglátogatása vagy egyéb magánprogramjának idején létrejött állítólagos "rejtélyes találkozójára" vonatkozik.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban (x)

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.