Havi kétmilliót kellett volna félretennie a Torgyán házaspárnak az építkezéshez

2000.10.31. 15:49
Torgyán József cáfolta saját korábbi kijelentését, miszerint valótlanságot állított volna vagyonbevallása kitöltésekor azért, hogy ne váljon a bűnözők célpontjává. A kisgazda pártelnök annak kapcsán magyarázkodott, hogy nyilvánosságra került: százmilliós luxusvillát épít a XII. kerületben -ügyvédként megkeresett pénzéből. Képtelenség, hogy a rendszerváltás előtt ügyvédként bárki is annyi pénzt kereshetett volna, hogy luxusvillát építsen belőle - nyilatkozta az Indexnek Bárándy György ügyvéd, aki úgy véli: Torgyán sosem volt sztárügyvéd, havi jövedelme pedig nem lehetett több mint 15 ezer forint. Információink szerint Torgyánné Cseh Mária pécsi primadonnaként havonta 4-5 ezer forintot keresett legfeljebb. Az Index kiszámította: a rendszerváltás után a Torgyán házaspárnak havonta kétmillió forintot kellett volna félreraknia, hogy legyen pénze a mostani építkezésre.
Torgyán József szerint új otthona nem lesz luxusvilla
Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kijelentette, hogy mind vagyonbevallását, mind egyéb adatszolgáltatási kötelezettségeit a valóságnak megfelelően tette meg - áll a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztályának keddi közleményében. Ezért, mindazokkal szemben folyamatba helyezi a megfelelő eljárásokat, akik a nyilvánosság előtt azt terjesztik, hogy valótlan vagyonbevallást tett volna - folytatódik a közlemény, amely szerint ,,a rágalmazó tényállításokért a tv2 valótlan tartalmú híradása a felelős". Torgyán József éppen e televíziónak nyilatkozva jelentette ki, hogy azért nem valós adatokat tüntetett fel vagyonnyilatkozatában, ,,mert nem akartam a rabló uraknak és a betörő uraknak tippeket adni".

Amint arról az Index is többször beszámolt, Torgyán József és felesége, Cseh Mária építési telket vásárolt a XII. kerületben, és immár az építkezés is megkezdődött. Torgyán szerint új otthona nem lesz luxusvilla, noha úszómedence, szauna, sőt lift is lesz benne. A kétszázmilliósra becsült építkezés költségeit a politikus és felesége még ,,sztárügyvédként", illetve primadonnaként kereste meg - állította nyilatkozataiban Torgyán.

Az egykori kolléga szerint Cseh Mária épphogy megélt a pénzéből

Takács Margit nyugdíjas pécsi primadonna, Torgyán feleségének egykori kollégája szerint Cseh Mária éppen hogy megélhetett fizetéséből, ami egyáltalán nem volt kimagasló. Az egykori színésznő konkrétan nem kívánta elárulni, pontosan mennyi lehetett Torgyánné fizetése, más forrásból azonban úgy tudjuk: havonta legfeljebb négy-ötezer forintot vihetett haza.

Bárándy György ügyvéd az Indexnek nyilatkozva kijelentette: egy kiemelkedően jól kereső ügyvéd a rendszerváltást megelőzően havonta legfeljebb 15 ezer forintot kereshetett. Szerinte Torgyán József sohasem volt sztárügyvéd. Közölte: jó nevű, jól kereső ügyvédként még csak nem is álmodhatott luxusvilláról, mert arra még neki sem futotta akkoriban.

Kuncze összeférhetetlenségi eljárással segítene Torgyánon

Kuncze Gábor szabaddemokrata frakcióvezető az Indexnek úgy nyilatkozott: szeretnének segíteni Torgyán Józsefnek, hogy hitelét visszanyerje, így összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeztek kedden az Országgyűlés elnökénél. A párt azt szeretné, ha felbontanák a miniszter vagyonnyilatkozatának titkos záradékát, hogy kiderüljön: mikor hazudott Torgyán József, első, avagy második nyilatkozatában.

Csúcs László, a kisgazdák helyettes frakcióvezetője számára olybá tűnik, mintha Torgyán saját maga állította volna, hogy hamis adatokat tüntetett fel vagyonbevallásában, és úgy véli: az olvasó el tudja dönteni, mi következik a két, egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatból. Az Index számításai szerint amennyiben Torgyánék a rendszerváltást megelőzően havonta csak húszezer forintot kerestek, az utóbbi tíz évben havonta kétmillió forintot kellett volna félretenniük a mostani építkezéshez.