Miklós
-7 °C
4 °C

Befejezték a tűzoltók a demonstrációt

2001.11.11. 15:09
Befejeződött a háromnapos Kossuth téri tűzoltó-demonstráció, amelyen a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének számításai szerint több mint ezren vettek részt az ország minden részéből. A szervezők úgy vélik, hogy a demonstrációval elérték az elsődleges célt, azaz a veszélyességi pótlék ügye a döntéshozók kezébe került.
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete tiltakozó akciót szervezet, mert sérelmezik azt a rendeletet, amely azt tartalmazza, hogy a tűzoltó szakma nem minősül veszélyesnek, következésképpen nem illeti meg a dolgozókat a veszélyességi pótlék, illetve az ezen munkakörökre érvényes csökkentett munkaidő-számlálás.

Minden megyéből érkeztek tűzoltók a demonstrációra

Gálos Imre a szakszervezet ügyvivő elnöke az MTI-nek elmondta: vasárnap befejezték a háromnapos demonstrációt, ugyanis elérték azt, hogy a veszélyességi pótlék ügye a döntéshozók kezébe került, információjuk szerint a legnagyobb kormánypárt foglalkozik a pótlék kapcsán kialakult helyzettel.

Az elnök reméli, hogy a döntéshozók rájönnek arra, szakmai kérdésről van szó, nem pedig politikairól. A szakszervezeti vezető elmondta azt is, hogy az ország minden megyéjéből részt vettek a demonstráción tűzoltók, még ha nem is szervezett formában érkeztek a budapesti helyszínre.

A szakszervezetnek arról vannak információi, hogy egyes helyeken megfenyegették a tűzoltókat, ezért nem mehettek szervezetten. Úgy tudják, különböző retorziókra számíthatnak azok, akik részt vettek a demonstráció előtti nagygyűlésen, vagy az azt követő tiltakozó akción, ezért a következő napokban jobban odafigyelnek a munkahelyi eseményekre.

Az állampolgárok szimpatizáltak a lánglovagokkal

A demonstrációval kapcsolatban Gálos Imre megemlítette: nagyfokú állampolgári szimpátiát éreztek az elmúlt 72 órában, ami a biztatáson kívül abban is megnyilvánult, hogy többen ételt és innivalót vittek a téren elhelyezett koporsó körül díszőrséget álló tűzoltóknak, volt, aki süteménnyel kedveskedett. A szakszervezet választmányi ülése a tiltakozó akció értékelése után dönt várhatóan még novemberben arról, hogy milyen lépéseket tesznek a demonstráció után a tűzoltók.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.