Sértett magyarok tüntettek

2002.12.15. 20:22
Medgyessy Péter lemondását, a "nemzeti önérzetükben megsértett magyarok" megkövetését követelték azok a tünteték, akik a Kossuth téren gyűltek össze vasárnap délután, mert két héttel ezelőtt, Románia nemzeti ünnepén a magyar miniszterelnök és a külügyminiszter megjelent a román vezetés által szervezett fogadáson. A rendőrség nem közölt becslést a tünetők létszámáról, ám az MTI tudósítása szerint a tiltakozók megtöltötték a Kossuth tér és a Károlyi-szobor környékét.
Tüntetést rendezett a Magyarok Világszövetsége, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Budapesten, vasárnap délután; a demonstráció résztvevői a kormány határon túli magyarokat érintő nemzetiség politikája ellen tiltakoztak. A Parlament mellett álló Károlyi Mihály szobor előtti teret betöltő tömeg az Erzsébet térre, a Kempinski Hotel elé vonult, ahol a szomszédos és a nyugati országokban élő magyarok leveleit olvasták fel.

Leveleikben a külföldön élő magyarok megdöbbenésüknek és tiltakozásuknak adtak hangot, mert december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén Medgyessy Péter kormányfő - Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád volt köztársasági elnök társaságában - a budapesti Kempinski Hotelben fogadáson vett részt Adrian Nastase román miniszterelnökkel. A beszédeket a megjelentek magyar zászlókat és határon túli magyarlakta települések tábláit lengetve "Vesszen a kormány, vesszen Trianon" bekiabálásokkal szakították meg.

A felszólalók követelték Medgyessy Péter kormányfő lemondását, valamint a "nemzeti önérzetükben megsértett" magyarok megkövetését. Szóltak arról is, úgy látják, a jelenlegi kormány tevékenysége Károlyi Mihály és Jászi Oszkár "országvesztő politikájához" mérhető. A felszólalók bírálták a magyar kormányt az uniós csatlakozási tárgyalásokon elért - véleményük szerint - gyenge eredményéért. Szavaik szerint Magyarország - Csehország és Lengyelország után - már csak harmadosztályú tagja lehet az európai közösségnek.

A demonstráción a többi közt megjelent Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Grespik László, a szövetség elnökségi tagja, Lányi Zsolt volt kisgazda országgyűlési képviselő és Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. A rendőrség ügyeletese az MTI kérdésére nem kívánta a demonstráción résztvevők számát megbecsülni, ugyanakkor Patrubány Miklós szerint az Erzsébet téren mintegy 40 ezren gyűlhettek össze.