Nem repült a turulmadaras polgármester

2005.10.21. 08:38
Mitnyan György nem szavaztatta meg a saját leváltását javasló MSZP-s beadványt, a turulszobor-ügy után is polgármester maradt a XII. kerületben. A polgári körök a szombati szoboravatásra mozgósítanak.

A budapesti XII. kerület képviselõ-testülete csütörtökön nem tárgyalta a polgármester leváltását indítványozó beadványát. A Népszava szerint a polgármester maga volt az, aki nem engedte napirendre tûzni a szocialista javaslatot.

Hivatali eskü ellenére

Élõ Norbert helyi szocialista politikus azzal indokolta a lapnak a Mitnyan György eltávolítására tett kísérletet, hogy a kerület fideszes polgármestere több ízben is megszegte hivatali esküjét, hogy betartja az alkotmányos jogszabályokat. A kerületi MSZP szerint ugyanis a polgármester engedély nélkül építtet egy turulmadaras szobrot a kerületben, s szintén közterületen már át is adott egy másik emlékmûvet, szintén építési engedély nélkül.

Az Igazak Fala elõtt

A turulszobor ügye már hetek óta húzódik. A jelképpel kapcsolatos aggályok mellett a fõvárosi hivatalok beleszóltak a vitába, megerõsítve, hogy az emlékhely megépítéséhez nincsenek meg a kellõ engedélyek. A tegnapi testületi ülésen a jobboldali többség elfogadta a polgármester kérelmét és engedélyt adott, hogy két szoboralakot helyezzenek el a múlt héten átadott Igazak Fala elõtt. Ez a II. világháborúba üldözött zsidókat mentõknek állít emléket. A falra viszont továbbra sincs testületi jóváhagyás, mint ahogy építési engedély sem. Emiatt építés-felügyeleti vizsgálatot rendelt el a Fõvárosi Közigazgatási Hivatal vezetõje. A törvénytelenségekre hivatalosan is felhívta polgármestere figyelmét a XII. kerület jegyzõje.

Kiállás az õsi jelkép mellett

A tisztázatlan helyzet ellenére szombatra már meg is hirdették a turulszobor átadási ünnepségét. Az Index információi szerint a polgári körök az "õsi jelkép melletti kiállásra" hívták aktivistáikat.