Nincs esély a tűzoltók elmaradt bérének kifizetésére

2000.10.16. 21:36
A tűzoltók a mai napig nem kapták meg az elmaradt bérüket. Az önkormányzatok és a Belügyminisztérium másképp értelmezi a törvényeket, kinek is kell a tűzoltóságok működését finanszírozni. Ha a tűzoltók jogos bérüket továbbra sem kapják meg, készek arra, hogy az Emberjogi Bírósághoz forduljanak.
A szolgálati törvény által biztosított délutáni és éjszakai pótlék a mai napig nem lett kifizetve, és nem is tapasztalnak a Belügyminisztérium felől konkrét intézkedéseket - mondta el Gálos Imre a Hivatásos Tűzoltók Szakszervezetének elnöke.

Az érdekérvényesítés utolsó állomásához érkeztek

A szakszervezet komoly problémának tartja, hogy a 2001-2002 évi költségvetés tervezetben sem szerepel a pótlék finanszírozása, ezért levélben fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz és Áder János házelnökhöz. Remélik, hogy az idő rövidségére való tekintettel megtalálják a módját, hogy a következő évek költségvetésébe is beépüljön a törvény szerint járó pótlék. A szakszervezet állítása szerint az érdekérvényesítés utolsó állomásához érkeztek, és készek arra, hogy az emberjogi bírósághoz forduljanak. Ezt azonban csak a legvégső esetben teszik meg, mert figyelembe veszik Magyarország nemzetközi megítélését is.

A szakszervezet szerint a Legfelsőbb Bíróság 2000. április 19-i döntésével egyértelművé vált, hogy a Belügyminisztériumnak ki kell fizetnie az önkormányzati tűzoltók elmaradt bérét. Mivel a pótlékok ezután sem lettek kifizetve, a szeptember elején mulasztásos törvénysértés és joghátrányokozás miatt feljelentették Pintér Sándor belügyminisztert.

A Legfelsőbb Ügyész személyi titkára lapunknak elmondta, a feljelentés vizsgálata folyamatban van, az eredménye hamarosan várható.

A pótlékok hat milliárd forintot tesznek ki, háromezer tűzoltó fordult bírósághoz

A szolgálati törvény biztosítja a tűzoltók számára 1997. november 1-től a délutáni és éjszakai pótlékot. Ez egy dolgozónál havonta 5-6 ezer forintot jelent. A Belügyminisztérium és önkormányzatok között azonban vita alakult ki, kinek is kell ezt biztosítania.

A tűzoltóságok a reptéri és a parlamenti tűzoltók kivételével az önkormányzatok alá tartoznak. Működésüket viszont a központi költségvetésből kell finanszírozni. Ezen pótlékokat, melyek mára már hat milliárd forintot tesznek ki, nem kapták meg. Több mint háromezer tűzoltó fordult bírósághoz, de a jogerős ítéletek ellenére sem fizettek. Egyedül egy miskolci tűzoltó kért bírói végrehajtást, aki 200 ezer forintos elmaradt fizetéséhez jutott így hozzá.

Az állami tűzoltók október 31-ig megkapják elmaradt bérüket

Mindent elkövetnek, hogy egyetlen tűzoltót se érjen hátrány - nyilatkozta az Indexnek Valenta László, a belügyminisztérium kabinetfőnöke. Az önkormányzati tűzoltók munkáltatója az önkormányzat, kapnak támogatás a központi költségvetésből, de ez nem fedezi a tűzoltóságok teljes működését.

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár szeptember 26-án a Parlamentben kijelentette, az önkormányzatokkal keresik a közös megoldást, viszont az állami tűzoltók október 31-ig megkapják elmaradt bérüket. Ez azonban csak néhány száz ember, akik a parlamenti és reptéri tűzoltóságnál dolgoznak.

Győr fizet az önkormányzati tűzoltóknak, majd a BM-en követel

Győr önkormányzata megelőlegezik tűzoltóiknak az elmaradt bérek kifizetését 1997. november 1. és 2000. július 1. közötti időszakra - nyilatkozta lapunknak Zadravecz Margit, a pénzügyi iroda vezetője. Ez kamatostul mintegy 55 millió forintot jelent, amit később a belügyminisztériumtól fognak követeli.

Az önkormányzati tűzoltók jogos bérének kifizetését a jövőben a pótlékrendszer átalakításával kívánja megoldani a Belügyminisztérium. Gálos Imre, a szakszervezet elnöke szerint ez teljességgel elfogadhatatlan, mert evvel a veszélyességi pótlékot veszik el, és cserébe fizetnék ki a délutáni és éjszakai pótlékokat.

A szakszervezet reméli, hogy a törvény által előirt járandóságukat a tűzoltók minél hamarabb megkapják, és nem kell a megnyert munkaügyi perek bírósági végrehajtását kérni, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni.