Ambrus
-7 °C
3 °C

Az ügyészség cáfolja, hogy segítette Kulcsár szökését

2003.09.04. 19:37
Az ügyészség cáfolja, hogy a tv2 egyik riporternőjét az egyik ügyész a Kulcsárral kapcsolatban tervezett intézkedésekről még a körözés kiadása előtt tájékoztatta volna. A rendőrség és a Fővárosi Főügyészség is tényfeltáró vizsgálatot indított az ügyben. A K&H-ügy további fejleménye, hogy Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter vizsgálóbiztost nevezett ki, akinek feladata annak feltárása, hogy milyen összefüggés van az előző kormányzati ciklusban közbeszerzés nélkül folyt autópálya-építések és a K&H bankcsoportnál történt bűncselekmény gyanújára okot adó ügyletek között.
A Népszava azt állította, az egyik kereskedelmi televíziós csatorna riportere Kulcsár Attila szerepének teljeskörű feltárása előtt interjút készített "a Fővárosi Főügyészség egyik illetékes, igen magas beosztású osztályvezetőjével." Az ügyész közölte a riporterrel, hogy mikor és milyen lépéseket terveznek Kulcsárral szemben. Az újságíró a napilap állítása szerint telefonon tájékoztatta a brókert a várható eljárásról, és Kulcsár ezt követően utazott Bécsbe. Kulcsár telefonbeszélgetéseit a titkosszolgálatok már június második napjától figyelték - közölte korábban a napilap.

Vágóképek készítése érdekében

Az ügyészség csütörtökön cáfolta a napilap azon értesülését, mely szerint az egyik ügyész a Kulcsárral kapcsolatban tervezett intézkedésekről tájékoztatta volna a riportert. Sódor István fővárosi főügyész a sajtótájékoztatón kijelentette: a Népszava írása kapcsán vizsgálat indult. Annak eredménye szerint a riporternő nem készített interjút az ügyésszel, csak úgynevezett vágóképek készítése érdekében járt a szobájában. Kulcsár Attila személye akkor, amikor a riporternő egy másik ügyben, a vecsési számlagyár kapcsán június 20-án a főügyészségen járt, még nem volt ismert, sem a közvélemény, sem az ügyész előtt. Kulcsár Attila csupán júliusban került az ügyészség látókörébe.

A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint a tv2 riporternője tanúvallomásában a rendőrségen elmondta: sem Kulcsár Attila neve, sem konkrétumok nem hangzottak el az ügyésszel folytatott beszélgetésen. A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum tartalmazza azt is, hogy a riporternő és Kulcsár Attila közti telefonbeszélgetésről készült lehallgatási jegyzőkönyv szerint a riporternő "Kulcsár Attilát kizárólag arról tájékoztatta, hogy az ügyész - a riporternő állítása szerint - úgy nyilatkozott, hogy az egészet ki fogja vizsgálni". Továbbá "a lehallgatási jegyzőkönyvekből kiderül az is, hogy Kulcsár Attila is megnyugvással vette tudomásul, hogy ők ebben az ügyben nincsenek érintve".

Visszautasítják a sajtótörekvéseket

A rendőrség mellett a Fővárosi Főügyészség is tényfeltáró vizsgálatot indított a Népszava cikke miatt, amely szerintük hamis színben állította be az ügyben eljáró osztályvezető ügyészt. Az ORFK és a Főügyészség közleményében cáfolta az írás azon állításait, hogy az ügyészség - illetve bármely munkatársa - bármilyen segítséget nyújtott volna a sikkasztással gyanúsított bróker külföldre szökéséhez. A rendőrség és az ügyészség is "visszautasítja azokat a sajtótörekvéseket, melyek a két szervezet közötti, törvényes együttműködést igyekeznek rossz színben feltüntetni."

Csillag a K&H és az autópálya-építések kapcsolatát vizsgáltatja
Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön vizsgálóbiztosnak nevezte ki Bodnár Zoltánt, a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatóját - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium csütörtökön az MTI-vel. A tárca közleménye szerint Bodnár Zoltán feladata, hogy feltárja, milyen összefüggés van az előző kormányzati ciklusban közbeszerzés nélkül folyt autópálya-építések, az ezt végző cégek és a K&H bankcsoportnál történt bűncselekmény gyanújára okot adó ügyletek között. "A vizsgálóbiztos a politikai vádaskodásoktól mentes tényfeltárásra kapott megbízást, munkájáról jelentést tesz a gazdasági és közlekedési miniszternek" - közölte a minisztérium.