Vilma
-8 °C
3 °C

Ügyészségi nyomozás a szolnoki MSZP-adatkezelés miatt

2006.03.22. 18:57
Személyes adattal való visszaélés vétségének gyanúja miatt az ügyészség nyomozást rendelt el az MSZP szolnoki irodájában március elején történt adatkezelés ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség sajtószóvivője. A Fidesz felszólítja az MSZP-t, hogy állítsa le a kampányukat kísérő súlyos törvénysértéseket.

Az ügyészség a szolnoki rendőrkapitányságot bízta meg a nyomozás lefolytatásával - közölte a megyei főügyészség szóvivője, Balázsné Busku Terézia. Március 2-án Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője egy sajtó-helyreigazítási kérelmet vitt át az MSZP szolnoki irodájába, ahová elkísérte a helyi Zounok Tv egyik operatőre. A képviselő egy munkaszobába is belépett, ahol a kamera rögzítette egy számítógép monitorját a rajta lévő adatokkal. Ez akkor derült ki, amikor a Fidesz megkapta a kereskedelmi televíziótól a megrendelt kazettát, amelyet Szalay választási kampányfilmjéhez készítettek.

Az adatokról a Fidesz azt állította: a szolnoki MSZP-irodán törvényellenesen számítógépes adatbázisban tárolják azok személyes adatait, akik ajánlószelvényükkel támogatták a párt jelöltjeit. Az MSZP szolnoki elnöke március 10-én lezárta a vizsgálatot a Fidesz által kifogásolt adatkezelés ügyében. Csák László elmondta: az irodájában dolgozó aktivista munkája során illetéktelen adatkezelést végzett, ezért felelősségre is vonták. Hozzátette: az így kezelt adatokat megsemmisítették.

A Fidesz felszólítása

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében az üggyel kapcsolatban úgy fogalmaz: 'Gyurcsány Ferenc korábban hazug módon "pontatlanságnak", "túlbuzgóságnak" nevezte a pártja által elkövetett köztörvényes bűncselekményt. Az emberek azonban már akkor sem hittek neki, hiszen maga Hiller István MSZP-elnök ismerte el egy televíziós interjúban, hogy a szolnoki MSZP-szervezet olyan adatokat kezelt, amelyeket jogszerűen nem lehetett volna'.

Ezért a Fidesz felszólítja a szocialistákat, hogy állítsák le a kampányukat kísérő súlyos törvénysértések sorozatát, és szüntessék be azt a gyakorlatot, hogy politikai ellenfeleiket vádolják olyan bűncselekményekkel, melyeket ők maguk követnek el - írja közleményében a szóvivő.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.