Kóka a Tranzit Caféban etette a liberálisokat

2007.06.13. 13:51
Kóka János a Columbus Pub milliós számláját rántotta elő, amikor cáfolni akarta a Manager Magazin áfacsaló miniszteres történetét. A lap azonban egy XI. kerületi kávézóban történtekről írt.

"Ne haragudj, erről nem nyilatkozhatok" - zárta le rövid úton beszélgetésünket a budai Tranzit Art Café egyik vezetője. A kávéház üzletvezető-helyettese előbb végighallgatta kérdésünket, hogy vajon a Manager Magazin a náluk rendezett liberális párti rendezvény után történtekről írt-e áprilisi számában, majd cáfolat nélkül letette a telefont. Az üzletvezető napok óta elérhetetlen.

A Manager Magazin főszerkesztő-helyettese még májusban jegyzet formájában számolt be egy általa hallott történetről: "Vezető kormánypárti politikus kvázi magánrendezvényre kibérel egy éttermet. Amikor a tulajdonos bemondja a rendezvény áfával együtt értendő bruttó árát, akkor a politikus asszisztense még csak kicsit se zavartan közli: ez a nagy formátumú európai politikus inkább zsebbe fizetne, hiszen ez a magánpénze, nem a hivatali büdzséből megy."

Minisztériumi borítékban

A rá terelődött gyanút időközben Kóka János gazdasági miniszter egy 150 fős rendezvény számlájának bemutatásával kívánta eloszlatni. A forrás névtelenségét őrző magazin az Indexhez eljuttatott nyilatkozatában azonban jelezte, hogy az időközben egyre nagyobb közfigyelmet kiváltó történet nem március végén és nem a miniszter milliós számlájával a sztoriba keveredett Columbus hajón zajlott le. A lap közleménye megerősítette a korábbi cikkek állításait is: a miniszter asszisztense "a nettó összeget minisztériumi borítékban adta át, a cikk megjelenése után az étterem rendkívüli APEH-vizsgálatot kapott."


Fotó: Huszti István

Az Index tudomása szerint az információk eddig titkosan kezelt forrása a Kosztolányi téri Tranzit Art Café volt, ott rendeztek február 5-én a szabad demokraták liberális értelmiségi találkozót. Az esemény Kóka SZDSZ-es pártelnök-választási kampánya részének tekinthető, bár a jelölés akkor még két napig nem volt hivatalos. A találkozón rengeteg Kóka-párti politikus is részt vett, Kuncze Gábor expártelnök beszédet is tartott.

A mintegy százfős társaságban ott volt Kukorelly Endre, Kerényi Miklós Gábor, Daróczy Ágnes, Varga László, Mészáros Márta, Bojár Gábor, Pohárnok Mihály, Rajk Judit. A résztvevők postán kapták a meghívókat. A rendezvényen apró szendvicsekkel és süteményekkel kínálták a vendégeket, a kávét és az üdítőt azonban mindenki maga fizette, így a számla feltehetően nem volt akkora, mint az elnökké választás alkalmából rendezett bulin.

A minisztérium nem rendezett pártpolitikai rendezvényeket

A tranzitos rendezvénnyel kapcsolatban először több telefon után emailban kérdeztük a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot, kértük azt is, hogy mutassák meg az ott kapott számlát is, miután a már bemutatott számla ügyében az SZDSZ sajtóosztálya korábban a GKM szóvivőjéhez irányított minket.


Az online népszművészet máris reagált az SZDSZ 2006-os kampányszövegének ("Több SZDSZ, kevesebb adó") parafrázisával

A "tartott-e politikai rendezvényt Kóka János 2007. január 1. és február 28. között a Tranzit Art Café nevű, XI. kerületi étteremben?" kérdésre és további hét másikra Ábrahám Gergely szóvivő csupán annyit válaszolt: a "Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a jelzett időszakban sem rendezett pártpolitikai rendezvényeket". A tárca ezután többszöri próbálkozásunkra sem reagált bővebben, csak az SZDSZ-hez irányított.

A továbbiakban nem nyilatkozom

A párt sajtóosztálya válaszában azt írta, hogy az SZDSZ tisztújítási kampányában az elnökjelöltek számos politikai rendezvényt tartottak, és információik szerint ezeken szabályosan kifizették a fogyasztásukat. "A szervezést a jelöltek kampánystábjai végezték, és a meghívottak körét is ők határozták meg. Amennyiben információik szerint bármelyik vendéglátóhely elmulasztotta a nyugtaadási kötelezettségét, javasoljuk, hogy annak körülményeiről az érintett vendéglátóhelyen tájékozódjanak" - írta a sajtóosztály.

A rendezvényről Kóka Jánost szerdán is szerettük volna megkérdezni, de a miniszter nem válaszolt kérdéseinkre. "Ebben az ügyben a továbbiakban nem nyilatkozom" - mondta a pártelnök, majd teendőire hivatkozva elsietett. Szombaton kérdésünkre határozottan cáfolta, hogy más máskor és máshol - azaz nem a Columbus Pubban az elnökválasztási partin - előfordult volna, hogy ő vagy asszisztense feketén rendezte a számlát.

Gál J. cáfol

Kóka János nevében Gál J. Zoltán, a kancellária államtitkára szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón cáfolta, hogy a gazdasági miniszter a Kosztolányi téri Tranzit Art Caféban február 5-én tartott liberális értelmiségi találkozó után számla nélkül fizetett.

Veres János pénzügyminiszter újságírói kérdésre válaszolva elmondta, ha bárki tud szabálytalan számla- vagy nyugtaadásról, tegyen bejelentést, és az adóhatóság majd kivizsgálja az esetet. Hangsúlyozta, soha nem rendelt el ilyen típusú ellenőrzést, hiszen erre nincs is jogköre.