Tagadják, hogy Gyurcsány külföldön lett volna augusztus 20-án

2006.08.27. 12:43
Gyurcsány sajtófőnöke szerint a miniszterelnök a családjával a Balatonra északi partjáról nézte a tó partján egymást követő tűzijátékokat augusztis 20-án.
A miniszterelnök sajtófőnöke tagadta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc augusztus 20-án külföldön tartózkodott.

László Boglár az MTI-nek vasárnap elmondta: a miniszterelnök augusztus 20-án részt vett a délelőtti állami ünnepségen, majd a családjával a Balatonra utazott, és együtt nézték a Balaton partján egymást követő tűzijátékokat.

Gyurcsány Ferenc 21-én hajnali 6 órakor indult vissza Budapestre - tette hozzá a sajtófőnök.

Az augusztus 20-i központi állami ünnepséget a hagyományokhoz híven a Parlament előtt, a Kossuth téren tartották. A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vettek a legfőbb közjogi méltóságok, köztük a miniszterelnök is.

A viharral összefüggésben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök augusztus 21-én reggel a Parlamentben tanácskozást hívott össze, amely után azonnali, gyors és alapos vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat vezetésével Szilvásy György kancelláriaminisztert bízta meg.

A vizsgálat részeredményeiről hétfőn délután tartott sajtótájékoztatón megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, aki a kormány nevében részvétét fejezte ki a katasztrófa során elhunytak hozzátartozóinak, illetve együttérzését a sérülteknek.