Többszáz milliós villákat épít a Torgyán-család

2000.10.28. 16:40
Jelentős beruházásokba kezdett a Torgyán család az elmúlt két évben: az épülő két ingatlan értéke közel 400 millió forint. Torgyán József 1998-ban egy budapesti ingatlan, egy üdülő és egy Lada Samara tulajdonosának vallotta magát, nagyobb készpénzből álló vagyont nem jelentettek be. A vagyonbevallásról szóló rendelkezések nem egyértelműek, ezért ,,hazudni" is lehet bennük. A miniszter szerint az MSZP és az SZDSZ áll a kisgazdapártot és személyét ért támadások mögött, vagyonát pedig 35 éves sztárügyvédi pályafutása alatt szerezte. Nyilatkozatában pedig azért nem mondott igazat, mert rablótámadásoktól félt.
Jelentős beruházásokba kezdett az elmúlt két évben a Torgyán család, a kisgazda pártelnök és fia családi fészke mintegy 300-400 millió forintot is érhet - derül ki a Magyar Hírlap pénteki számából. Torgyánné Cseh Mária tavaly vásárolt egy 1200 négyzetméteres telket a Márton-hegyen, a Népszabadság információi szerint 50 millió forintért. A Tállya utcai telken korábban egy polgári villa állt, most azonban egy háromemeletes, belső liftes, négyszáz négyzetméter alapterületű luxusingatlan épül. A politikus-házaspár fia Torgyán Attila, és neje, Hingyi Beatrix a II. kerületi Cirbolya utcai 23,5 millió forintért vásárolt telken épített fel egy kétszintes villát, ahova már be is költözött a család. A Cirbolya utca csatornázása egyébként a Torgyán-telek adásvételi szerződésének aláírása után nyerte el az akkor még Pepó Pál vezette környezetvédelmi tárca támogatását.

Bevallása szerint szegény

Torgyán József
A kisgazda pártelnök és fia családi fészke mintegy 300-400 millió forintot is érhet
A Népszabadság információi szerint Torgyán József 1998-as képviselői vagyonbevallásában egy budapesti lakóingatlan és egy leányfalui üdülő szerepelt. Ezek az ingatlanok - a telekkönyvi kivonatok tanúsága szerint - jelenleg is a politikuscsalád tulajdonában vannak. A kisgazda pártelnök és ugyancsak képviselő felesége akkor nem számolt be arról, hogy a család birtokában jelentősebb összegű készpénz, vagy más, az újabb ingatlan megvásárlása érdekében pénzzé tehető vagyontárgy lett volna.

A vagyonnyilatkozati eljárás

A Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában Isépy Tamás a mentelmi bizottság elnöke szerint az országgyűlési ciklus kezdetén és végén kell a képviselőknek vagyonnyilatkozatot tenniük. A vagyonnyilatkozattal és az összeférhetetlenségi eljárással kapcsolatos szabályozás hézagos, sok esetben ellentmondó, és éppen ezért az ebből eredő szabálytalanságoknak a jogkövetkezményei is ködösek - véli Isépy. A dokumentumhoz nemcsak saját, hanem házas- vagy élettársának és gyermekének nyilatkozatát is csatolni kell. A vagyonnyilatkozatnak a hozzátartozókra kiterjedő része titkos, csak a mentelmi bizottság tagjai tekinthetnek bele összeférhetetlenségi eljárás során. A kivonatos, kevesebb adatot tartalmazó fejezetet hozzák nyilvánosságra, ezért csak ennek a résznek a hibái, tévedései kifogásolhatók.

A képviselő szerint, ha a dokumentumban téves adatok szerepelnek, akkor egy képviselő bejelentésére az érintettet eljárás során felszólíthatják, hogy korrigálja a rossz adatokat. Ha erre nem hajlandó, akkor tovább folytatódik az eljárás, amelynek végén tájékoztatják az Országgyűlés elnökét.

,,Nem szokás zsebekben kutatni" - véli Torgyán

Torgyán József szombaton több lapban is megvédte saját magát. A Magyar Nemzetnek adott interjúban Torgyán szerint egyértelmű, hogy az MSZP, illetve az SZDSZ állhat a támadások hátterében, mivel elsődleges céljuk a koalíció szétzilálása a 2002-es választások előtt. A szabad demokraták rájöttek arra, hogy nem követhetik az eddig folytatott politikájukat, mert azzal nem érnék el az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Ezért most jobbra próbálnak fordulni, és el akarják foglalni a jobbközépen a kisgazdapárt helyét.

A Népszabadság szerint a miniszter pénteken kijelentette: ,,Ha ma Magyarországon az a Torgyán József, aki közel 35 évig volt ügyvéd, s legalább tíz éve vezető politikus, s a felesége, aki közkedvelt primadonna volt, nem cserélhetné ki 68 éves korában a lakását egy családi házra, az képtelenség lenne".

A Magyar Hírlapban megjelentek szerint a miniszter azt nyilatkozta: ,,- A nyugati demokráciákban nem illő érdeklődni fizetések után, és nem szokás zsebekben kutatni". Arra a kérdésre, hogy a miniszter 1998-as vagyonbevallásában miért csak egy 82 négyzetméteres lakás egyhatoda szerepelt, a Cseh Mária nevére bejegyzett villa pedig óvatos becslések szerint is legalább százmillió forintot ér, Torgyán közölte: soha nem állította, hogy egy 82 négyzetméteres lakás egyhatoda lenne a tulajdona.

Torgyán rablóktól való félelmében állított valótlanokat vagyonnyilatkozatában

,,A vagyonnyilatkozatokat illetően az a valóságos helyzet, hogy egyes betörőcsoportok vagy robbantó csoportok innen szereztek olyan információkat, amelyeket én nem tartok kívánatosnak. Nem tudom, hogy mennyiben szeretnék önök segíteni a rablócsoportok működését vagy a robbantó csoportok működését. Mert akkor lenne célszerű, hogy én a saját helyzetemről a nyilvánosság előtt anyagiakat illetően pontos tájékoztatást adjak. Nyilvánvalóan akkor önök adnak egy címet, egy vagyonleltárt, hogy íme kedves betörő urak vagy robbantó urak, itt van Torgyán József, itt ezt lehet rabolni, tessék menni. Én ehhez nem nyújtok segédkezet."

Torgyán József négy évvel ezelőtt a Parlamentben, amikor kiderült, hogy Horn Gyula házat építtet családjának, kérdést intézett az akkori kormányfőhöz: "A kis emberek, vagy a nagy villák barátja-e miniszter úr?" címmel. Később azt mondta, hogy az országgyűlésnek ki kell vizsgálnia Horn Gyula vagyongyarapodását. A miniszter RTL KLub híradójának adott nyilatkozata szerint a két építkezést nem lehet összehasonlítani.