Tízezrek tüntettek a Hősök terén

2001.03.24. 14:01
Az eső ellenére tizenöt-húszezren jelentek meg azon a szombati demonstráción, amelyet a Munka Törvénykönyvének kormány által javasolt módosítása elleni tiltakozásul kezdeményeztek a szakszervezetek. A szónokok és az egybegyűltek a módosítás visszavonását követelték. A demonstráción határozott kormányellenes hangulat uralkodott: a szónokok szerint ugyanis a munkavállalók érdekeinek védelme helyett az Orbán-Torgyán kabinet lepaktált a multinacionális cégekkel és a hazai nagytőkével. A szakszervezeti vezetők a törvénymódosítás elfogadása esetén keményebb fellépést helyeztek kilátásba.

Az eső ellenére tizenöt-húszezren jelentek meg a demonstráción
A szervezők több tízezerre becsülték azokat, akik a szakszervezetek felhívására szombaton a Munka Törvénykönyvének (MT) módosítása ellen tüntettek a Hősök terén. A kormány beterjesztett módosító javaslatának elfogadásával általánossá válhat a heti 48 órás munkaidő, veszélybe kerülhet a szabad szombat, akár félévre összevonható lesz az egyébként is csökkentésre tervezett heti pihenőidő, és a munkaszüneti munkavégzés ott is törvényessé válhat, ahol eddig ez tilos volt. A titokminisztérium politikai államtitkárának, Simicskó Istvánnak korábbi nyilatkozataival ellentétben nem került sor semmiféle, a rendezvényt megzavaró rendbontásra.

,,21. századi rabszolgaság"

A szónokok követelték a módosító javaslat visszavonását, illetve azt, hogy az országgyűlésben név szerint szavazzanak a ,,21. század rabszolgaságát" előrevetítő javaslatról. Az összegyűlt tömegnek tolmácsolták Bill Jordan, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége főtitkárának szolidaritást kifejező levelét, amelyben többek között az állt, hogy a tervezett módosítás ellentétes az európai szociális modell szellemével, valamint a nemzetközileg elismert munkaügyi normákkal is.

Kormányellenes hangulat

A szervezők a demonstrációt üzenetnek szánták a kormány részére
A tüntetésen határozott kormányellenes hangulat uralkodott: a szónokok szerint a jelenlegi kabinet gőgös, arisztokratikus magatartásával saját maga teremtette meg ezt a fajta ellenállást. A tömegben több szocialista politikus, így Nagy Sándor és Kiss Péter volt munkaügyi miniszter is jelen volt.

,,A kormány lepaktált a multikkal és a nagytőkével"

A szónokok között volt Tamás Gáspár Miklós is, aki többek között felháborodásának adott hangott annak kapcsán, hogy a Kossuth Rádió a bűnügyi hírek között tett említést a tervezett demonstrációról. A beszédekben elhangzott, hogy a kormány nem váltotta be a több munkahelyre, magasabb bérekre vonatkozó ígéreteit, és a munkavállalók érdekeinek figyelembevétele helyett lepaktált a multinacionális cégekkel és a hazai nagytőkével.

A szervezők a demonstrációt üzenetnek szánták a kormány részére, és az MT módosításának elfogadása esetén keményebb fellépést helyeztek kilátásba.