Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Hungarista emlékezés, civil tüntetés

2001.02.12. 21:03
Kapcsolódó cikkek (1)
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Civil Fórum és a Martin Luther King Egyesület antifasiszta tüntetést szervez kedd délután a budavári Dísz téren. Ugyanakkor hungarista emlékgyűlést szervez a Magyar Nemzeti Szabadság Párt kedden a magyar-német szövetséges haderő hős cselekedeteire emlékezve.
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Civil Fórum és a Martin Luther King Egyesület is antifasiszta tüntetést szervez kedd délután a budavári Dísz téren.

Horvát Katalin, a Martin Luther King Egyesület munkatársa érdeklődésünkre elmondta: a fasizmus alóli felszabadulás napján rendezett tüntetésen felszólal többek között Vitányi Iván, Tamás Gáspár Miklós és Tímár György is.

Az emberi jogi aktivista hangsúlyozta: a holocaust és második világháború ugyan a múltté, de most is ugyanúgy aktívak az újfasiszták, a neonácik, akik ugyanezen a napon ugyane évforduló miatt, csak más megközelítésben gyülekeznek.

Az újfasizmus ellen tiltakozók a Vár előtt, a Dísz téren gyülekeznek kedd délután ötkor a Várszínház mellett. A főváros 56 éve szabadult meg a nácizmustól, erre emlékeznek - áll az antifasiszta honlapon.

Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségénk ügyvezető alelnöke a meghívón jelezte: tiltakozni fognak a háborús bűnös, rasszista Bárdossy rehabilitálása ellen is, ezért várnak mindenkit, aki hitet akar tenni a társadalmi béke és a félelem nélküli élet mellett.

Vándorsólymok

Aktualitást ad demonstrációnknak az is, szélsőjobb oldali csoportok a fővárosban és 54 vidéki helyszínen terveznek megemlékezést, emlékmenetet - írják ugyanott.

A '99-es várbéli botrány várhatóan nem fog megismétlődni, ám a gyülekezési törvény szerint alig van lehetőség a rendezvény előzetes betiltatására, ha a kérelem a törvényi feltételeknek megfelel.

Eszerint tehát hungarista emlékgyűlést is szervez a Magyar Nemzeti Szabadság Párt kedden a magyar-német szövetséges haderő hős cselekedeteire emlékezve.

A Munkáspárt akciója
A Munkáspárt az emberi tisztesség alapján kéri és biztatja a fasizmus minden megnyilvánulását tagadó és elutasító hazai közvéleményt, hogy csatlakozzon pártunk tiltakozásához. Kéri az egyetértőket, hogy 2001. február 13-án egy postán elküldött levelező lappal tudassa a miniszterelnökkel, mi is történik az országban, mi ellen tiltakozik saját nevében is, az emberiség nevében.
A 'Vándorsólymok' péntek óta gyülekeznek: e sorok írója legalábbis több vagon fekete ruhás, surranós, kopasz férfit látott Vác felé elhúzni a Nyugati ályaudvarról.

A tüntetés után a Vándorsólymok 54 vidéki helyszínen terveznek megemlékezést, emlékmenetet. A tervezett helyszínek között szerepel Szekszárd, Győr és Pákozd is, és Németországból, Ausztriából, Szlovákiából és Erdélyből is várnak résztvevőket.