Alfréd
5 °C
13 °C

Majtényi vizsgálja az augusztus 20-ai titkolózást

2000.08.25. 12:44
Vizsgálatot indított Majtényi László adatvédelmi biztos annak megállapítására, eltitkolhatja-e 2001. szeptemberéig - az ÁSZ vizsgálat befejeztéig - a millenniumi augusztus 20-ai ünnepségek részletes költségeit a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja. Tóth István Zoltán, a rendezvényeket szervező iroda vezetője a sajtó érdeklődését azzal hárította el az ünnepségekről rendezett három sajtótájékoztatóján is, hogy nekik az Állami Számvevőszéknek kell elszámolniuk, nem pedig az újságíróknak. Így csupán annyit közölt: az összkiadás 765 millió forint volt. A beadványt megfogalmazó újságíró a sajtótörvényre, és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényre hivatkozva kérte Majtényi állásfoglalását.
A Világgazdaság szerkesztősége megelégelte a millenniumi augusztus 20-ai állami ünnepségek költségei körüli titkolózást és beadvánnyal fordult Majtényi László adatvédelmi biztoshoz. Bak Mihály, a lap munkatársa az Indexnek azt nyilatkozta: a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról rendelkező törvény alapján kötelessége lenne az Országimázs Központnak közölnie a részletes költségeket. A sajtótörvény szintén tájékoztatási kötelezettséget ír elő az állami hivataloknak. Ha egy közérdekű adatot birtokol egy szerv, azt kötelessége közölnie, a törvények szerint nincs arra lehetősége, hogy eltitkolja azt - vélekedett a Világgazdaság munkatársa.

Majtényi László adatvédelmi biztos az Indexet arról tájékoztatta, a beadvány alapján megvizsgálja: jogszerű-e az Országimázs Központ eljárárása. Majtényi egyelőre nem tudja, mikorra végez vizsgálatával, mert meg kell ismernie, mi alapján nem közli az adatokat a hivatal. Amint arról korábban már beszámoltunk: Tóth István Zoltán az Országimázs Központ vezetője először arra hivatkozva tagadta meg a részletes költségek nyilvánosságra hozatalát, hogy "nagymamánk se közli karácsony este az ünnepi bejgli árát", márpedig a millenniumi ünnepség épp olyan ajándék a lakosságnak, mint a karácsonyi édesség a családnak.

Tóth István Zoltán
Tóth István Zoltán mindenestre első sajtótájékoztatóján az Index külön kérésére ígéretet tett arra: kiszámoltatja, külön-külön mennyibe került a debreceni, a tihanyi és a budapesti ünnepi program. Két nappal később azonban már azt közölte: csak az Állami Számvevőszéknek hajlandóak elszámolni, mert a törvény szerint az ÁSZ-nak kell számot adniuk, nem pedig a sajtónak. Tóth az ünnepi költségekkel kapcsolatosan három adatot hozott nyilvánosságra az összköltségeken kívül: elismerte, hogy körülbelül 150 millióba került a tűzijátékkal egybekötött fényshow, személyenként háromezer forintba került a sajtótájékoztatók utáni fogadás, illetve hogy a Happy End Kft. húsz százalékos vállalkozói díjért vállalta az ünnepségek lebonyolítását.

A Fidesz választási kampányát is szervező vállalkozás 1999-ben, közbeszerzési pályázaton nyerte el az állami ünnepségek megszervezésének jogát. A cég havi hárommillió forintos átalánydíjért dolgozik, de minden konkrét szervezési munkáért külön fizetnek nekik. Az augusztus 20-ai ünnepségek költségeiből például hozzávetőlegesen 200 millió forintot használt fel a Happy End. Ebből finanszírozta az egyes helyszínek programjait. Borókai Gábor kormányszóvívő az Index kérdésére kedden azt ígérte: még az idén meglesz a Happy End elszámolása.

Az Index megpróbálta kideríteni: ha Majtényi László az adatok kiadását indítványozná vizsgálatának végeztével, közölnék-e az adatokat, ám sem Borókai Gábort, sem pedig Tóth István Zoltán nem lehetett elérni többszöri próbálkozás ellenére sem.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban (x)

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon a legjobb ajánlatokból.